A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Már régen csináltam olyat, hogy vándortúra-szerűen járok végig egy útvonalat, gyakorlatilag az első OKT teljesítésemkor volt erre példa, utoljára talán 2006-ban. Most egy kollégám ugrasztott bele ebbe, aki aztán el sem jött, de ha már annyit terveztünk ezzel kapcsolatban, akkor elindultunk ketten. Csak három napos túra volt, ami igazából 2,5, nem egyhetes, nagyhátizsákos túrában gondolkodtunk. Szállásnak sem sátrat hoztunk, hanem lefoglaltuk előre a helyeket.
Putnokról indultunk, és nem kapkodtuk el az indulást. Nem keltünk korán, és félig autóval félig tömegközlekedéssel jutottunk el a kiindulópontra. Közben délután is lett. Nem volt nagy a mai napi távolság, az első napra 14 km jutott. Fel kellett menni egy hosszú, de lankás emelkedőn a Három-kő-bércre, majd onnan le Upponyba. Fent a legmagasabb ponton ültünk le csak pihenni hosszabb időre, és élveztük a tavaszi napsütést.
Nem pakoltuk tele a hátizsákot sok cuccal, most már nincs is akkora hátizsákom, amibe többnapi kaja meg ruha beleférne. Úgy számoltunk, hogy második nap, vasárnap délelőtt még Dédestapolcsányban még nyitva lesz a bolt, majd ott újra bevásárolunk. 20 évvel ezelőtt még nem kellett, most már nélkülözhetetlenné vált a kávé, amit 3in1 típusú csomagocskákkal oldottunk meg.
Vasárnap reggel még ködös-füstös volt az idő Upponyban, a házak füstje megült a szűk völgyben. A víztározó melletti aszfaltozott úton hagytuk el a falut, és egészen Mályinka végéig ilyen műuton haladtunk. Közben beértünk Dédestapolcsányra, aminek soha nem akart vége szakadni. Szerencsére félúton megálltunk a boltnál, és le is ültünk a padra elfogyasztani a reggebédünket. Ez parizert, kiflit, májkrémet takart. Régen kakaó is lett volna mellé, de mára egy erdei túra előtt ennek fogyasztása veszélyessé vált. Maradt tehát a kóla 🙂
Dédestapolcsánynak vége lett ugyan, de a következő faluig a bekötőúton mentünk, és szinte végig emelkedőn kellett haladni. A reggeli köd feloszlott, napos idő kerekedett, és április közepe révén még nem volt olyan égető jellege. Mályinkán a kocsma-bolt kombóként működő épületben volt a pecsét. Lehetett volna lángost is enni, de valahogy nem kívántam most. A kávét annál jobban, mert az 3in1 nekem már túl gyenge sajnos, hiába ittam 2in6-ot. Hanem innen drasztikusan megváltozott a terep. Megérkeztünk ugyanis a Bükk bejáratához. Nehezebb, de szebb is lett az út, össze kellett szedni magunkat a téli tunyulás után. És egyből be a közepébe!
A Dédesi vár alatt lévő Vár-kúttól kezdett nagyon meredek lenni a hegyoldal, ami a nyeregig tartott. Mivel időnk volt, mint a tenger, tettünk egy kitérőt a Dédesi várhoz, ahol 2001-ben voltam először és utoljára. Semmire nem emlékeztem, hogy hogy néz ki, nem is rémlett semmi. Akkor másik úton jöttünk fel: létezett egy kék L jelzés az OKT-ról közvetlenül a várhoz, ami rohadt meredek és omladékos volt. Most ez a turistaút már nem létezik, a nyeregből okklúziószerűen kacskaringva lehet megközelíteni a csúcsot, ami amúgy 600 m magason van.
Kipihentük fent az emelkedőt, jól körülnéztünk, majd elindultunk lefelé. Már felfelé menet kinéztünk egy padot, hogy ott majd jól leülünk, és elköltjük ebédünket. Bánkút volt az aznapi cél, így már nem volt sok hátra, nem is siettünk hát nagyon. Az emelkedő legdurvább része már mögöttünk volt, így szépen, lassan haladva a délután derekára be is futottunk a második napi célállomásunkra.
Mivel itt nincs bót, úgy választottunk szállást, hogy legyen hozzá reggeli. A harmadik napra meg előzőleg megvettünk mindent, hiszen napközben is csak erdő lesz, amíg a szem ellát. Se bolt, se kocsma, se forrás. Csak a túra végén. Az előző napok jó időjárása véget ért, fent 800 m felett határozottan hideg volt a reggel, a fűtés is ment a szálláson, de gondolom ez teljesen normális itt áprilisban. Lógott az eső lába is, indulás előtt le is ért a földre. De csak kisebb csapadékgócok voltak a közelben. Ha lenne lombozat a fákon, meg se éreznénk. Csakhogy ez ilyen magasságban még nem volt, sőt, hóvirág-mezőket is láttunk a fennsíkon.
A töbröket kerülgetve haladt az OKT útvonala egészen a Zsidó-rétig. Ezt követően belementünk az erdőbe, és igazából a Tar-kőn lévő tisztás kivételével mondhatjuk, hogy egészen Bélapátfalva határáig ki sem jöttünk belőle. Ez bükköst és fenyvest jelentett. Ez volt a legnehezebb nap a sok fel-le haladással, amik rendre mind meredekek voltak. Néha a fákat is kellett kerülgetni, ami különösen Zsófinak volt nehéz. Amíg én átlépem a kidőlt törzset, neki át kellett mászni rajta, ami a sokadik alkalommal már fárasztó volt neki. És az eső is elkezdett cseperegni.
A barlangszálláshoz érve már el is állt az eső. A nehezebb terepen már túl voltunk, innen ha lesz is emelkedő az nem annyira nehéz, és nincsenek bokacsavaró utak sem. Az Őr-kő réten egy erdei asztalnál tartottuk a hosszú pihenőnket, amikor elfogyasztottuk a maradék kajánkat, vagy legalábbis annak túlnyomó részét. Eddig a bőséges reggeli miatt nem voltunk éhesek, de most azért már kellett az utánpótlás. Meg annyival kevesebbet is kell majd cipelni. Ez a hely valahogy adja magát a pihenőhöz: amikor pár éve Szilvásváradról jöttünk fel, akkor is itt álltunk meg pihenni, csak akkor még a kiskutya is velünk jött.
Az OKT útvonal tesz itt egy jó nagy kanyart, és mi rendesek voltunk, nem csaltuk le. A Katonasírokon és a Lak-völgyön át mentünk jó sokat lefelé, elhagytuk a fennsíkot. Útközben megtöltöttük az elapadt vízkészleteket a Lóczy-forrásnál, itt találkoztunk a túra során először szúnyogokkal. Az eredeti terv szerint Szarvaskőig mentünk volna, de akkor még lett volna egy jókora emelkedő, és az 1000+ méteres szint most nem volt bent egyikünkben sem. Bélapátfalván pecsételés után ezért megvártuk a buzenykát, és azzal csattogtunk be Szarvaskőre, ahol a kocsit letettük 2 nappal korábban.
Galéria
