A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás

Másfél éve voltam utoljára Zolcsinál, akkor végig vonattal mentem, és átugrottunk a Csatorna másik oldalára is. Most fapadossal mentünk Katival, és Brüsszelből vonatozgattunk el Amsterdamba, Oostende-be és Luxembourg-ba. Kapóra jött, hogy Zolcsi kórházba került, de szerencsére nem volt nagy a baj, csak pár napig volt bent, így a beteglátogatást is összekapcsoltuk a vonatos túrákkal. Amsterdamba természetesen Thalys-szal mentünk. A legolcsóbb jegyet nem sikerült megszerezni, csak egyik irányba. A második legolcsóbb pedig csak 3 euróval volt olcsóbb, mint az 1. osztály, így visszafelé 1. osztályon utaztunk.


De persze erről Zolcsi hallgatott, mint a sír, akkor árulta csak el, amikor a kezembe nyomta a jegyeket. A legelső vonattal mentünk, és a legutolsóval jöttünk. Mindkettő Párizs-Amsterdam viszonylat volt. Thalys-ok kvázióránként járnak, valamelyik óra kimarad, de ezen kívül normál vonatok is közlekednek, azok óránként. Utóbbiak menetideje majdnem 3 óra, azok több helyen állnak meg. Az út 220 km, 1 óra 50 perc a menetidő Thalys-szal. Nem túl gyors, egyelőre csak a belga-holland határ és Amsterdam között van meg a nagysebességű pálya, egyébként 160-200 körül cammognak a vonatok. Sajnos Brüsszelt elhagyva olyan érzés volt, mintha itthon vonatoznánk, alig mehettünk 60-nal, és többször meg is álltunk. Ugyanez Amsterdamnál. A reptértől a központi pályaudvarig ha nem is lépésben, de elég lassan haladtunk.


Amsterdamban a pályaudvar a tengerparton van. Lehet, hogy nem is tenger, hanem valami öböl vagy folyótorkolat, a franc se tudja. Az állomás mellett van egy parkolóház, de nem autóknak, hanem a bicikliknek. Három emeletes, és van olyan, hogy a csatorna fölé lóg le a bicikli. Mi lehet olyankor, amikor reggel vagy délután a biciklisták megérkeznek az állomásra, vagy visszaindulnak onnan haza? Dugó a bicikliutakon? A pályaudvar mellől egy csomó Combino villamos a városba. Persze nem olyan hosszúak, mint a négyeshatos, és kicsit más is az elrendezése. Csak egyik oldalon van ajtajuk, ezért több ülőhely fér bele, viszont mindkét végállomáson hurokvágányt kellett építeni nekik, hogy meg tudjanak fordulni. Nem villamosoztunk, hanem csónakázgattunk a csatornákon. Vettünk egy napijegyet, amivel akkor és ott szállhattunk fel a hajókra, amikor és ahol csak akartunk. Ennek a társaságnak négy vonala volt, amelyekkel behálózták a fontosabb csatornákat, és minden fontosabb helyre el lehetett jutni velük, mint pl. a régi Heineken gyár. Közben persze sétáltunk a városban, próbáltuk kikerülni az őrül bicikliseket, és egy helyre be is ültünk pizzázni, ahol a pincér próbálta elhitetni, hogy ő mennyire olasz, de a sört is rosszul mondta, és bona serázott délben. ***

Másik vonatos utunk a tengerpartra vezetett, Oostendébe. Ez a tengerparton a legnagyobb város, óránként megy innen vonat Brüsszelen át az ország keleti végébe. Amikor mentünk, ünnepnap volt, ráadásul zavartalanul sütött a nap, így sokan mentek akkor a tengerpartra. Szerencsére előrelátók voltunk, és Bruxelles-Nord pályaudvaron szálltunk fel, ez az első a három közül, ahol megáll a városban. Így volt normális ülőhelyünk, míg azok, akik később szálltak fel, sokan álltak, vagy a peronon ültek. Gentig külön pályán haladt a vonat, ez elkerülte az elővárosi megállókat, ahova csak a személyvonatok mentek be.

