A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Semmering hágó Stájerország és Alsó-Ausztria határán van, ezen megy át a vasútvonal Bécs felől Dél-Ausztriába, illetve tovább Olaszországba, Horvátországba. A XIX. század közepén epült maga a vasútvonal, és már akkor kétpályásra tervezték. A legmagasabb pont 900 m körül van, ez a hágó magassága is. Ma autópálya is vezet át a hágón, hatalmas viaduktokon, illetve alagutakon át. Természetesen a vasútvonal mentén is van több alagút, illetve viadukt. Ha Bécstől jövünk, Gloggnitznál kezd el emelkedni a páya, de Payerbach-Reichenau állomástól kezdődnek a szerpentinek, hidak és alagutak. Semmering a legmagasabb állomás, itt megy bele a vonat a leghosszabb alagútba, és ebben az alagútban van a pálya legmagasabb pontja is. Kiérve az alagútból, már Steiermark tartományban vagyunk, innen kevésbé meredek a pálya, nincsnek olyan kis ívek benne, így gyorsabban is mennek errefelé a vonatok. A vasútvonal a világörökség része.
Az első hely, ahol megálltunk, egy kilátóhely volt, Doppelreiterwarte. Innen a Raxra, illetve Gloggnitz felé van jó kilátás. Semmering felé nincs, mivel ez a pont már jócskán lejjebb van, mint ahonnan indultunk. Alattunk a völgyben feküdt Breitenstein falu, arrafelé megyünk majd tovább. Szemben a sziklafalban haladt a vasútvonal egy félalagútban. Légvonalban nem nagy távolság, de addig a vonat jó pár kanyart megtesz. A tehervonatok nagy zajt csapnak, már távolról lehet hallani őket. Viszont az IC és EC vonatok meglepően halkak, szinte csak elsuhannak az ember mellett, még közvetlen közelről sem bántóan hangosak.
A kilátótól nem messze, volt még egy pont, ahonnan jó képeket lehetett készíteni, ez a Wolfsbergkogel oldalában volt. Innen a Raxot lehetett volna látni, ha nincs felhőben, és előtte a Kalte Rinne viaduktot. Ez a leghíresebb, „két emeletes”, ez a jelképe ennek az egész hóbelevancnak. Erről a viaduktról egyből alagútba fut be a vonat, ahhonan ismét egy másik viaduktra megy rá. Hosszabb tehervonatoknál gyakran előfordul, hogy míg a mozdony már a … viadukton van, addig a vége még csak a Kalte Rinne-n látható. Alig jöttünk pár kilométert, de elég sok idő eltelt. Persze, mert az a tirpák feherb állandóan vonatokat fényképezett. A sínek itt a Wolfsberkogel alagútban mennek, mi pedig e fölött. Sokáig nem is láttunk sineket, csak a vonatok hangját hallottuk a fák mögül. Itt láttuk meg a legjobb ingatlant a környéken. A ház a Weberkogel alagút felett volt, attól pár méterre. Gondolom éjszaka jól lehet itt aludni.
Egy hosszabb lejtő után elértük a Teufelsbrücke-t, átmentünk alatta, majd elindultunk utunk során a leghosszabb emelkedőn. Amikor ismét elértük a sínek magasságát, megélltunk pihenni és ebédelni. Pont a sínek mellett telepedtünk le, hátha lehet majd fényképezni is, de az alatt a 15-20 perc alatt egy rohadt vonat nem jött arra. Bezzeg, amikor elindultunk futhattam vissza. Innen folytatódott az emelkedő, de szerencsére fentről jobb kilátás nyílt a hídra, és sikerült is lekapnom egy vonatot rajta. Sajnos a fák kissé belelógnak. Párhuzamosan haladtunk a sínekkel, alattunk húztak el a vonatok. majd egy újabb hosszú lejtő után leértünk a breitensteini völgybe, ezen át vitt a Kalte Rinne. Leérve a völgybe egy tábla mutatta a kitérőt a hidhoz, de hát alulról nem igazán lehetett szép képeket készíteni. Olyan közel voltam hozzá, hogy a rajta átmenő vonatokból is csak az áramszedő látszódott. Egyébként elég kopottas maga a viadukt, a Tefelsbrücke sokal szebben nézett ki.
Lassan visszatértünk a vasútvonal mellé, elmentünk két viadukt (Wagnergraben, Gamperlgraben), és egy alagút mellett, egy helyen még szamócát is szedtünk. Atis meg egy exkavátort próbált ki. Szerencsére kövekkel ki volt támasztva, nehogy elszabaduljon a lejtőn. Klamm falu előtt újra pihenő és olvadt csokizabálás meg döglés volt a program. Ekkor már szerencsém volt, többször sikerült vonatokat fényképeznem, amíg a többiek döglöttek. Messze elhagytuk már a falut, amikor elérkeztünk a vasútállomására. Innen rövid emelkedő a műúton, és amikor felértünk a domb gerincére, kettéágazott az út. Az egyik verzió Gloggnitzbe ment, a másik Payerbachba. Mi az utóbbit terveztük be, és innen már végig lejtő következett, eleinte meredek, majd egyre lazább. Tulajdonképpen ezzel levágtunk egy nagy hurkot, amit a vonatok kénytelenek megtenni, mert nem bírnak olyan meredeken mászni. Küb megállohelyen értünk ki ismét a sínek mellé, innen már csak egy megálló a célunk. Lefotóztam harmadszor is ugyanazt a Reginalzugot, ami errefelé közlekedik óránként, de emellett még jó pár fasza képet lehetett innen csinálni.
Payerbachba beérve rögtön az állomás felé mentünk. Van itt még egy viadukt, ami kis kitérővel elérhető, ez a Schwarzaviadukt, ezt a múltkori Schneeberg-es túránk után már meglátogattuk. Nevét arról a patakról kapta, ami keresztülfolyik a falun. Visszafelé vonattal mentünk, óránként megy vonat Semmering felé. Amire felszálltunk, egy Bécs-Mürzzuschlag személyvonat volt, a kocsiban mi voltunk az egyetlenek.