A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Még 2007-ben zárt be az a vasútvonal, ami mentén ezt a teljesítménytúrát rendezték. Persze ettől a túrától még nem fog újranyitni, nem is ezért jöttünk el. Hanem inkább azért, mert ezen a környéken vajmi keveset túráztunk eddig. A másik, hogy teljesítménytúrán is kb. 1,5 éve voltunk, leszámítva azokat, amiket a saját egyesület rendezett. Vonattal is egyszer utaztam erre, még 1999-ben, amikor napfogyatkozást nézni jöttünk.
Sólyon a kocsma elől indult a rajtoltatás, és rögtön kimentünk az állomásra. Már, ami megmaradt belőle. A sínek melletti dűlőúton haladtunk délkelet felé, és nemsokára elértük a Balaton-felvidéki kéktúra jelzéseit. Az első, és tulajdonképpen egyetlen emelkedő a Királylátó dombra vitt fel, itt is volt az első ellenőrző pont. Embertelen pont volt, a kódot nekünk kellett beírni a menetlapra. Azaz berajzolni, mert a kód az volt, hogy a két sínszál között hogyan helyezkednek el a talpfák. Azzal a tollal kellett volna berajzolni, ami kiesett a táskámból a kocsi csomagtartójába, úgyhogy marad a fényképezés, illetve a kihelyezett zsírkrétával a bénázás.
A domból fenyvesben zúgtunk lefelé, a domb aljából már fehérlett a murvabánya, aminek ki is mentünk a szélére. A rövid és a hosszú táv elágazásában emberes ellenőrző pont volt, nehogy rossz irányba menjen a nép. Itt csokit is kaptunk, és mivel a léghőmérséklet olyan tartományban volt, ami nem kedvez a csokibevonat tartósságának, inkább megettük, mielőtt jobban megolvad.
Mondhatnám azt, hogy tipikus Balaton-felvidéki tájon haladunk, mert kevés volt az erdő, lankás domborulatok voltak minden irányba, de a tó látványa hiányzott, hisz az egy kicsit nyugatabbra helyezkedik el. Illetve jó sok ipari létesítmény is volt a láthatáron. Sapkát is elfelejtettem hozni, de egyelőre nem volt égető szükség rá. Sütött a nap, de a legnagyobb kánikulán már túl voltunk.
A túra végig jelzetlen útvonalon haladt, szalagozást kellett követni. Ezt teljesen korrekten meg lehetett tenni, sűrűn aggatták ki a szalagokat, csak a lakott területeken kellett kicsit jobban figyelni. Ezek közül az első Peremarton volt, ahol besétáltunk a lakótelepi abc vasárnap délelőtti unalmas óráiba. Berhidáig aszfalton: járdán és utcákon mentünk. A frissítőponton, amit a kék kút mellé telepítettek, engedélyeztünk magunknak pár perc pihenőt. A település szélén átkeltünk újra a vasútvonalon és hosszú-hosszú séta után elértük a Séd pártját. A patakpart északi oldalán mentünk végig, ami le volt nyírva, könnyen lehetett haladni. Úgy nézett ki, hogy nemrég több helyen köveket raktak fenékküszöbként a patakba. A túra legnagyobb attrakciója itt következett, a vízkereszteződés, ahol a Séd medre felett vezették át a Malom-csatorna vizét kvázi egy hídon. Természetesen itt is rajzolgattuk a talpfákat.
Bementünk a túra útvonalába eső egyetlen normális erdőbe, de nem tartott túl sokáig az erdei séta. Újra szántóföldek következtek, amig beértünk Papkeszire, ahol meglepi ellenőrző pont jött, de legalább volt megint csoki. Rövid aszfalton száguldás után dűlőút következett, ahol a szántásban mindenféle fehér madarak ücsörögtek, de amikor krichard elindult feléjük, azonnal arrébb reppentek vagy 200 m-t. Utólag megnézve annak a Malom-csatornának a partján mentünk Vilonyáig, ami a vízkereszteződés felső része volt. Még kétszer átmentünk a síneken, egyszer talpfákat is rajzolgattunk, majd a füzfőgyártepi iparvágány következett. Ez Vilonya-Királyszentisván állomáson ágazik ki. Megvoltak még a biztosítóberendezések, de benőtte őket a növényzet, de az egész vasútvonal nem volt annyira elhagyott ahhoz képest, hogy 19 éve nem üzemel.
Innen Sóly a szomszéd állomás, és kvázi a sínek mellett, egy kis kitérővel értünk be a célba. A túra legvége ugyanazon az úton ment, mint ahogy elindultunk, úgyhogy ismerős volt a terep. Kezdett kicsit melegem lenni. Amikor reggel errefelé jöttünk, akkor még hűvösebb volt, és felhősebb is volt az idő.
A célban a szokásos kitűzőátvétel, majd zsíroskenyér zabálás következett. Már teljesen elszoktam ettől a fílingtől. Meg attól is, hogy relatíve gyorsan végignyomjunk 25 km-t, és az álldogálástól elkezdett fájni a talpam, mint a régi időkben.
Galéria
