A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Még augusztusban pattant ki belőlem a szikra, hogy el kéne menni két (Körmend – Zalalövő – Bajánsenye,Rédics – Zalaegerszeg) megszüntetésre ítélt vasútvonalra Bzmot-ozni, és ha már ott vagyunk a DDK-ból is megcsinálhatunk egy szakaszt. Sajnos arrafelé sem a vonat-, sem a buszközlekedés nem teszi lehetővé azt, hogy akkor menjünk, amikor kedvünk tartja, csak elég hülye időpontban tudtunk indulni. 2.40-kor keltünk, de magán a gyalogtúrán 8.15-kor indultunk el. Szentgyörgyvölgyön így is az utolsó buszt értük el Lentibe, ami délután negyed négykor indult. Amúgy bejött a számításom, amikor azt gondoltam, hogy juhi egyből rácuppan a tervre (ő szereti az extrém dolgokat, ha azt mondtam volna neki, hogy még egy leszbikus futóversenyen is elindulunk Zalaegerszegen, akkor bele is halt volna a gyönyörűségbe). Viszont krichardon meglepődtem, amikor azt mondta, ő is jönne, bár borítékolni lehetett, hogy első olvasatra totál baromságnak tartja az ötletet. személyes sértésnek veszi ugyanis, ha 7 óra előtt kell kelnie.
Még nyolckor is komor, ködös idő volt. Bajánsenyén egy lélekkel sem találkoztunk, igaz nem sokat mentünk lakott részen. Két autó viszont elhaladt mellettünk. A kéktúrás igazoló füzetünkben még más útvonal van jelölve, amikor vettük, még nem jött erre a DDK. Hivatalosan nincs itt bélyegzőhely, nekünk mégis kellett volna, mivel innen indultunk. Kocsmát nem volt kedvünk keresgélni a bazi nagy ködben, így maradt a fénykép az állomás feliratával. Amúgy jellemző errefelé a falvakra, hogy sok apró település összeolvadásával keletkeztek, és hogy nagyon „hosszúak”. Bajánsenye is vagy hat kisebb településből áll össze. Kiérve a faluból átmentünk a Kerka hídján , ahol egy kis vízesésszerű valami is volt. Felmásztunk egy dombtetőre 270 méter magasra. Nem volt kemény a kaptató, viszont nagyon szép erdőben mentünk. Mintha valamelyik hegységben járnánk legalább 800 méter magasban. Hiába, erre jóval több eső esik, mint az ország középső vidékén. Látszódott, hogy nem túl vastag a ködtakaró, már ennyi emelkedés is elég volt, hogy átsüssön a nap a ködön, és már árnyékok is látszódtak. A dombtetőn már messziről láttunk egy nagy lángot, ami egy erdei házikó mellett égett. A láng tulajdonosa megkínált minket pálinkával, krichard kivételével mindenki ivott, juhi kettőt is. Malacsütésre készült a tűz, ahhoz kellett a parázs. Italozás után Atis majdnem megkóstolt egy mérgező bogyót, de mi rábeszéltük, hogy nem kéne. Útközben mindenfélét fotóztak Natasával azzal a jelszóval, hogy szabolának megígérte, hogy csinál képeket növényekről. Csinált is pár remek képet pár gombáról. Én meg paráztam, hogy nem fogjuk a célban elérni a buszt. Még minden csurom víz volt a köd miatt, a pókhálók is szépen látszódtak. Nem is gondolná az ember, hogy ennyi pókháló van a fákon, vagy a bokrokon. Nem mindegyik szép szabályos, sőt a legtöbb olyan kusza, ami inkább a tujákon, vagy a bokrokon van. Lefelé menet ismét elment a nap, mivel ugye sűrűbb ködréteg volt felettünk.
Kercaszomor is őrségi falu, ez is hosszú. Itt kicsit átfestették az útvonalat a DDK atlaszhoz képest, kb. 1,5 km-rel mentünk többet. Itt már találkoztunk emberekkel, meg is kérdezték nem tévedtünk-e el. Mi azt válaszoltuk, hogy talán nem. Szép, nyugodt kis falunak tűnt Kercaszomor, pláne ilyen hülye időjárásban. Lefényképeztünk egy analóg kutat, majd ismét bevágtuk magunkat egy erdőbe, de csak azután, hogy a Kerca patak gázlóján átkeltünk. Fenyvesben haladtunk felfelé, de ismét 300 méter alatt maradtunk. Menet közben kajáltunk, ki-ki akkor, amikor megéhezett. A jelzések kitűnőek voltak, gyakorlatilag sehol sem kellett keresgélni őket, esélyünk sem volt az eltévedésre. Az emelkedő végén kiértünk az erdőből, és egy levágott szántóföldi úton át beballagtunk Magyarszombatfára, ahol a presszóban pecsételtünk. Itt egyik pillanatról a másikra feloszlott a köd, és kisütött a nap. Eddig fáztam rövidnadrágban, de most már kifejezetten melegem lett. Atis is nekivetkőzött, ő is rövidnadrágra váltott.
Már csak egy emelkedőt kellett meghágnunk, közben kricharddal megbeszéltük, hogy hogyan kellene megcsinálni a saját teljesítménytúránkat. Natasa és Atis most is pár méterrel hátrébb jött, mint ezen a túrán általában. Az elágazásokban megvártuk őket. Amikor beértünk Szentgyörgyvölgyre, még több, mint egy óránk maradt. A buszmegálló a falu másik végében volt, és mondani sem kell, ez is egy hosszú falu. Natasa és juhi betértek egy fazekasműhelybe, és vettek egy kis szuvenírt. A fazekasnál még pálinkát is ittam, Atis persze kettőt. Mi a kricharddal kint vártunk addig egy fa árnyékában. A Vitéz kocsmában pecsételtünk, ittunk, juhi elbeszélgetett a helyiekkel. Volt ott egy lábatlan ember tolókocsiban, Atis szerint elég kellemetlen volt beszélni vele, arról, hogy mi 20 km-t gyalogoltunk ma. De őt nem zavarta a dolog, meg is említette, hogy ez semmi. Mire Atis: „Lehet, hogy neked semmi, de mi azért elfáradtunk.” Vazzeg! Rutinos kocsmalátogató lehetett, a tolókocsin volt kialakítva pohártartó is. De egyáltalán nem volt benyomva, nem alkoholista arc volt. Ez volt a DDK + Bzmot túra második szakasza, ami az előzetes beharangozásnak megfeleően űberf@szára sikeredett. Legalábbis a saját, szubjektív megítélésem szerint, a többiek véleményét nem tudhatom. Idén ez volt a legjobb túrám, mind hangulatilag, mind látványilag. Még a 2.40-es kelés ellenére is. Lentibe 45 percet buszoztunk. Hiába voltam álmos, ezeken a buszokon nem tudok aludni. Az elalvás pillanata után pár másodperccel mindig arra ébredtem, hogy kezdek ledőlni az ülésről.