A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás

Eredetileg pünkösdkor szerettünk volna elmenni a Dinarára, Horvátország legmagasabb pontjára. Akkor elhalasztódott a nyárra, és összekötöttük a túrát egy adriai nyaralással. Pontosabban a nyaralás egyik napját szántuk arra, hogy elmenjünk a hegyhez. Térképet nem volt egyszerű szerezni, a horvát SMAND cég adta ki, abból is a 40-es számú kell hozzá. Maga a hegy nem a tengerparton van, hanem Knin-hez nem messze. A világatlasz, a GPS térképem is úgy jelöli, hogy a bosnyák határon van, a turistatérkép a határt pár kilométerrel keletebbre jelezte. Annak idején heves harcok voltak a környéken, de azt tanácsolták egyes honlapokon, hogy ne térjünk le a kijelölt turistaútról az aknák miatt. A turistautak jól jelzettek, a térképünkön nem minden esetben ott voltak az utak, mint a vaóságban. De vannak útjelző táblák, és a jelek is sűrűen vannak felfestve a sziklákra.


Glavas falu az 1-es útról érhető el, arról Kijevo településen kell letérni egy szűk, kis utcában. Ki van írva a Dinara is, és Unista falu neve is, ami már Boszniához tartozik. Ha valakinek van ideje, mindenképpen térjen le a Cetina tábla irányába (nem aszfaltozott, de jó minőségű út vezet oda), és a templom alatt nézze meg a Cetina folyó forrását, ami egy 100 méter mély lyuk, ebből folyik ki a kristálytiszta karsztvíz. Igazából olyan, mintha a barlang szinültig meg lenne töltve vízzel, és ebből csurogna ki a túlfolyón. Nem úgy kell elképzelni, mint valami hatalmas forrást, hogy öklik ki a víz a föld alól. Inkább csak szivárog ki a víz. Kicsit édeskés ízű.


Innen már látszik a hegy is, ami egy óriási sziklatömb, délnyugati része meredek falként szakad le a knini völgybe. Glavas kis falu, pár ház áll itt, felette a hegyoldalban középkori vár romjai magasodnak, a turistajelzés is errefelé visz. Pihentünk is egyet ott, mert már régen reggeliztünk, és ezt most kiegészítettük. Nyár vége volt, de hétágra sütött a nap, és már reggel 9-kor jól esett, ha a várfalak árnyékában ült le az ember, és nem a napon volt. De ahogy körlnéztünk, nem számíthattunk sok jóra, hiszen ez a környék nem a hatalmas erdőségeiről híres. Volt pár fonnyadt fa meg bokor, de alapvetően a tűző napon kellett végig mennünk. Persze erre fel is készültünk, mindenkinél volt vagy 3 l víz.

Az út első része volt a legmeredekebb, itt szerpentineztünk felfelé, 1000 m körül forrást is találtunk, de inkább nem ittunk belőle, Csak a kutya, aki a falutól kísért bennünket. Juhi és krichard előrehúztak, de aztán egy fa árnyékában megpihentek, és Kati került az élre. Ő szeret hamar túllenni a nehezebb részeken, és nem áll meg. Meg ő nem az az izzadékony típus a maga pár kilójával. Nekünk azért már sűrűbben kellett inni, szabola konkrétan csavarta a vizet a pólójából, és biztos ami biztos 3 szárazat hozott magával.


Felértünk egy kis völgybe, rövid ideig nem volt szint az útvonalban. Válaszút el kerültünk, hogy menjünk fel a hegyoldalba, vagy egy Kosárka nevezetű helyen át közelítsük meg a hegyet. Mindkét út végül a csúcsra ér fel. Mi a Kosárkát választottuk, ami egy menedékház. E mellett is volt kút, de inkább kihagytuk. Itt visszatértünk a hegyoldalba, és ismét meredeken mentünk felfelé. Összefüggő erdő nem volt, csak egy-két kisebb-nagyobb facsoport. Meleg sem volt már, 1500 méter fölé kerültünk. Sőt, amikor felhők úsztak a nap elé, kifejezetten hideg is volt, mivel ugye az izzadtságunkat felszívta a póló. Katival megálltunk enni, ekkor juhi és krichard elhúztak, csak a csúcson találkoztunk velük. Szabola is előrement, de őt utolértük. Amint kiértünk a gerincre oldalba kapott a tenger felöl fújó sirokkó. De ebben a magasságban nem volt valami meleg, a szél tovább csökkentette a hőérzetet. A gerincen óriási dolinák és víznyelők vannak, ezeket célszerű kikerülni, hiszen így megspólounk többszáz méter szintet azzal, hogy nem megyünk le, majd fel a másik oldalukon. De a benne növő törpefenyők is áthatolhatatlanok. Itt már láttuk a célt, a keresztet a csúcson, és két pici alakot, ahogy közelítenek felé. Ezek voltak juhiék, akik nem a csúcson, hanem kicsivel lejjebb, egy kevésbé szeles helyen vártak be minket.

A tenger nem látszik innen, csak kopasz hegyek mindenfelé. A környéken vannak magasabb hegyek is, de azok mind Boszniában vannak. Írtunk az emlékkönyvbe, ami a csúcskő melletti fémkazettában van, majd csoportkép után indultunk is vissza. Az első szélcsendes helyen elköltöttük kései ebédünket. Katinak kezdett lefagyni az ujja, de ahogy mentünk lefelé, úgy lett egyre melegebb, de leérve az autó hőmérőjén meglepetéssel tapasztaltuk, hogy nem volt még 30 fok se. A meredek részeken lefelé megszenvedtünk Katival, mert a fájó térde miatt nagyon lassan tudott csak jönni, én meg az apró görgős köveket utálom.

Végül nem találtunk sem aknát, sem medvét. Nem tértünk le a turistaútról, csak pisilni. Én csak ajánlani tudom azoknak, akik a tengerparti bícselést meg kívánják szakítani, hogy menjenek el ide nyugodtan. Térkép nélkül is fel lehet menni, de természetesen a rossz időre fel kell készülni itt is. Ősszel a bóra miatt valószínűleg nagyon szeles, illetve nyáron is lehet egy-két keményebb nap, amikor túlságosan délre nyúlik le egy hidegfront. Télen sok a hó.
Galéria