A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Terveim szerinti utolsó előtti kék túra szakaszt jártam be. Nem akarok sokat szarakodni a dologgal, így is sokáig elhúztam, inkább hosszabb szakaszokat járok be. Tömegközlekedésileg ez jött ki jól. Pestről van közvetlen busz Hollókőbe, igaz csak fél 11-kor ér oda. Becskéről pedig az utolsó vonattal jöttem vissza.
Mivel hosszú volt előttem az út, Hollókőt csak futólag néztem meg. Pedig szívesen bementem volna a múzeumokba meg a várba is, de így egyedül nem sok kedvem volt hozzá. Maga a falu egyébként gyönyörű, sokkal szebb, mint amire számítottam. Az OKT útvonal a híres ófalu főutcáján halad végig, erről a KL jelzésen lehet felmenni a várhoz. Azért oda felmentem, de csak kívülről fényképeztem le. Nem voltak sokan a faluban, de a külföldi turista (szlovákok, amerikaiak, japánok) több volt, mint a magyar.
A TTT kéktúra fórumán olvastam, hogy a kocsmában van bélyegző, de a kocsmáros kretén (2008 év eleji állapot), viszont a Tourinform irodában szívesen adnak pecsétet. Utóbbiba mentem be én is, egyúttal pecsételtem a Nógrádi Vártúrák és a Nógrád Megye Természetjárója igazoló füzetbe is. Amikor elindultam a vártól, már 11 óra volt, és nagyon meleg. A vár oldalából egy pillanatra láttam Nógrádsipeket a távolban, ez lesz a következő pecsételőhely. Hollókő elég magasan fekszik, így lefelé kellett elindulni. Vissza-visszanézve még többször lehetett látni a várat, amely egyre kisebb lett. Az út egy kis erdőn vezetett keresztül, majd egy mezőre kiérve megcsapott a déli napsütés. A déli napsütéssel jött egy-két megtermett bögöly is, az első szúrásokat meg is kaptam. Rovarriasztót természetesen elfelejtettem venni hétközben.
Izzadtam, mint egy ló a napon. Éppen elkezdtem örülni, mert az út bevitt egy erdőbe, amikor a túra leghosszabb, és nem éppen kellemes emelkedője következett. A térkép szerint 500 m magasra kellett felmenni. Nem is értem, egy héttel az osztrák hegyi túrák után miért megy ilyen nehezen az emelkedő. Próbáltam sietni kicsit, itt még élt bennem a remény, hogy elérem a korábbi vonatot Becskén. Folyamatosan legyezni kellett magam a térképpel, rengetek kis légy dongott körül, amik nem csíptek ugyan, de rettenetesen idegesítőek voltak. Az izzadtságomat itták, amiből volt bőven. Amint abbahagytam a legyezést, máris jöttek százával, belerepültek a fülembe, beszívtam őket az orromba lélegzetvételkor, de még a szememet is rácsuktam egy-két szerencsétlenre. Ez utóbbiak nem élték túl ezt a túrát.
Nem árulok el nagy titkot, hogy nagyon megörültem az emelkedő végének, de a legyek csak akkor távolodtak el valamelyest, amikor elkezdett kicsit fújni a szél. Az út néhol sáros volt, de nem volt vészes. Nógrádsipek előtt azért figyelni kellett, mert könnyen leseggelhettem volna. Többnyire széles szekérúton vitt az út, egy erdőirtásnál szűkűlt csak ösvénnyé. Itt voltak szúrós növények, de könnyen át lehetett menni köztük. Két óra alatt értem Nógrádsipekre, ez 10 km-es távolságra van Hollókőtől. Ez egész jó idő, de itt már szükségem volt egy kis kajára. Leültem egy padra a buszmegállóban, de csak egy mákos kiflit tudtam megenni. Pecsétet nem találtam, a Kemény Huszár kocsma, amit a kéktúra atlasz ír, már nem működik. Jobb híján lefényképeztem magamat a könyvtár előtt, aminek falán negy betűkkel ki van írva a falu neve is. A falu völgyben van, ismét emelkedő következett, de előtte még egy kis gyaloglás a melegben. Nem voltam elég óvatos, és elestem egy sáros részen. A seggem és a tenyerem lett sáros. Nem voltam bővében víznek, és ilyen melegben azt kézmosás helyett inkább saját magamba szántam. Itt nem volt már akkora emelkedő, de lehet, hogy meg is szoktam már. Az erdőben ismét jöttek a legyek. Pókok viszont nem voltak.
