A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Az év elején syb fejéből kipattant a gondolat, hogy menjünk el via ferrátázni. Én akkor még azt se tudtam eszik-e vagy isszák ezt a vasas valamit. Megnéztem a szervező viaferrata.hu oldalát és bár a „feltétlen szédülésmentesség”-gel akkor sem rendelkeztem, rábólintottam és ő befizette a kezdő részletet.
Ahogy közeledett az indulás napja mindketten fokozott állapotba kerültünk. Ő minél hamarabb ment volna, én meg azon gondolkodtam milyen és mekkora mennyiségű alkohol fogja a tériszonyomat legyőzni. Csütörtök reggel 8-kor szokás szerint a Scontó parkolójából indultunk, ezúttal a Győrből érkezett József volt az útitársunk. Salgótarján felé vettük az irányt és röpke 6 óra és 300 km múlva, két határátkelő személyzetét megcsodálva (nagyon jó lengyel határőrasszony) megérkeztünk Zakopanéba Lengyelország téli fővárosába. Mivel fizetni nem akartunk, ezért a kocsit a főutcán hagytuk és a körforgalomnál található turistaboltig gyalogoltunk. Innen vitte fel 10 fős csapatunkat a taxi az 5 km-re fekvő Kuznicébe (975 m) mivel oda nem lehet bemenni saját kocsival.
Itt a Tátra Nemzeti Park (Tatrzanski Park Narodowy) bejáratánál több patak is találkozik és hömpölyögve folyik tovább. Ja és itt szedik a manit. Árak: www.polska-tourist.info.hu/dellengyel/latniv-tatra.html
A kék jelzésen elindulva két órás séta következett, csomaggal a hátunkon a Murowaniec menedékházig (1500 m), ahol három éjszakát töltöttünk. Árak: www.murowaniec.e-tatry.plA három szintes házban ágyneműs szobákban és a folyosókon (későn jövők) lehet aludni. Baromi jól főznek és 500Ft-nyi zlotyiért már sört is kapunk. Az úton csúcsforgalom volt. Sok szép lányt, siklóernyőst és elfordulós apácát láttunk. A menedékház közelében egy meteorológiai állomás bújik meg, amit sajnos nem néztem meg közelebbről. 6.30-kor keltünk, de nem tudtunk 8-kor elindulni. Szokás szerint magamban puffogtam. Nem értettem miért nem tartjuk az időt, ráadásul úgy, hogy 1 óra alatt is simán el lehet készülni. A csoportkép után Zsolt vezetésével 8.10-kor elindultunk a Zawrat felé a kék úton. Túránk során egyébként többnyire piros és sárga vonalakon haladtunk.
A kövekből kirakott út törpefenyők között vezetett a Gasienicowai Fekete tóhoz (Czarny Staw Gasienicowy). Itt megmostam az arcom a hideg és kristálytiszta vízben, megcsodáltam a kacsamamát a kacsacsibékkel és balról kerülve a tavat lelkesen fotóztam. Mire elértük az első láncokat rendesen megizzadtunk. Balázs lelkesen nem vitt táskát, ugyanis Zolival az „egy táskát két ember cipel felváltva” elvét követték. Sokszor négykézláb mentem felfelé, mint a gyík. Élveztem a „száguldást”.
Valószínű ha éticsiga módjára lassan kúszok és állandóan skubizok leszédültem volna. Valamiért nem tudtam követni azt a mindenki által tanácsolt elvet, hogy szépen lassan, sok kis lépéssel haladjunk előre, így kevésbé fáradunk. Én inkább keveset, de nagyokat léptem. Viszont a maradj a vezető nyomában elvet alkalmaztam. A csapat végén nem volt jó jönni. Söprű Reniék bevárása után azonnal indult tovább az eleje, így a vége nem igazán tudott pihenni. Zergét nem láttunk viszont volt egy zerge-szerű srác, aki néhány 100 méter batyucipelés után ledobta zsákját, levágtatott egy darabig majd visszafutott, megint batyuzott 100 métert és így tovább. Állítólag edzett. 11 körül, felérve a Zawrat-hágóra (2159 m) elfogyasztottam az első szendvicsemet amit citromos plusszal öblítettem. Az osönben még anyáztam, h csak édesítőszeres tablettákat lehet kapni, de most rohadtul nem érdekelt. Egyszerűen jól esett.
