A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Csarna-völgy az egyik kedvencem a Börzsönyben, bár össz-vissz talán ha 2x voltam errefelé. Most volt a harmadik. Sajnos elég messze van a völgy kezdőpontja (=ahol meg lehet állni autóval), de egyszer-egyszer azért rá lehet szánni ennyit.
A Feketevölgyi-háznál parkoltunk, ahova elég rossz minőségű út visz be Kemencéről. Mellette halad a kisvasút, amit most felújítanak. De annyira, hogy a síneket és a talpfákat is felszedték, az új betonaljak ott állnak huszasával a nyomvonal mellett. El is húzott három szarvas a kocsi előtt, még nem diszturbálta őket senki. Fél kilenckor indultunk, mi voltunk az elsők a helyszínen. Krichard-kompatibilis körtúrát mentünk.
A túra első szakaszára szántuk a nagyobb szintkülönbségű részt, azaz a kaldera nyugati gerincét. Nem volt cél a sietség, többször megálltunk fotózni, leücsörögtünk az emelkedők tetején. A gerinc három nagyobb csúcsból áll, amelyek egyre magasabbak, köztük pedig kisebb nyeregpontokra kell lemenni. A Holló-kőnél és a Vár-bércnél időztünk el többet.
A vártól végre hosszabb lejtő következett, kicsit meggyorsítottuk lépteinket, ami nem tartott sokáig. Kezdtem kicsit belassulni az emelkedőkön, és egyre inkább hiányzott az ebéd, ami már nagyon időszerű volt. De a Rakodóig nem akartam megállni, így szép lassan, de felvonszoltam magam oda, ami túránk legmagasabb pontja is volt. Eddig alig találkoztunk valakivel, de itt sűrűn jöttek egymás után a kirándulók, lévén a Börzsöny két legnépszerűbb pontja között voltunk kvázi félúton. Ezeket mi most kihagytuk, leültünk a hóvirágok közé a farakásokra, és kajáltunk. A kutya meg minket nézett, ahogy tettük az arcunkba az ételt, ami természetesen nem kutyakaja volt, de ezt nem volt hajlandó megérteni.
Hátra volt még a túra harmada, de immár minimális emelkedővel. Ez volt a célja annak, hogy ebbe az irányba tettük meg a kört. A Fekete-patak völgyében mentünk le, ami a Rakodó alatt ered, és ez hömpölyög végig a Csarna-völgyön is. Tettünk egy kis kitérőt a Bene-kúthoz is egy fotó erejéig. Hamuháztól elég vadregényessé válik az út, néha a síneken, a sínek helyén, a patakban, a patakparton (már ha van) kell menni. Magasabb vízállásnál kicsit macerásabb/szopóálarcosabb/izgalmasabb az útvonal, kinek milyen a vérmérséklete. Most simán át lehetett ugrálni a köveken, nem is kellett nagyon keresni, hogy hol a legegyszerűbb átkelni. De magasabb vízállánál ez lehet probléma. Még magasabb vízállánál pedig még nagyobb probléma, mivel a vasúti síneket sem godzila csavarta meg úgy, ahogy a patak felett lógnak a semmiben. Mondanom sem kell, Vágánynak ez volt a kedvenc része. Már nem kuncsorgott, hogy inni akar, végig a patakmederben túrázott. Egyre többen jöttek szembe, a turistaháznál pedig autótömeg fogadott. Még szerencse, hogy felszedték a síneket, mert annak a helyén is lehetett parkolni. A túra ilyen irányú lejárásának volt egy kényelmetlenebb vonzata: a kutya a végén lett vizes, úgyhogy jó sok törölgetés kellett a kocsiba szállás előtt. Két döglött kullancsot találtam benne, illetve rajtam is mászott egy. Ez utóbbi ráadásul az a nagyon-nagyon picike fajta, ami csak pár mm, a kutyában egy ilyet esélyem sem lenne észrevenni.