A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Ezzel kezdődött. Ez volt az első magashegyi túránk, bár ez is csak egy kicsi kiruccanásnak indult. Legalábbis krichard ezt adta be nekünk. Abszolút nem volt semmi hegyi cuccunk. Még a táskám cipzárja is elcsesződött, nem lehetett a hátra venni, nehogy kiszóródjon minden. Szabola csak egy farmert hozott, ebben volt minden nap, míg Svájban voltunk. Szóval, überamatőrök voltunk, bár ez nem meglepő, most 2 évvel később még mindig azok vagyunk ilyen téren, legfeljebb az über jelző már azért elhagyható. Szóval az egész úgy kezdődött, hogy krichard egy rohadt kis pénzéhes köcsög, aki inkább kiment egy évre Cernbe dolgozni, és félbehagyta(!), (egészen pontosan csak halasztotta) az egyetemet. Mi meg voltunk olyan kis sunnyogó hiénák, hogy meghívattuk magunkat hozzá, így megspóroltuk a szállásköltséget. Genf mellett lakott Franciaországban. Innen járt be Cernbe.


Szóval, ez a Le Reculet, a Jura hegység második legmagasabb pontja, és egy köpésre van attól a falutól, ahol a krichard lakott. Nem tudom mi a neve, ezeket a hülye francia neveket nem tudom megjegyezni, én kérek elnézést miatta. Késő délelőtt indultunk neki, térképünk nem volt, krichard már volt itt többször, ismerte az utat. A parkoló 800 méteren volt, innen indultunk. Az elején még normális erdőben haladtunk, majd fokozatosan egyre kevesebb fával találkoztunk, azok is inkább kisebb méretűek. Szabola elélvezett a gyönyörtől, ilyen különleges virágok nálunk nincsenek, fotózta is őket, mint az állat.


Sajnos szar idő volt, nem lehetett élvezni a panorámát. Pedig volt bőven olyan hely, ahonnan biztos jó a rálátás Genfre. De mindegy, ezen nem keseregtünk sokat, úgysem tudjuk megváltoztatni. 1100 méter körül láttuk az első havat, aztán egyre több hófolttal találkoztunk. És egyre több zerge is volt, úgy kellett őket lerugdosni a hegyoldalról, annyian voltak, mint BKV ellenőr a Nyugati-téren a reggeli csúcsidőben.



Egy meredek emelkedőt kellett leküzdeni a hóban, de azért utána is figyelni kellett, hova lép az ember. Kezdőként elég szarul nézett ki a hegyoldal, kicsit azért fostam, nehogy szarul lépjek. Itt már felhőben voltunk, csak kb. száz méterre láttunk előre. Törpefenyő, szikla, hó. Ez volt a látnivaló. Aztán hirtelen megjelent a ködben egy villanyoszlopra emlékeztető kereszt. Ez jelképezte a csúcsot. Volt rajta egy hőmérő, ami +4 fokot mutatott. Lefelé másik úton mentünk, legalább is egy darabig különbözött a felfeleúttól. Egy meredek lejtőt kellett leküzdeni, ahol ugye mi nem igazán vagyunk jártasak. Magyarán iszonyat lassan és óvatosan mentünk le Natasával.

Egy széles völgyben haladtunk lefelé, ahol helyenként összegyűlt a hó, és bele is léptünk lukakba, amiben az egész lábunk eltűnt. Alaposan át volt már ázva a cipőnk, személy szerint én már alig vártam, hogy visszaérjünk, és rátegyük a vizes cuccot a radiátorra. Szabola azt várta, hogy este megcsinálhassa a paprikás csirkét normális csirke, paprika és tejföl nélkül, krichard pedig WC-ben alvást várta.
Galéria
