A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Az Első Magyar Dendeocse Társaság történetében még nem fordult elő, hogy a Soproni-hegységben túrázzanak, és arról leírást írjanak. Ennek is véget kellett vetni egyszer! Annyi volt csak, hogy a Csúcsrajárós mozgalmunk előtt egyszer felugrottam a Magas-bércre. Leírás azonban erről nem készült. Több napot voltunk Sopronban, ez a leghosszabb túra volt ez idő alatt. Nem a szokásos térképet töltöttem fel a GPS-re, és csak a helyszínen vettem észre, hogy a turistautak nincsenek rajta kiemelve. Az jelölve volt, hogy merre vannak az ösvények, de hogy melyik a jelzett, és melyik nem, az nem derült ki. Papírtérképem nem volt, így sokszor jelzetlen úton mentünk, ami a valóságban be volt nőve, vagy esetleg nem is létezett, egyszercsak vége szakadt. Ez jelentősen meg tudja növelni a menetidőt, és mivel hosszú túrát terveztünk, délután pár programunk is volt, jó korán elindultunk. Ágfalva volt a kiindulási állomás.
Már itt akadozott egy kicsit az útkeresés, de aztán csak megtaláltuk a piros jelzést, ami felvitt minket a határ irányába. Jobbra-balra kanyargott a jelzés, néha elég nehéz volt követni. Valahogy azt vettem észre, hogy errefelé a jelzések minősége nem olyan, mint amit megszoktam a Budai-hg-ben. Sok el van kopva, nem egyértelmű a felfestés (vagy régen az volt, de mára egy-két fa hiányzik, amin anno jelzés volt), a kereszteződésben nem lehet eldönteni, hogy merre kell menni. Ilyesmiken akadtam fent. De végül is nem volt fatális a probléma, GPS volt nálunk.
Egy helyen el volt az út kerítve egy kerítéssel. Viszont mellette ki volt taposva az út. Mivel nekünk is arra kellett menni, elmentünk mellette, de nem sokkal később, ahol a kerítés elkanyarodott, vissza tudtunk menni a normális útra. A turistaútról is letértünk egy kicsit, amikor a Fehér úti tónál lévő ládát kerestük meg. A horgászok nem nagy örömére a kutya bele is ugrott a tóba. A tótól rövid aszfaltos út, majd kis emelkedő következett, és el is értük a határt. Magukat a határköveket nem láttuk, egy nyírjes jelölte a határvonalat, másutt fenyőerdő volt. Elvileg erre vezet a zölddel jelölt vasfüggöny turistaút, de alig láttunk zöld jelzéseket. Az Asztalfő nevű helyet céloztuk be, ami egy magaslat a határon. Ez az a pont, ami a legnyugatibb pontja lenne az országnak, ha az Őrségnél nem lenne egy nagyobb kidudorodás nyugat felé. Kis túlzással, innen már visszafelé mentünk.
De azért a lényeg még hátravolt. Először is felmentünk a Magas-bércre, a kilátóba, amely a Soproni-hegység legmagasabb pontján van. Sok kilátó van a hegységben, szinte mindegyikről jó a kilátás Sopronra. Na, ez az egyetlen, ahonnan nem látszik a város. Rövid kajálás, majd a határvonalon tovább dél felé. Átruccantunk egy kicsit Ausztriába is, Ilonaaknára. Rögtön ott kezdődik a falu a határkövektől 50 m-re. Ennek magyar változata Brennbergbánya, ami Sopronhoz tartozik, és innen alig 1 km-re, és kicsivel lejjebb van. Ez kitérő volt ugyan, de betértünk egy láda, és egy kis frissítő kedvéért. A kánikulát az erdőben el lehetett viselni, de azért jól esett a hideg kóla meg sör.
Vissza kellett menni a határra, ehhez a piros kereszt jelzés kínálkozott. De volt rövidebb útvonal is a következő cél, Büdöskút felé. Igaz, jelzetlen, de csak megoldjuk valahogy. Itt futottunk bele a megszűnő utak problémájába, de végül is sikerült átvergődni dzsindzsáson meg vízmosáson, és elértünk a határon futó utat. Érdekes, az osztrák oldalon hasonló út futott velünk párhuzamosan. A Büdöskúti forrás nem működött, illetve csak a foglalás alatt szivárgott víz. A kutya azért tudott inni kicsikét.
A Béke-kilátónál megint hosszabban pihentünk, mert úgy tűnt, hogy elég jól haladunk, és van időnk hosszasabban kajálni meg ücsörögni. Itt azért már nagyon meleg volt, igazából jó lett végre visszaérni Ágfalvára. De ehhez még le kellett menni a kilátó hegyéről, jobbra-balra kanyarognni jelzetlen és jelzett utakon, majd a Fehér Dániel-forrás után még egy emlekdő is várt ránk. Közvetlenül a falu előtt volt egy kis kitérővel még egy kilátó. Kicsit hezitáltunk, hogy felmenjünk-e a tűző napsütésben, de végül is meggyőztük magunkat, hogy ha már itt vagyunk. A kis kilátó elég minimál-kivitelezésű, de ennyi elég is ide, nincsenek magas fák, és innen már lehetett látni Sopron belvárosát is. Mostanában az a kutya mániája, hogy egyből felmegy az ilyen építményekre, most is már rég fent volt, amikor mi még csak felfelé kaptattunk az emelkedőn. Hűs erdei úton értünk vissza Ágfalvára, és szerencsére a templom melletti fagyuzó már ki volt nyitva, mire visszaértünk.