A hágóból gyönyörű kilátás nyílt, látható volt a Lengyel Öt-tó egyike is. A zerge fürgeséggel előző kis szőkét megkértük csoportkép készítésre majd elindultunk keletre a Fagyottavi csorba felé. Útközben erőt vettem magamon és elkezdtem szabolának virágos képeket csinálni. Azt hiszem ezen a szakaszon készült a legtöbb kép. Egyszerűen marha jó volt a kilátás jobbra és balra, előre és hátra. Elérve a 8 m magas sima falú letörést létrázni kezdtünk. Érdekes módon most nem a létra tetején jött elő a tériszonyom hanem a közepén ahol beremegett az egész szar. Visszanézve elég félelmetes, főleg hogy ferdén fotóztam le. A létra aljában található a csorba, innen meredeken balra fel haladtunk tovább a Zergebástya irányába. Néhol félelmetes volt, de nehéznek nem nevezhető. Fél egy körül értük el a bástyát. Letáboroztunk, megebédeltünk és csináltunk egy csomó képet. Az elmaradhatatlan egy lábas is itt készült.
Ekkor jelentkeztek a fáradtság első jelei. És nem csak nálam. Syb is kimerült, Józsinak meg a térde fájt. 13 után tovább indultunk lefelé, de lassan mert a menetrendszerű eső megérkezett és fél órán át esett. Zsákos Balázs most alakult át Mikulássá, miután felvette az 5 zlotyis piros esőkabátját. Becsomagoltam a gépet és ezután jó ideig nem csináltam képeket. A megszokott sziklás, néhol láncos úton haladtunk a Buczynowa-völgyi-csorba (2225m) felé. Innen egy 20 méteres meredek rész és rövid séta után elértük a fekete-piros útelágazást. A piroson haladtunk tovább a zöld leágazóig.
Ekkor szavazott a társaság tovább menjünk-e még 25 percet a gerincen vagy húzzunk le. A többség velem együtt a tovább menetelre szavazott. Józsinak továbbra is fájt a lába. Tartok tőle, hogy már nem segített volna rajta ha valaki itt lemegy vele. Szóval mentünk tovább és elértük a Gránát-csúcs északi ormát (2225m) ahonnan baromi szép képeket készítettünk. A csúcs előtt még volt egy 5 méteres hasadék, ami felett lehetett fotózkodni. Rólam is készült itt egy kép, aminek azt kellene mutatnia milyen fasza csávó vagyok, de inkább a valóságot ábrázolja (nagyon be voltam fosva). A csúcsról a sárga jelen elindultunk lefelé a Fekete tó közepét megcélozva. Józsi, syb, én, meg persze a záró ék Reni és Sanyi voltunk az utolsók. Szépen lemaradtunk. Fáradtak voltuk, ráadásul én különösen nehezen viselem a lefelé menetet, morcos és morgós vagyok ilyenkor, inkább mennék felfelé. Nem értettem miért nem lehet megállni.
Aztán persze rájöttem, ők néha megálltak és vártak. Azért egy előnye ennek is volt. Mivel társaságban rohadtul nem megy a hugyozás, most volt olyan rész amikor teljesen takarásban voltam és visszaadhattam a természetnek a napközben megivott 2 liter vízből azt, ami az izzadás után megmaradt. 18-kor elértük a reggel körbe került tavat. Itt még pancsikoltam egy kicsit meg csináltam virágos képeket, de annyit, hogy már csömöröm volt. A vízszintes terepen 19.10-re bevánszorogtam a menedékházba. Rohadt éhes voltam és mivel már korábban kitaláltam mit fogok enni egyből rendeltem is borcsot meg túrós palacsintát. Ez a borcs végülis cékla leves amibe lehet kérni főtt tojást. Meleg és savanyú volt, de irtó jól esett. Utána lefürödtem és kellemes fáradtságot éreztem. Syb is jobban volt a fürdés és kaja után, megint nagy volt a szája.
