A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Ben Nevis Skócia és egyben Nagy-Britannia, de még az Egyesült Királyság legmagasabb pontja is. Nem vészesen magas. Sőt, az Alpokban talán még neve sem lenne. Viszont elég rafkós tud lenni az időjárás.
Sokszor erős a szél. A mászás előtti napon például 40 mérföldes átlagszél volt, ami azért nemcsak a tollaslabdázást, hanem a hegymászást (vagy ha úgy tetszik, a hegyen való kirándulást) is elég kellemetlenné teszi. Vitte is a szél rendesen a felhőket. És ha már a felhőknél tartunk, a hegy teteje általában felhőben van, azaz ott köd van, 100 m alatti látással. A térképen és a fórumokon megy a rémisztgetés, hogy zuhantak már szakadékba kirándulók, mert lószart se láttak a ködben. Ezért jó nagy steinmannok vannak felállítva, hogy azokat kövesse a paraszt, ha ilyen időben vetődik oda. Ezek irányszöge rajta is van a turistatérképen. Négy napot töltöttünk a környéken, és már itthon kinéztük, hogy melyik nap lenne a legjobb nap a túrához. Odakint minden nap néztük, van-e változás, de végül is az eredeti dátum bejött. Az említett szeles nap melegszektorban volt, majd amikor bejött a hidegfront, az előrejelzés szerint le kellene állni a szélnek (normál esetben ilyenkor még jobban megerősödik). Este még esett, de reggel, amikor felkeltünk derült ég fogadott minket.
A Glen Nevis turistacentrumból indultunk, a parkolója fizetős. A völgyben még köd volt, és a nap még nem bukkant ki a hegyek mögül. Ezért nem volt túl meleg, de az emelkedőn ez úgysem tűnik fel. Ami kicsit meglepett, hogy a GPS magasságmérője 7 m-t mutatott.
Nem volt túlságosan kemény az emelkedő, szépen fel lehet sétálni a hegytetőre. A legfelkapottabb és legegyszerűbb útvonalon mentünk, ott nem voltak sziklapárkányok, keskeny gerincek és egyszemélyes ösvények kapaszkodókkal, se csimni. Voltak viszont lépcsők, kőből kirakva. Visszafelé láttunk is egy brigádot, akik méretes kőtömböket pakolásztak. Önkéntesek voltak, akiknek a munkáját donálni is lehetett egy a hegy lábánál lévő dobozba dobálandó érmékkel és bankjegyekkel.
A front mögötti száraz légtömeg miatt jó volt a látás, így a lehető legjobb napot fogtuk ki a túrára. Az előző három napon gyakorlatilag a hegyet sem láttuk. Most viszont baromi jó volt a panoráma. Ahogy mentünk egyre feljebb, úgy szélesedett ki a táj. Most vettük észre, hogy a szálláshelyünkről is lehetne látni a hegyet, eddig ez nem tűnt fel. Kicsit feljebb érve elkezdett fújni a szél, ami a hideg miatt elég csípősnek tűnt. Kellett a sapka és a kesztyű is, ez kicsit fura volt szeptember első napjaiban, amikor otthon még tombolt a nyár. Természetesen, ahogy jött fel a nap, egyre melegebb lett, lefelé már nem kellett a sapka, kissé lejjebb már a pulóver sem.
Tömeg volt. Mi még az elején mentünk, lefele tartva már jóval többen jöttek szembe, de a leghardcore-osabb emberek ott nézték a napfelkeltét. Eléggé északon voltunk, pár száz méter magasan már csak fű volt, esetleg csenevész bokrok. Nehéz volt így pisilni menni, ennél többről pedig szó sem lehetett. Találkoztunk egy bandával, egyikük búvárruhában volt. A 80 kilós vascuccot éppen egy 60 kilós csajra készültek ráadni. Ebben mászták meg a hegyet, és mindig váltogatták, hogy ki viseli a vasálarcot. Ketten tartották, egy vitte a széket, amin átöltöztek, egy meg tarhált. Hegyimentők voltak, és a csoportnak gyűjtögettek így lóvét. A hegytető egy elég széles, kvázi minifennsík, randomszerűen egymásra hajigált kövekkel, amelyek méreteloszlása a mikrométerestől a személyautó méretéig húzódott. A kisebbek inkább csak a már kijárt ösvényeken voltak. Jó sok időt töltöttünk el itt, krichard és juhi kivárta a sorát a csúcsra épített emelvényen is.
A jó időnek és a korai indulásnak hála nagyon gyorsan visszaértünk. Túrabotot csak Zsófi meg krichard mert hozni a repülőn, de szerencsére nem használták a hegyen. Ahogy krichard a 200 kilós túrabakancsát sem.
Galéria
