A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A DDK egy szakaszát jártam be a jégesőzés befejeztével. A Hármas-hegyről az aszfaltúton leereszkedtem a Köves-tetőig, itt tértem rá a kék jelzésre. Ezt a szakasz Árpádtetőig már megjártam Natasával pár éve, most csak azért csináltam meg még egyszer, mert akkor Árpádtetőn nem tudtunk normálisan bélyegezni.
Magára a Köves-tetőre nem kell felmenni, hanem inkább elmenni a nyugati oldalában, ahol látni lehet, hogy nem véletlenül kapta a hegy ezt a nevet. Egy csomó kő, de inkább szikla hever szanaszét a hegyoldalban a sűrű erdőben. Kijőve az erdőből hónaljig érő gazban találja magát az ember, amelyben ujjnyi vastag szederindák is keverednek, szóval nem kényelmes a járás. Ráadásul a régi Mecsek térkép rosszul tünteti fel ezt az utat, és én akkor még azt néztem. Gondoltam, könnyebb ha az erdőben megyek, ott nincs tüskés bozót, viszont voltak alacsony ágak, amelyeket nehezen lehetett kikerülni a nagy hátizsákkal. Végül toronyiránt kiértem a Bétaaknára vezető műútra, és megkerestem azt a pontot rajta, ahol metszi a jelzés. Meg is találtam, és folytattam utamat lefelé. Azonban ismét eltűntek a jelek, és itt az emlékeim után mentem. Ezek belevezettek egy fiatal telepítésű erdőbe, ahol elég sűrűn voltak a fák. Pár éve itt még keresztül lehetett vágni, de most erre esély sem volt. Lehet, hogy okosabb lett volna visszamenni, hátha van egy normális jelzett út is (mondom, erre jeleknek nyoma sem volt), de én inkább továbbmentem. Leereszkedtem az erdőbe, és egy vízmosást követtem, amely párhuzamosan haladt a feltételezett jelzéssel. A térkép alapján a jel is lejön ide a vízmosáshoz. Elég jól lehetett haladni, valami útszerűséget is találtam, viszont sokszor kellett le-fel mászkálni, ami rohadt fárasztó volt. Ismét bele kellett volna menni egy fiatalosba, amihez nem volt kedvem. Gyorsabb volt kikerülni, bár így fel kellett mászni a dombtetőre. Ott aztán találtam egy rendes szekérutat, ami jó irányba is ment, ezen haladva rövidesen rá is leltem a kék jelekre. Szerencsére volt tájolóm, és olyan hülye sem voltam, hogy rövidnadrágban induljak el. Kullancs így is került belém. Ez volt a harmadik, pedig már 16 éve túrázok, ami nem rossz arány.
Ez egykori Hársas kulcsosháznál vezetékek miatt írották ki az erdőt, így itt is elburjánzott az aljnövényzet. A házból alig van valami, természetesen már bélygezőhely sincs. A térkép jelöl egy forrást is ide, de nem találtam meg. Később kiderült, a régi térképen máshol van, mint az újabb kék túra atlaszon. Extrém módon szomjas voltam, indulás óta nem álltam meg. Most, két óra elteltével egy emelkedő előtt megálltam, levettem a hátizsákot, és ittam is keveset. Elég izzasztó emelkedő következett, majd jobbra-balra kanyarogva erdei nyíladékokon vezetett az út. Árpádtetőre egy hosszú erdészeti aszfaltúton kellett bemenni, illetve a legvégén kellett csak erről letérni. Itt pihentem kicsit egy korsó sör társaságában. Úgy megizzadt a hátam, hogy amikor először megtapogattam, azt hittem, hogy a víz folyt ki a palackból. Hajlamos vagyok arra, hogy rosszul csavarjam rá a kupakot, de most nem erről volt szó. Árpádtetőn az erdészet egy játszóparkot épített ki, mindenféle játéklehetőséggel: játszótér is van, lehet quadozni, lovagolni, zorbozni, meg minden ilyesmi.
Árpádtetőn átkeltem a főúton, és a kék jelzésen a Tripammer fáig mentem. Onnan tettem egy kis kerülőt a Z+-on, ahol előbb az Andor-forrást látogattam meg, majd tovább a Hármas-forrásig mentem. Itt már a szebb arcát mutatta a Mecsek. Kényelmes ösvényeken, kacskaringós utacskákon haladtam, nagyjából szintben. Viszont nagyon kimerültnek éreztem magam. Hiába, lassan dél lesz, és még nem ettem semmit. Viszont a sok zümmögő dög nagyon zavart volna kajálás közben, így nem álltam meg. A forrásnál feltöltöttem vízkészletemet, majd egy emelkedőt legyűrve a Fehér-kúti kulcsosháznál visszatértem a DDK-ra. Itt ragasztottam az igazolófüzetbe, és már normálisan le is tudtam ülni kajálni.
Két órám volt, hogy elérjem a buszt Remeterétnél, így sietősebbre vettem a tempót. Egy nagyobb emelkedőt kellett megmászni addig, de azt sikerült 1,7-szer megtenni. Egyszer csak elfogytak a jelek, amik eddig egész jók voltak, így visszamentem az utolsóig. Semmi kedvem nem lett volna ahhoz, hogy a tetőn derüljön ki, hogy rossz hegyre másztam fel. A jel végül is ezzel az úttal párhuzamosan vezetett, csak jóval keskenyebb ösvényem ment. A kilátás viszont szebb volt onnan a környező erdőkre. A hegy legtetején ki volt irtva az erdő, ennek roppant mód nem örültem, így is ki voltam tikkadva. Visszanézve látszódott a Zengő és a Hármas-hegy is a fehér radarral.
A következő pont a Büdös-kúti kulcsosház volt, itt is ragasztani kellett a füzetbe. Meglepő módon 1 óra alatt megtettem a 4,7 km-t. A ház szépen fel van újítva, a környék is gondozott. Nagyon faszán néz ki, ráadásul három forrás is van a környéken. Ezekből kettőt jelöl a térkép, mindkettőt rossz helyre, de könnyen meg lehet őket találni. A Büdöskútból nem folyt víz a csövön, hanem inkább alatta a kövek közól csordogált a víz. Az Évi-Jenci forrás nagyon szépen ki van építve, két csövön folyhatna a víz, de itt sem folyt semmi. A Feri-forrás viszont működött.
Pihenni nem volt időm, továbbindultam a remeteréti buszmegállóba. Elmentem két víznyelő között, az egyik alján barlang nyílása tátongott. Majd az országúttal párhuzamosan egy kis ösvények kanyarogtam lassan lefelé. Dörögni kezdett, ezért is vettem sietősre. Végül fél órával a busz előtt odaértem, és még meg sem áztam, viszont rossz buszra szálltam fel, így Abaligeten csak a későbbi vonatot értem el.