A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Az Első Magyar Dendeócse Társaság tagjai ritkán részt vesznek vízitúrákon is. Vannak tagjaink akik eleve ódzkodnak a víztől, számukra a vízitúra valószínűleg ki fog maradni, bár lehet hogy egyszer ők is beadják majd a derekukat. Az aktuális túrára sokan mentünk, de a társaságból csak kevesen rendelkeztek kenutúra tapasztalatokkal, és ezért a kirándulás nem is lett hosszúra tervezve. Ez amolyan puhatolódzó, ismerkedő jellegű túra volt.
Az időjárás sajnos nem fogadott kegyeibe minket, hiszen a rendelkezésre álló alig több mint fél hétből egyik nap szinte végig esett az eső és egyhelyben maradásra kényszerített minket. De a többi napon sem fogadott kegyeibe minket az időjárás, a nap keveset sütött, a felhőkből többször csepegett az eső. Aztán a Tisza is feldühödött; a túra előtti napokban sok csapadék hullott a Tisza felső vízgyűjtő területére és ez jelentősen és igen gyorsan megemelte a folyó vízszintjét. Mikor az első nap estefelé odaértünk a lónyai révhez, már akkor látszott hogy a korábbi hírek miszerint a folyó rendesen megáradt igazat mondtak. A révnél ücsörgő emberek is azt mondták, hogy még áradni fog, de valószínűleg az első fokú árvízvédelmi készültséget sem fogják elrendelni. Ez jó hírnek számított, hiszen ha elrendelik a készültséget akkor nem szállhattunk volna vízre. A kenukat szállító fickóval a lónyai oldalon beszéltük meg a randevút, ahol átadja nekünk a kenukat és az egyéb felszereléseket. De mivel a kemping – értsd fák alatti nagyjából vízszintes terep egy cölöpökön álló faházzal kiegészítve – a túloldalon, a mogyorósi oldalon terült el, ezért átkeltünk a komppal és egyeztettünk a fickóval, hogy a kenukat mégis erre az oldalra kellene szállítani.
Szerencsére ez neki is kedvezőbb volt. Persze a magas vízszint elöntötte a Tisza partot és mivel a parton ácsorgó helyi \”erők\” egyfolytában azt hangoztatták, hogy a víz még sokat jön felfelé, ezért a sátrakat is a lehető legmagasabb pontra vertük fel. Persze túl egyszerű lett volna, ha így indulunk útnak; mikor megérkeztünk már volt ott egy kenus csapat akik a felsőbb Tisza szakaszról jöttek és hamar elterjedt a hír hogy széttört egy kenujuk a ponton hídnál. Ők semmiképp nem akartak továbbmenni másnap és minket is megpróbáltak lebeszélni az útról, de szerencsére tántoríthatatlanok maradtunk.
Szerencsére a víz másnap reggelre alig emelkedett és most már bíztunk abban, hogy mégis lesz a túrából valami. Összeszedelődzködtünk, a társaság pár tagját betanítottunk az alapvető kenukezelési dolgokra. Szerencsére mindenki hamar belejött és elindulhattunk. Kissé feljebb mentünk a parton, hogy az erős sodrás nehogy nekivigyen minket a pontonhídnak, de szerencsére nem kellett aggódni mert könnyen ki tudtuk kerülni az akadályt. A Tisza koszos volt sajnos, a folyó sodorvonalán folyamatosan műanyag palackok úsztak, szinte teljesen elborították a folyó közepét. Állítólag a románok tették tele a medret a Szamosnál. Emellett a felkavart, áradó víz is átlátszatlanul csobogott alattunk. Egy kellemes dolog volt ebben, hogy az erős sodrásban szinte eveznünk se kellett, mert a folyó repítette a kenukat. Összesen 5 kenuval indultunk.
Persze a magas víz szinte mindent elborított és a Felső-Tiszára jellemző, a belső íveken elterülő homokpadokat is ellepte. Ez elég kellemetlen volt számunkra, ugyanis ezek voltak a legalkamasabb helyek a sátorozásra, kikötésre, éjszakázásra. De nem lehetett mit tenni, az eredeti terv felborult, olyan helyet kellett keresnünk ahol ki tudunk kötni. A folyó elég erős sodrással ragadott minket magával. A parton lévő erdősáv végig kísérte a folyót, de sehol sem hagyott alkalmas helyet nemhogy a sátorozásra de még a kikötésre sem. A koszos, habos, palackokkal elárasztott víz eléggé lehangolóan hatott. Még a kezemet se szívesen tettem bele. Aztán találtunk egyetlen egy olyan részt ahol egy kisebb homokpad állt ki a vízből. De sajnos ez sem lett volna alkalmas a táborozásra, legfőképp azért nem mert nem tudtuk, hogy a Tisza vajon mennyit fog még áradni, ha árad egyáltalán.
