A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Egy hetet töltöttünk 2017 nyarán Bergenben, és végig arra vártunk, hogy mikor lehet felmenni a város legmagasabb pontjára, a 643 m magas Ulrikenre. Minden reggel a webkamerák végignézésével kezdődött, de itt rendszerint csak szürkeséget láttunk, az egész hóbelevanc felhőben volt. Mivel kb. este 10-ig világos van olyankor, nem volt fontos hajnalok hajnalán indulni, úgyhogy kivártunk.
Egyszer már elindultunk, de csak a fogaskerekű felső állomásáig jutottunk (320 m), akkor voltunk pár méterrel a felhőalap alatt. Szerencsésen csináltunk pár képet a városról, aztán lejjebb szállt a felhőzet, és csak ótvarnagy szürkeséget lehetett csak látni. Aztán teltek a napok, és az egyik legutolsó alkalommal újra elindultunk, lesz, ami lesz. Az időjárás-előrejelzés szerint fel kellett szakadozni a felhőzetnek, de hát arrafelé ez nem olyan megbízható, mint nálunk. A Floyenre fogaskerekűvel mentünk fel, ez a felső végállomása. Kövér bárányfelhők voltak az égen, de köztük látszódott a kék ég. Megint jó képeket lehetett csinálni a városról meg a kikötőről. Aztán elindultunk az úton, amerre a táblák jelezték. Mivel északon voltunk, minden alacsonyabban volt, mint nálunk. 300 m-en fenyves, de 400-500 m között már eltűntek a fák. Az Alpokban ez kevéssel 2000 m alatt történik meg. Turistajelzések nincsenek, cserébe minden elágazásban ki van táblázva, hogy merre-mennyi-micsoda. A táblákat nem lopják el, és nem azért, mert áram van beléjük vezetve, vagy mert hozzá vannak betonozva egy föld alatti 3 tonnás sziklatömbhöz.
568 m-ig mentünk felfelé, a Rundemanen csúcsáig, ahol pihentünk egyet. Itt már nem voltak fák, és jól látszódott, hogy a hegy, ahova megyünk még mindig felhőben van. Hiába sütött ki a nap, csak ott ült a csúcsnál az a rohadék. Úgy voltunk vele, hogy továbbmegyünk le a völgybe, majd fel a fennsíkra, amin az Ulriken is volt, és ha akkor is felhőben, akkor visszafordulunk, és másik úton visszamegyünk a fogaskerekűhöz. A völgyből nem láttuk a hegyet, de amikor felfelé jövet kibukkant, már tisztán lehetett látni a tetején a TV-tornyot. Úgyhogy nyertünk, nem kellett visszafordulni. Amúgy Zsófi beszaratott, mert ködben könnyű eltévedni a fennsíkon, hiszen nincs támpont. Itt olyasmi steinmann-ok jelzik az utat, mint Ausztriában a hegyekben, de ezek akár 400-500 m távolságra is lehetnek egymástól, és ha felhőben van a hegy, akkor ennél jóval kisebb a látástávolság. A talaj elég vizenyős. A mélyedésekben megáll a víz, sokszor kellett kerülgetni a pocsolyákat (vagy inkább kisebb tavakat). Ezért a turistaút csak olyan kb. létezik, be kell célozni a következő steinmann-t, és arrafelé tendálni.
A kilátás pazar. És akkor finoman fogalmaztam. Nem akarom azt írni, hogy kibaszott kurva jó, mert akkor lebasznak, hogy csúnya szavakat írok a leírásba. Közvetlenül a hegy pereméről a városra van jó kilátás stadionostúl, vasútállomásostúl. Kicsit távolabbról, a fennsík közepéről pedig a tenger és a szigetek. Ha az mind sziget egyáltalán, és nem valami messzire benyúló félsziget. A célnál felmentünk magára a csúcsra, amire amúgy elég kevesen mennek fel, a legtöbben csak a toronyhoz mennek el. Innen libegővel mentünk le. Van út, Zsófi volt is rajta évekkel ezelőtt, de az elég meredek bokatörő meg térdszétbaszó. Az lett volna pedig a szép, ha a városból indulunk, és oda és érünk vissza le.
Galéria
