A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Most, hogy juhi befejezte az Alföldi Kéket, én is nekiláttam a folytatásnak. 2011-ben kezdtem el Szekszárdtól, és Keselyűsig jutottam. Azóta sem folytattam. Illetve egyszer majdnem, de árvíz volt a Dunán éppen, úgyhogy kihagytam. Most Keselyűstől indultam, és az azóta eltelt idő alatt meghosszabbított útvonalon mentem Bajáig.
Az első 12 km agyzsibbasztó, aszfaltos úton gyaloglás volt a gáton. Pár autó jött-ment a töltésen, illetve egy túrázó jött szembe. Útközben fotózgattam ezt-azt, vaddisznót, lódarazsat, gátat. Elég gyorsan haladtam, enni-inni is csak az első pecsételőhelyen, a lankóci gátőrháznál álltam meg, de azt is csak kutyafuttában. Rögtön megittam a 1,5 l-es palack felét. Dél volt már, már tűzött a nap, de messze nem volt az a durva kánikula, mintha nyár közepe lenne.
Kisvártatva elhagyta az út a gátat, bementem az erdőbe, és széles földúton mentem. Előbb Lassi, majd Nyárilegelő kisvasúti állomásokat érintette az út, majd egy keskenyebb, de a környezeténél jóval magasabb töltésen vitt kvázi-párhuzamosan a kisvasút vonalával, ami szintén töltésen kanyargott. Itt már jöttek a szúnyogok, de valahogy nem voltak annyira agresszívak. Amikor megálltam, akkor körberajongtak, de ahogy elindultam, csak pár csípett meg, rendszerint a vállamon, a hátizsák felett. Mintha kifigyelték volna, hogy ott nem látom őket, és ha már érzem, hogy viszket, akkor nekik már mindegy. A rafkós kis dögök azt is megérezték, hogy az ujjamra, tenyeremre nem fújtam a riasztóból. Errefelé már emberek is voltak, bár a legtöbbjük nem kéktúrázott, csak kijöttek a vízpartra, ami itt a Duna holtágát jelentette.
Pörbölyön messze volt a pecsét a falutól és az állomástól is. A füzetemben nem volt helye, benyomorgattam két kocka közé. Itt álltam meg újra, ettem, és megittam a 1,5 l-es palack második felét is. Az átmeneti napsütötte rész után visszament az út az erdőbe, és egy keskenyebb, majd egy szélesebb holtág mentén vitt az út a híd felé. Ugyanakkor voltak olyan mederszakaszok, amik feljebb voltak, most szárazon maradtak, de teli voltak uszadékfával. Már nagyon jólesett volna elérni a hidat, szerencsére a táblákon jól és rendszeresen volt jelezve, hogy milyen messze van. Bajához közeledve megnőtt a népsűrűség is: horgászok, bográcsozók, fürdők, biciklizők hada jött-ment, és valahogy ezt a szúnyogok is megérezték. Több a kaja, több volt belőlük is. A híd északi oldalán vitt a jelzés, így a másik oldalon a szembejövő biciklisekkel kellett osztozni a kerékpársávon, és a pecsételéshez egy jókora kunkort is kellett tenni. Amúgy a hídon és a hídról a pecsételőhelyre vezető úton (kék pecsét jelzés) bicikliúton kellett haladni. Effektíve az aszfaltra voltak felfestve a jelek. És ez lakott területnek számít, tehát az útvonal kijelölése a KRESZ szabályaival ellenkezik. De mindegy, túléltem (és amúgy le is szartam).
Bajai átkelés bélyegzőhelyen pihentem harmadjára, de itt le is ültem egy inogó padra. Ki volt írva ugyan, hogy üzemi terület, belépni tilos, de ott volt mögötte 5 m-re a pecsét. Úgyhogy ezt is leszartam. Megittam egy 7 dl-es palack vizet, és megettem a maradék összes kajámat. Most már csak a buszpályaudvarra kellett eljutni, hogy visszajussak Szekszárdra. Azt meg gugli intézte. Csak arra kellett figyelni, hogy most a keresztező utak nem erdei ösvények, hanem utcák forgalommal.