A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Balkáni túránk harmadik, utolsó állomása Szerbia legmagasabb pontja volt. Ha Koszovót külön államnak tekintjük, akkor ez a Midzor, a bolgár-szerb határon a Stara Planina hegységben. Az előzetes internetes információvadászat és térképnézegetés alapján arra jutottunk, hogy ez nem lesz egy nehéz túra, leszámítva a távot, de hát itt is közbejött egy-két dolog. Juhi foga egyre szarabbul volt, inkább a szálláson maradt, csak hárman indultunk el. Két útvonal közül választhattunk. Az egyik, ami rövdiebb, és alig 400 m a szintemelkedés, Babin Zub-ból indul, ami valami helyi síközpont. A szállásról viszont ennek megközelítése jóval macerásabb lett volna, és hát a táv is olyan gyengécske. Így a távolabbi helyről, Topli Do faluból indultunk, ahonnan a táv jóval 20 km felett volt várható, a szint pedig 1300 m. Ha valaki ránéz egy turistatérképre, akkor azon lát jelzett, illetve jelzetlen utakat. Mivel ezek erdőn-mezőn haladnak, a valóságban lehet, hogy nem annyi, és nem ott mennek az utak, ahova azok jelölve vannak, és ez főként a jelzetlen utakra, ösvényekre vonatkozik. Ezért is a jelzett utat választottuk, később kiderült vesztünkre. Amúgy nem sok jelzett út volt a térképen, talán csak kettő. A miénk homlokegyenest ellenkező irányba indult el a falutól, mint ahogy a hegy magasodott, majd szépen lassan beállt irányba, és a hegygerincen érte el a csúcsot. Faszának tűnt, ezt választottuk, irány tehát Topli Do. Ez a falu a főúttól jó 25 km-re, messze bent a hegyek között fekszik. Egyautós, általában kiváló, foltokban viszont baromi kátyús úton közelíthető meg. Mellesleg festői völgyben kell végigmenni, alattunk a szakadékban patak csordogál, korlát sehol, igazi jugoszláv fíling. Szerencsére semmi sem jött szembe… A falu három völgy elágazásában van, pár házból áll, az emberek mélán nézték magyar forgalmi rendszámú gépjárművünket, félrehúzódtak, majd miután elhaladtunk mellettük, jól utánunk néztek. Csak remélni mertem, hogy a mászás után is a helyén marad a kocsi. Megálltunk a falu szélén egy helyen, ahol a teherautók is el tudnak menni mellettünk, majd kiszállás után rögtön láttuk, hogy itt bizony vadászni kell a turistajelzésekre, ha vannak egyáltalán. Ezek híján a domborzat alapján próbáltunk tájékozódni: a térkép szerint a jelzett út felvisz a falu feletti 900 m magas hegyre, majd egy gerincen indul el Babin Zub felé. Toronyiránt felmentünk tehát a hegyre, és rögtön össze is futottunk egy helyivel, aki lovával a szénát hordta le a hegyoldalból. Elbeszélgettünk vele, ami abból állt, hogy ő beszélt, mi meg megpróbáltuk csekély orosztudásunk alapján kivenni, hogy mit mond. Elmutogatta azt utat, hogy hol kellett volna feljönnünk Topli Do felől, és hogy merre kell menni Babin Zub felé: végig felfelé, ne induljunk el soha lefelé.