Osotendében is a tengerparton van az állomás, közvetlenül a kompkikötő mellett. A belvárosban és a tengerparton sétálgattunk, ahol pont apály volt, és messze visszahúzódott a tenger, szabaddá téve a homokban fekvő kagylóhéjakat. Jóval nagyobb a tengerjárás, mint az Adrián. Az a sok ember, aki az ország belsejéből jött ide, mind a homokos strandon feküdtek. Valaki bikiniben, valaki sálban és télikabátban. De senkit sem néztek hülyének azért, mert éppen úgy van felöltözve ahogy. A legbátrabbak kipróbálták az úszkálást a 16 fokos tengerben. Mi csak bokáig mentünk bele, a cipőt levetve és a farmert felhajtva.

Vettünk egy gyékényt egy arab árustól, ami azonnal tönkre is ment. Ezen hevertünk a homokon. Felhajtottam a hosszúnadrágot és levettem a cipőmet meg a pólómat, napozást imitálva. Természetesen fürdésre nem is gondoltunk. Erős szél fújt a tenger felől, mindenre nehezéket kellett rakni, ami könnyű volt, nehogy elfújja a szél. A szél miatt hideg volt, de mivel ezerrel sütött a nap, frankón leégtünk, az egész hasam piros lett. Kicsit bizarr, hogy északra mentünk, mégis leégtünk, ráadásul úgy, hogy még fáztunk is közben.

Délután villamosoztunk egyet. Van egy villamosjárat, ami végigmegy a belga tengerparton, 0-s jelzése van. Negyedóránként jár. Ezzel mentünk el az északi végállomásra, Knokke-ba. A menetidő egy óra, a jegy 2 óráig érvényes. Ezért leszálltunk útközben, és szétnéztünk egy másik strandon, ami nem a városban volt, hanem kijjebb, és homokdűnék választották el a házaktól. Az eredeti terv az volt, hogy Knokke-ben is körülnézünk ,de elment az idő a strandolással, és már fáradtak voltunk. Pont az orrunk előtt ment el a vonat, 1 órát vártunk a következőre. Gondolom azt nem kell mondani, hogy mindenhol ütemes menetrend van. ***


Harmadszorra Luxembourg-ba mentünk. Brüsszelből óránként jár ide vonat, plusz van 3 EC, amik Svájcba mennek. Előbbiek menetideje kb 3 óra, az EC-k kevesebb helyen állnak meg, ezért spórolnak fél órát. Végig 100-140-gyel ment a vonat, lassújel szinte semmi sem volt. Talán csak Brüsszelhez közel, ahol elővárosi vasutat építenek. WC-ülőke típusú motorvonatok járnak, mi a legkorábbival mentünk, az nem emeletes volt. Luxembourgban nagyon jó vonatfotós helyek vannak, belváros északi részén, ahol egy hatalmas vasúti viadukton át mennek a vonatok az ország északi része felé. A járműállomány nagyon vegyes, igazi vasútfotós paradicsom.

Brüsszelbe és Liége-be belga vonatok járnak, hol szimpla, hol emeletes kocsikkal, de megfordul itt német, francia, svájci mozdony és kocsik is, nem is beszélve a TGV-kről. Utóbbiak Párizsból jönnek, ezért nem mennek át a viadukton, az állomáson lehet őket fotózni.Van luxemburgi vasúttársaság is (CFL), ennek az emeletes motorvonatai nagyon jól néznek ki.

Maga a belváros nem túl nagy, könnyen be lehet járni gyalog akár egy délután alatt is. Viszont nagyon szép a szakadék körülötte, ahol kis folyó folyik. Több közúti viadukt vezet be a belvárosba, és van egy vasúti is, ami kikerüli azt. Az ország az Ardennekben van, északi része hegyesebb, ott szűk völgyek és alagutak is vannak. A vasútvonalak zöme délen, a főváros környékén van, északon ritkább a hálózat. Lent, a város körüli völgyben kis park van, ahol a patak folyik, illetve van egy kerti vasút is, amit ingyen ki lehet próbálni.
Galéria