A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Vasárnap egy újabb DDK-pótló túrára mentünk el, ezúttal a Cserhátba. Mivel esett is hó meg nem is, fagyott is meg nem is, lehetett sárra számítani, főleg azért, mert a Cserhátról volt szó. Szerencsére az út nagy részén erdőben, hóban mentünk, csak az alacsonyabb részeken, a falvak környékén olvadt el a hó, ott viszont nagyon ragadós sár borított mindent.
Másfél óra értünk Bujákra, az alsóbrendű utakon elég nehezen lehetett csak kerülgetni az aknákat. Helyenként Romániát megszégyenítő kátyúk voltak az utakon. Fél tíz körül indultunk el, és rögtön a Kálváriára mentünk fel. A kirándulás fő célja a környék ládáinak begyűjtése volt, és itt találtuk meg közülük az elsőt. Jelzetlen utakon mentünk tovább a várhoz, ami gyakorlatilag a melletünk lévő magaslatra épült. Itt nem volt fa a dombtetőn, szinte 360 fokos panoráma nyílt előttünk. Keletre a Mátra a Múzslával, Ágasvárral, nyugatra a következő célpont, a Sasfészek látszódott. Elég távolinka tűnt, pedig alig 4 km oda az út.
Végig erdőben haladtunk, egyszer kereszteztük az erdei műutat, és a keméynebb emelkedőig egy mély vízmosás mellett gyalogoltunk egyre magasabbra. sokat mentünk felfelé, legalábbis nekem nagyon hosszúnak tűnt az emelkedő. Le is maradtam, mert már melegem volt, le kellett dobnom a pulóvert. Pedig a hegytető még 500 m alatt van. A kilátó zárva volt, majd áprilisban nyit ki. Padok, asztal van, ott le tudtunk ülni kajálni, de nem lehetett sokat egy helyben lenni a hideg szél miatt. Ugyanazon az úton mentünk vissza, legalábbis egy darabon, majd jelzetlen, erdei utakon, és tocsogós-sáros szántókon át közelítettük meg Virágospusztát, hogy a Séta Bértől Virágospusztáig fantázianevű ládát levadásszuk. Ez egy 3 elemű multi, aminek a ládája Virágospusztán van. A Bujáki Kikelet túrán már voltunk itt, de abszolút nem ugrott be a hely névről. Csak amikor megláttam az udvart meg a lámát, ami az úton szabadon sétált.
Kezdett kicsit elegem lenni a sárból meg a hóból, de szerencsére a faluig műút vezetett. Bértől át Bujákra viszont csak a sáron át lehetett, az emelkedőn minden lépésért meg kellett küzdeni. A kutya rám volt kötve, engem nehezebben húz el, mint Katikát. Őrá is figyelni kellett, mert folyton oldalra akart volna menni, lovakat megugatni, és össze-vissza gubancolta a saját meg az én lábaim körül a pórázt. A bakancs csak gyűjtötte-gyűjtötte a sarat, aztán egyszercsak levált a sárcsomó, hogy újra elkezdjen növekedni. Szerencsére Bujákon elég sokat mentünk a faluban, volt idő, hogy a nagyja lekopjon mire a kocsihoz értünk.