Egy dombtetőről megpillantottam Cserhátsurányt, a következő falut, ahol reméltem lesz kocsma, és normális pecsét is. Egy dombon kellett lemenni a faluba, amit 20 perc alatt meg is tettem, így továbbra is sikerült ötös átlagot nyomnom, viszont már éreztem, hogy ez így nem fog sokáig menni. A faluban volt kocsma, benne bélyegző, és legalább egy üveg sör is. Volt buszjárat is, ami Balassagyarmatra ment. Kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy ne menjek-e el vele, és akkor nem éjfélre érek haza. Valahogy az volt az érzésem, bárhogy is döntök (megyek a busszal, vagy tovább gyalog), mindenképp meg fogom bánni a döntést. Inkább a gyaloglás mellett maradtam, és nem bántam meg. Viszont letettem arról, hogy a korábbi vonathoz siessek, így lelassítottam a tempót. És láss csodát, sokkal jobban élveztem az utat. Csak azok a rohadt dög legyek ne lettek volna, néha teljesen elcseszték a hangulatomat. Bár lehetett volna sokkal rosszabb a helyzet, ha mondjuk szúnyogok, vagy repülő vérkullancsok gyűlnek körém. Cserhátsurányból hosszú „meleg” szakasz következett gabonatáblák és arató kombájnok mellett. Nem töltöttem fel a vízkészletemet, gondoltam az a sör kitart valameddig, amit a kocsmában ittam. De a sok napsütés miatt a valameddig csak pár km volt, aztán megint innom kellett a vizemből. Nem volt annyira kevés, de nem mertem sokat inni, ki tudja, hogy Szandaváralján lesz-e kút vagy kocsma. És elég meleg is volt már a vizem. Most, hogy adtam magamnak +2 órát, nem kellett sietni, és valahogy a kilométerek is gyorsabban teltek. Legalábbis érzésre.
Szandaváralja az utolsó előtti falu, innen még 6 km a cél, de addig meg kell mászni a Szandavárat. Szerencsére a faluban volt kút, meg is mostam a pofámat meg a kezemet. A gatyámat is megpróbáltam, de nem sikerült valami jól. Leültem egy padra, megettem egy szendvicset. Jól esett az ücsörgés, és a táskátlanság. A héten elfeküdtem a hátamat, szombaton még csak a nevetés fájt, mára a hátizsákozás miatt kicsit romlott a helyzet. De nem akartam sokat üldögélni, kb. negyed óra után indultam is tovább. A pecsét itt egy dobozkában van a buszmegálló mellett.
A Szandavár 529 m magasan van a térkép szerint, a múltkor a másik oldalról – Becske felől – láttam, akkor onnan brutálisnak nézett ki. Innen nem annyira, bár egy héttel a Grosser Muntanitz „csimnije” után voltunk, és ahhoz voltam hozzászokva. A teteje volt inkább keményebb, ott néhol a köveken kellett lépdelni. De a kilátásért tényleg megéri ide feljönni. Észak, északnyugat felé zivatarfelhő alakult ki, a Börzsöny felett már esett is. Szerencsére nem felém jött, elázni végképp nem akartam itt a végén. A zivatar Budapest felé tartott, jó hogy valaki azt mondta tegnap az Info Rádióban, hogy vasárnap csapadék már nem valószínű… 🙁
A zivatarfelhő üllője beterítette a nyugati égboltot, de alatta is elég sok volt a gomolyfelhő, amelyek lassan összeálltak, szinte beborult az ég. Elmúlt már hat óra, a nap is elég alacsonyan járt. A hegy déli oldalán lévő erdőben félhomály volt ezek hatásásra. És megint jöttek a legyek! Becske felé meredekebb és hosszabb a lejtő mint azon az oldalon, ahol feljöttem a hegyre. Kicsivel hét után értem le a faluba, ahol a Vadász Presszó zárva volt. Mögötte az udvarban működött a fagyizó-pizzázó-sütiző-kólázó. Itt kaptam OKT-s pecsétet a kóla mellé. A vasúti megállóig még sétálnom kellett kb. 2 km-t az országúton, és már sötétedett, inkább elindultam korábban, minthogy sötétben tébláboljak az út szélén. Végig jók, faszán követhetőek voltak a jelzések. Az út csak néhol volt sáros, és igazán bozótos sem volt. Csak a rohadt legyek ne lettek volna!