A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Igazából a 100 m-es szint csak felső becslés, pár homokbucka volt csupán, amik emelkedőt jelentettek.
Mesztegnyőtől kisvonattal mentem ki Felsőkakra, és csak innen kezdtem a gyaloglást. A kéktúra füzetem szerint ezt a szakaszt kisvonattal is lehet teljesíteni. Az útvonal lényegében a sineken megy. A vonat két nyílt kocsival ment, rajtam kívül még négyen voltunk utasok. Visszafelé természesen csak ez a négy ember jött. Szép, sűrű erdőben megy a vonat, a reggeli fényben nagyon sötétnek tűnt. Fáztam is rövidnadrágban a nyitott kocsikban. A sok tó ellenére nem voltak szúnyogok. A vonal 9 km-es, a végállomás egy tisztáson van, ahol vannak padok, tűzrakóhely, kút, ahonnan sajnos nem ivóvíz jön. Itt a vonat körüljár és azonnal megy is vissza. Hetente kétszer, kedden és pénteken közlekedik.
Innen indultam Kaposmérő felé. Széles, homokos úton mentem, még egy autó is könnyen elfért volna rajta. Nyíliegyenes utak vannak az erdőben, ezeken kell jobbra-balra kanyarogni. A széles, homokos és a keskenyebb, füves utak váltakoztak. Jól követhető volt a jelzés. Egy elkerített területen is át kellett menni, létra vezetett át a kerítésen. A létrához kapaszkodót is készítettek, ilyet még sehol sem láttam. A hátizsákom miatt ez inkább hátráltatott az átmászásnál. Elég gyorsan mgérkeztem Újvárfalvára, a GPS szerint 5,6 km/h-s volt az átlagom. Itt a bolt előtti villanyoszlopra ki is van festve a bélyegző jele. A faluvégen, a Noszlopy kúriánál is van egy ládikó, gondolom ott régen nyalókák voltak. Most az üres.
A következő faluig, Somogysárdig aszfaltút vezet. Elég unalmas volt, de mire teljesen meguntam volna, meg is érkeztem Somogysárdra. Nem álltam meg itt sem, ha sietek, a fél kettes vonatot is elérem Kaposmérőn. Nem is ettem, pedig lassan dél volt már. Hosszú, egyenes út vitt a legközelebbi erdőig. Balról 2,5 m-es kukoricás, másik oldalon akácos erdősáv határolta az utat. Az erdő, amibe beértem, szintén főleg akácosokból állt, de nem az a szép erdő volt, mint ahol a kisvonat ment. Kifejezetten ronda volt. Ismét elkezdődött az, ami délelőtt is folyt: egyenes utakon kellett haladni, hol jobbra, hol balra kanyarodásokkal. Egy kukoricásba értem ki az erdőből, itt az utat is keresni kellett, mert nem vettem észre az utat a kukoricásban.
Nyílvánvalóvá vált, hogy nem érem el a korábbi vonatot, és mivel éhes voltam, meg álltam egy tíz percre kajálni. Eddig jó volt mindenütt az út, azonban itt bozótosba vitt. Először azt hittem, hogy elvétettem az utat, de a jelek rendületlenül vittek tovább. Nem volt sok szúrós növény, a csalán és a szeder sunyin megbújt a többi, ártalmatlanabb aljnövényzet alatt-között. Hiába figyeltem, többször belefutottam csalánosba meg a tüskés szederindákba. Egy kerítés mellett mentem, de egy helyen egy nagyobb fa miatt nem tudtam továbbmenni. Egy csapás bevitt az erdőbe, ott normálisabban lehetett haladni, és kisvártatva kiértem egy normális erdei útra. Az egész lábam égett a csaláncsípésektől még este is.
Már csak 5 km volt a cél, gyakorlatilag egyenesen Kaposmérő felé kellett haladni. A cuki nevű Cingető-patakon átlelve kiértem az erdőből, és két szántóföld közötti fasor mentén értem be Kaposfő faluba. Visszanézve, egyáltalán nem nézett ki csúnyának az erdő, ahol voltam. Sőt, egész jól nézett ki a szerény domboltal a szántófölddel, mögötte pedig az egyre magasabbra növő fák. Kaposfőt egy elhagyott bakterháznál értem el. A sorompó örökre lezárult, itt kellett átkelni gyalog. Kaposmérő alig van 500 m-re Kaposfőtől, itt volt utam végpontja, egyben innen indultunk el juhival szűk hónappal ezelőtt. Nem mentem be bélyegezni a vasútállomásra, a temetőnél a buszmegálló mellett van egy kocsma, itt intéztem el a bélyegzést, aztán pár perc múlva fel is ültem a Kanizsára tartó buszra.