A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Az ezt követő szakasz Gyurinak nem kedvezett, ugyanis a Purbach felé vezető aszfalton furcsa sistergés hallatszott az első kerekéből. Egy pumpálás, nem árthat, gondoltunk, de később jött egy kis folt ide, egy meg oda, persze a zsír új ragasztó alig nyögött ki magából valamit, szóval csak a remény tartotta a tapaszokat a helyi bicikli kiállítóteremig, ahol egy segítőkész férfi adott habot, hogy ez majd jó lesz. No de a Donnerskirchen-i lejtőn a túlzott bevitel miatt a hab előtört, és Gyuri kénytelen volt néhány km-en át-, majd feltolni a végeláthatatlan emelkedőn a (dombtetőn lévő – Murphy törvénye) biciklis boltig. Én, természetesen maximálisan együtt éreztem vele, még egy szűzies, ártatlan mosoly sem ült ki orcámra…
Vadiúj belsővel vágtattunk a szembeszélben Oggau-ig, ahol fásultságomon enyhítendő, beültünk egy kis citromos habzós italra és fagyira. Itt hangzott el a debreceni pincér szájából a rednkívül találó lábjegyzet, miszerint: „Én még ilyet nem láttam. Ezek 70 és a halál között úgy bicikliznek…”. És való igaz, csak ámultunk, ahogy hétköznap ellenére is sokan, nagyrészt nyugdíjasokból verődött csoportok szelték az utakat velünk együtt.
A frissítőt követően átrobogtunk Rust-on, majd Mörbischn-nél búcsút intettünk az osztrák szakasznak. Mondanom sem kell, mennyire egyértelmű volt határátkelő nélkül is, hogy Magyarországon járunk. Az út minősége, a kitáblázások, hadd ne soroljam, viszont a kétnapi tekerés talán legszebb szakasza is „hozzánk” kötődik, ugyanis a Sopron felé vezető erdős szakasz szomszédol a Tómalommal, majd egy rendkívül hangulatos összeborulós fákkal szegélyezett úton emelkedik Sopron belvárosáig, az ódon templomig. Idén a magyar majd 30 km-es szakasz elmaradt, de jövőre teljes kört megyünk, annyi szent.