A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Hát eljött végre az a nap is, ami után nem lesz több kéktúra leirás. Majdnem napra pontosan 121 hónappal ezelőtt kezdtük el a vándorlást Sümegen. Szabola és juhi kísértek el a nagy napra. Idén mindenképpen meg akartam csinálni, és ezen a napon csak akkor nem indultam volna el, ha brutálisan szar idő lett volna. Nem volt túlságosan jó idő, de ez még elment.
Hollókőn lementem pecsételni a Tourinform irodába, és rögtön el is indultunk. De mindjárt el is tévedtünk. A kéktúra atlaszhoz képest máshol megy a jelzés, én meg csak a térképet néztem. Szerencsére szabola volt itt a Cserhát 30 teljesítménytúrán, és emlékezett, hogy melyik út visz Felsőtold felé, de eltelt egy kis idő, amíg rájött, merre is kell menni. Majdnem felmentünk egészen a várig, de még előtte elfordultunk Felsőtold irányába. Sokat esett mostanában, és most is lógótt az eső lába, ezért sáros volt az út. A többiek megleptek egy üveg pezsgővel, amit rögtön meg is ittunk. Előre ittunk a medve bőrére, de mivel vezettem, jobb volt most túlesni rajta.
Ligetes rész következett, tehenek között is át kellett menni. A kezdeti nehézségek után elég gyorsan haladtunk. És még gyorsabban mentünk, amikor Felsőtoldnál kiértünk a műútra, mert itt már nem volt sár. Rákapcsoltunk, és 45 perc alatt el is értük a 4 km-re lévő Bableves csárdát. Kicsit tartottam tőle, hogy a sok aszfalt miatt fájni kezd a talpam, de semmi ilyesmi nem történt. A cipőm viszont már kezd komolyan szétesni. A csárdában meghívtam a többieket bablevesre. Nagyon finom volt, és jól is esett a komolyabb emelkedők előtt. Még egy kilométeres aszfaltút jött az emelkedő előtt, ahol elég nagy volt a forgalom.
Errefelé abszolút nem volt sár, viszont elkezdett csöpögni az eső. Mivel erdőben voltunk, ez nem volt különösképpen zavaró. Nagybárkány előtt aztán rákezdte, de szerencsénk volt, mert amikor kiértünk az erdőből, ismét elállt. A falu egy szűk völgyben helyezkedik el, magas dombokkal körülvéve. A domboldalakon nincs semmi: se erdő, se szántó. Egy ilyen meredek, és sáros dombot kellett megmászni, hogy átjussunk a szomszéd faluba, Sámsonházára. Újra eleredt az eső, és inkább felvettem a poncsót. A térképet beraktam szabola hátizsákjába, ott könnyen hozzáférek.
Sámsonházán van egy geológiai feltárás. Én nem értek a kövekhez, csak azt tudom elmondani róla, hogy laikusként is jól néz ki a falu szélén a sziklás hegyoldal. Nem akar elállni az eső, juhi egyre fárad. Már előző nap is mondta, hogy fáj a térde, hozott túrabotot, hogy könnyebb legyen neki. A Szálláska-völgyön mentünk felfelé, néha össze-vissza csúszkálva. Atis hátul néha káromkodott. A völgy után egy szadi emelkedő következett, a legmagasabb ponton pedig ott volt a kék négyzet elágazás, ami Szentkútra visz. Innen már csak 3 km a cél. Tíz évvel ezelőtt ugyanez még 1100 km távolságra volt.
Nem is érdekelt már semmi. Se az eső, se az, hogy csúszkálok az emlekedőn, és izzadok a poncsó alatt, mint egy ló. Úgy néz ki, hogy a kinézett vonatot is el fogjuk érni. Egyáltalán nem éreztem fáradtságot. Lassan kiértünk az erdőből, és egy tisztább helyen feltűnt alattunk Mátraverebély. Aztán egy cserjésen kellett keresztülvágni csaknem kilométer hosszan. A fű és az ágak vizesek voltak az esőtől, a cipőm be is ázott, de a nadrágom is, ami alul kilógótt a poncsó alól. A faluszéli telepen is átjutottunk, szabola fosott kicsit, mert ha nincs kerítés, a kutyák ki tudnak jönni az utcára. De ilyen nem volt, a kutyák meg voltak kötve, csak egy kiccsávó szólt be ki tudja miért. Ez meg lepergett rólunk. A falu vasútállomása borzalmas. Csak a falak maradtak az épületből, az meg kívül-belül teljesen össze van firkálva. Sikerült a legótvarabb helyen befejezni a túrát.
Galéria