Folyamatosan kikötőt kerestünk, de sajnos egyetlen alkalmas helyet sem találtunk. A záhonyi hídnál megkérdeztünk egy parton ácsorgó fickót, de ő is csak Tuzsért tudta nekünk ajánlani. Nem volt más választásunk, továbbcsorogtunk Tuzsér felé. Győröcskénél végre találtunk egy helyet ahol legalább kiköthettünk. Elvégeztük az elvégeznivalókat, majd az új gasztronómiai élvezetnek, a hagymás kenyérnek hódoltunk. Eleinte nehezen fogadtuk el ezt a fenomenális újítást, de aztán mindenki rákapott az ízére, csak úgy harsogott a fogak alatt a hagyma. A rövid pihenő után továbbindultunk, majd még aránylag normális időben kikötöttünk a tuzséri Tisza parton.
A kikötés nehézkes volt mert a víz a parti erdősor elejét nyaldosta és a fák között nehézkesen találtunk egy partszakaszt ahol normálisan ki tudtunk kötni. Kihúztuk a kenukat a partra és felmentünk az üdülőkhöz hogy a szállás után érdeklődjünk. Szerencsére találtunk helyet ezért felcipeltük a cuccokat majd a kenukat a sátorhelyekhez.
Estére paprikáskrumplit készítettünk. Egy nap alatt megtettük -igaz kényszerből- a túra felét. Másnap mire mindenki felébredt és megreggeliztünk, elkezdett esni az eső. Senkinek nem volt kedve továbbindulni ilyen időben, ezért kollektíven úgy döntöttünk, hogy a seggünkön maradunk. Visszagondolva nem volt rossz döntés, egész nap szórakoztunk, aludtunk, pingpongoztunk, söröztünk, röhögtünk, kártyáztunk. Jól telt a nap, bár felmerült a kérdés hogy miért kellett ezt a sz@r időt kifognunk.
Másnap aztán továbbálltunk, de már sejtettük mi vár ránk. Szerencsére a folyó nem áradt tovább, sőt egy kicsit apadt is bár nem volt jelentékeny mértékű a vízszint csökkenés. És szerencsére a koszos palackok száma is megcsappant, már csak néha-néha tűnt fel a sodorvonalban egy-egy. Bepakoltunk és továbbindultunk. Aznap egészen a túra befejező állomásáig, Dombrádig le kellett mennünk, mert ugyanúgy ahogy előző nap,akkor sem találtunk semmilyen táborozásra alkalmas helyet a parton. Az időjárás nekünk kedvezett; kánikula sem kínzott minket és az eső sem esett. Néha szétszakadt a csapat néha összeakasztottuk a kenukat és az evezés sem volt megterhelő egyikünk számára se. Csak sodort minket a víz magával. Ugyanúgy ahogy azt a rengeteg zöld levelibékát, akiket a hirtelen áradó víz kisodort a rejtekhelyükről és a sodródó ágakon, palackokon találtak menedéket. Előszőr csak egy aztán kettő végül egy egész hadsereg talált menedéket jószándékú túratársaim kenujain. Aztán mikor kikötöttünk szabadon engedtük a legtöbbet. Mily érdekes hogy a levelibéka ódzkodik a víztől.
Este még időben landoltunk az egyik dombrádi kemping stégjénél. A kemping teljesen üresen tátongott, de a gondnok szerencsére ott téblábolt, így pár perc múlva aznap éjszakára is szereztünk szállást.
Kirámoltunk a kenukból, felcipeltük a dolgainkat, majd felállítottuk a sátrakat. Aznap este is jól elvoltunk, söröztünk, fociztunk, nevettünk, hangoskodtunk, jól éreztük magunkat. A kenukat másnap délután egy körül kellett volna elszállítani a kölcsönzős fickónak, de szerencsénkre másnap reggel ránk telefonált, hogy nem jöhetne-e előbb értük. Nekünk kapóra jött az alkalom, mert így hamarabb indulhattunk haza. Az időjárás és az áradó Tisza ellenére jól sikerült a túra, megegyeztünk hogy jövőre Dombrádtól megyünk tovább.