A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Ezen a decemberi szombaton munkanap volt, de mi nem dolgoztunk, ezért úgy tettünk, mintha normális hétvége lenne. A helyszín kiválasztását nehezítette a két héttel korábbi ónos eső, ami jelentős károkat okozott 300 m felett. Ezen a napon rendezték a Börzsönyi Vulkántúrát, aminek az útvonalát kitisztították. De nekünk ez a túra most túl nehéz lett volna, ezért ennek egy részére mentünk el, méghozzá a nyugati gerincre.
Kemence falu végén álltunk meg, innen Feketevölgybe gyalogoltunk fel az aszfaltozott úton. Már itt is voltak jeges részek, egy helyen mintha a patak is kiöntött volna, ami rá volt fagyva az útra. Feketevölgy vasúti megálló után mentünk fel a gerincre. Itt már találkoztunk túrázókkal, főleg futókkal, akik kelet felől jöttek le ide, és velünk egyirányba haladtak. Mi nem siettünk, meg-megálltunk kajálni, nézelődni, fotózni, ládákat keresni, főleg fent a gerincen haladtunk lassan. Az idő tökéletes volt. Hétágra sütött a nap, bár a hegység déli oldalán felhős idő volt. Ami furcsa, hogy nem láttunk letört ágakat, a fák teteje sem sérült meg. Egy-egy friss törés nyomát lehetett csak látni. Ezzel szemben Dobogőkő környékén, de még a jóval alacsonyabban lévő budai hegyekben is a fák szinte 100%-a megsérül az ónos eső miatt. Lehet, hogy a Börszöny ezen részén kevesebb volt a csapadék? Mert, hogy 2 hét alatt nem lehetett eltakarítani, az is biztos.
A gerincről a Salgóvár után jöttünk le, én még tettem egy kis kitérőt a Vár-bércre egy láda miatt. Innen lett érdekes a túra, mert gerinccel párhuzamos patakvölgyben mentünk vissza. Addig lejutni jelzetlen úton lehet, vagy nagyobb kerülővel. A jelzetlen utat választottuk, de egy részen út sem volt. Viszont nagyob szép kis szirten mentünk végig. Úgy nézett ki, mintha egy nagy hegységben lenne, csak minden kisebb volt rajta, és persze erdő vette körül az egészet.
Hamuháznál értünk el a patakvölgybe, ahol egy sokvágányos, rendezettnek tűnő kisvasúti rakodó pályaudvar volt. Kicsit elmentünk a sinek mentén felfelé a következő házig, itt azért már láttunk olyan dolgokat a vasúti pályán, ami az avatatlan szemek előtt is elárulja, hogy erre bizony nem sok vonat jár. De ez még semmi volt ahhoz képest, ami a völgy alsóbb részén történt. Voltak helyek, ahol a sínek a levegőben lógtak, ki volt mosva alóluk nemcsak a talaj, hanem az egykori híd is. Néhol a betonaljak még össze-összefogták a sínszálakat, de valahol össze-vissza álltak. Mintha odament volna egy hegyi troll, és felmarkolta volna a síneket, majd visszadobta volna a földre. Pedig csak árvíz volt egyszer régen. Ilyen állapotok uralkodtak egészen a már érintett Feketölgy megállóig.
És ha ez még nem lenne elég, a patak meg volt áradva, alig lehetett átmenni rajta, pedig sokszor meg kellett (volna) ezt tenni. A levegőben lógó sínszálakon az átkelés pedig nem tűnt nagyon bizalomgerjesztőnek. Végül – mivel itthon írom a leirást- azért sikerült megoldani ezeket a problémákat, és visszaértünk az autóhoz. De az aszfaltúton a jégbevonat még kora délután is megmaradt. Hiába nincs hó, december közepe van, és rövid ideig süt be ide a nap ilyenkor.