Szombaton szokás szerint 8-kor indultunk. Józsi nem jött velünk. Azt hiszem elege lett a láncokból, inkább a Kasprowyra ment fel. Mi kilencen megint a Fekete tó közepét céloztuk meg. Előző nap itt jöttünk le a sárga jelen, most felfelé próbálkoztunk. Általában nem sokra emlékszem (e mű megírása is kész csoda), de itt tudtam (az előző nap mély nyomai :)) hogy hosszú út következik a Gránát-csúcsig. Többször takarásban voltunk a nap elől és néha a szél is fújdogált. A teleizzadt pólóm miatt fáztam. A pénteken remekül működő ötlet, hogyha megállunk megfordítom magamon a pólót és az meg tud száradni a hasamon, most nem jött be. Elől-hátul vizes voltam. Sokat másztunk. Syb lemaradt Reniékkel és Lacival. A társaság előző nap kifényképezte magát, ezért most csak dél körül kerültek elő a masinák. Most nem csak szabola kedvéért, hanem saját örömömre is kattintgattam. Eszméletlen jó képeket csináltam a szebbnél szebb virágokról. Bár e napon a Sas-úton rövidebb távot kellett mennünk mint előző nap, szépségben és nehézségben többet kaptunk.
Először a létránál cidriztem, később pedig amikor egy baloldali szakadék mellett araszolgattunk a falon. Még a létra előtt, 11 tájban megálltunk pihenni. Kajálás után egy meredek és zúzalékos szakaszon ereszkedtünk le, ahol ráadásul néhány láncot tartó cövek ki is jött a helyéről, végül egy jeges szakasszal zártuk a létra előtti részt. Ezután mindenféle csorbán és tornyon áthaladva, lánc segítségével vagy pókjárva vidáman érkeztünk meg a Kereszt-nyereghez 14 óra tájban. Újabb zaba és pihi, valamint egy villámokkal kísért zivatar megtekintése után megkezdtük a leereszkedést a menedékház irányába. Itt a Sas-út végén jött rám a szokásos szomorúság. Megint vége egy nagyszerű túrának, pont amikor kezdenék belejönni 🙂 . Jobban szerettem volna ha a Lengyel Öt-tó felé ereszkedünk. Ott is van egy menedékház, ráadásul arra van a Tátra egyik nagy vízesése.
Szerencsére a közelgő eső kárpótólt. Valamiféle perverz öröm munkálkodik bennem ilyenkor. Jókat kuncogok az embereken, ahogy szidják az időt miközben szarrá áznak. A sárga út felső részén csak kövekkel találkoztunk, a lentebbi részen hó és törpefenyő is akadt. Sybbel és Reniékkel a végén ballagtam, míg végül egy kis tónál sikerült utolérni a többieket. Közben az eső többször eleredt majd elállt, állandó öltözésre és vetkőzésre bírva a többieket. Minket sybbel nem érdekelt a víz. Fotóztuk a tavat, a tápláló patakot és a virágokat. Miután elállt újra elindult a csapat ám a java csak ekkor kezdődött. Alig értünk be az erdős részbe jó félórás, bőséges zuhé jött a nyakunkba. A többiek gugolva próbáltak fedezékbe bújni, amit abszolút nem értettem. Nem is agyaltunk ezen, sybbel mentünk a magunk tempójában.
Hamarosan elértünk egy fahídhoz, ami a menedékház közelében található. Az eső elállt, a többiek utolértek és néztek ránk mi a fenét keresünk a dzsinzsásban. Szerencsére megértették, hogy magányra vágyunk, most nem akarjuk őket az objektív túloldalán ezért le is léptek. Csodás képeket készítettünk erről a páfrányokkal és mohákkal teli víziparadicsomról. Miután kilvezkedtük magunkat besétáltunk a célba, forró fürdőt vettünk és elfogyasztottuk a búcsúvacsorát (a málnás sör hatása az elmosódott kép :)).