Nem is indultunk el lefelé, csak egyszer nem indultunk el felfelé sem, amikor kellett volna. Így aztán beszoptunk egy olyan emelkedőt, amin toronyiránt kellett felmenni, utak nélkül, térdig fűben gázolva, hogy ne menjünk bele a vízmosásba, mert akkor még szintet is vesztünk. Mire felértünk a tetőre, rohadtul leizzadtam, és még mindig csak 1200 m magasan voltunk. De legalább megtaláltuk az utat. Ezen mentünk tovább, szépen ki volt taposva, sőt ahol nem volt, ott le volt kaszálva(!). Ha már nincsenek jelek, akkor legalább lekaszálják, gondoltam én naívan, hiszen tényleg egy árva fa sem volt, nem lehetett festeni semmire, csak előre lerakott oszlopokra. A gond akkor kezdődött (illetve folytatódott), amikor egyszercsak az egész dombtető le volt kaszálva. Itt már muszály volt nyílegyenesen menni, ahogy a domborzat alapján sejtettük az utat. Végig fel, ahogy a szerb fickó mondta. De azért nem volt könnyű a magas fűben menni, pláne, hogy voltak benne meredekebb részek. Igazából nem is értem magam, hogy miért vettem az emelkedőket nehezen, hiszen korán lefeküdtünk előző este.
Kisvártatva megpillantottuk a sífelvonókat, és a Midzor alatti nyeregben lévő büfét. A térkép egyenesen arra visz minket, mi is becéloztuk a házat és mentünk utak híján toronyiránt. Próbáltunk minél kevesebbet lefelé menni, hiszen akkor annál többet kell majd felfele haladni. Igen ám, de egy vízmosásban belefutottunk valami tűlevelű szarba, ami térdig ért, út pedig nem volt rajta. Egy óráig vergődtünk benne, nagyokat kellett lépni, nem lehetett látni, hogy mi van alatta, baromira kifáradtam, el is ment a kedvem az egésztől. Krichard már rég kint volt belőle, a sípálya mellett ücsörgött, én tőle lemaradva káromkodtam, szabola meg mögöttem jött, mint egy csendes őrült. Ő lélekben már feladta, mondta is, hogy a házig megy csak, nem bír többet emelkedőn menni, még a túra előtti reggel is ment a hasa. Én is mondtam krichardnak, hogy abbahagyom, keresek inkább másik utat vissza a faluba, ezen a szaron biztos nem vágok át még egyszer. Ő minden ilyen irányú próbálkozásomat logikus érvekkel visszautasította, és rávilágított, hogy egy tirpák fasz vagyok, ha nem megyek tovább, így kénytelen voltam vele tartani tovább a csúcsra.
Előtte viszont a büfében ittunk jéghideg kólát, ami kurvára jól esett, főleg, hogy már megint híján voltunk víznek. Igazából azzal győzött meg, hogy innen már nincs nagy fű, látszódott, hogy megy fel út a hegyre, és tulajdonképpen már csak 600 m-t kell emelkedni, ami 2, max 2,5 óra. Hirtelen felmentünk meredeken 1800 m-re, majd sokáig szintben, illetve mérsékelt emelkedőn haladtunk egészen a csúcs alatti romos házig. Autók is járnak erre, a szállodából terepjárókon viszik fel az embereket a hegyre, illetve valami vadászféléket is láttunk Nivával. A csúcs alatt elkezdett esni a jég, már úgy értünk fel, hogy esőkabát volt rajtunk. Nem is tudtunk normális csúcsfotót csinálni.
De gyorsan elmúlt a zápor, a lefeléút jó része esőmentes volt. Útközben beszédbe elegyedtünk egy szerb tehénpásztorral, ő mutogatta, hogy Topli Do-ba egyenesen is le lehet menni, ott volt velünk szemben a völgyben. Mutatott valami piát is, azt nem értettük, hogy ő kérte-e tőlünk, vagy kínált volna. Szabolát alig 3,5 órára hagytuk egyedül, ezalatt támadtuk a csúcsot. A GPS alapján ez 13 km volt. Lefelé sima utunk volt, terepjárók által simán járható úton kanyarogtunk lefelé, egészen a völgyig, amelyikben Topli Do is feküdt. Most már csak a táv miatt fájt kicsit a talpam, hiszen a végére 32 km jött össze, ezzel ez lett a leghosszabb magashegyi túránk. Közben még ráakadtunk favágókra, egy forrásra, a patakban rákocskákra, és még egy kutya is a nyomunkba szegődött a faluban, akit sikerült lekenyerzni krichard háromnapos, még Bulgáriában készült szendvicsével.
Galéria
