A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Nuuksio Nemzeti Park Helsinki közvetlen szomszédságában van. Annyira, hogy Espoo-ból – ami Helsinki elővárosa, gyakorlatilag össze van épülve azzal – helyi járatú busz is megy fel oda, amit a helsinkii BKV-applikációval is lehet használni. De persze ez már a sokadik zónában van, a sima belvárosi jegy nem elég oda.
Leszálltunk egy erdőszéli megállóban, ahonnan el lehetett érni egy turistautat, és neki is indultunk, hogy az Első Magyar Dendeócse Társaság első finn túráját megcsináljuk. Ez még nem a legendás Finn tóvidék, de azért itt is voltak tavak, és mindegyik neve lampi-ra végződött. A turistajelzéseknek itt is van színe, de nem a fára festik, hanem egy élére állított négyzet alakú fa jelzést szögelnek fel a fára, és azt festik be a megfelelő színnel. Mi kék, piros, sárga és narancssárga jelzéseken mozogtunk.
A területet abszolút a visszahúzódó jég formálta. A sziklák le vannak kerekítve, néha hatalmas méretű sziklák vannak, ezek tetején is vezet át a turistaút. Szinte teljesen simák, de vannak benne nyílegyenes barázdák, ahogy a jégkorszakban húzta a gleccser maga után a kisebb köveket rajta. Vannak helyek, ahol leszakadnak ezek a sziklák, itt kilátópontok vannak. Ahol jobban kivájta a jég a felszínt, ott tavak alakultak ki. A legmagasabb pontunk alig volt 100 m felett, szóval ez alföldnek számít 🙂 Tulajdonképpen az is lenne, csak néhol keményebb volt a kőzet, ott most magasabb részek vagy gránitszikák vannak. Másutt meg a vízfolyások csináltak bevágásokat.
Egy helyen volt egy lépcsős emelkedő, amikor felmentünk egy nagyobb szikla tetejére, és onnan néztünk rá az egyik tóra. Illetve a túra vége felé, amikor szintén egy jó hosszú lépcsősoron mentünk le, akkor már 100 m alá. Tökéletes idő volt, alig volt felhő az égen, és volt május elején vagy 15 fok, ami itt ilyenkor kánikulának számít. Sokan jönnek ki hétvégére, valaki kint is alszik, vannak sátrazó és bivakoló helyek, néhol a fa is be volt készítve. Az egyik tóban horgásztak is egyesek. A tavaknak egyébként nem szép kék színe van. Sőt, határozottan nem szép a színe. Olyan zöldes-szürkés. Lehet, hogy a sok belehulló tűlevél bomlása ilyen színt csinál? Vagy a kemtrél. Más lehetőség nincs.
Ahogy közeledtünk a parkolóhoz legközelebbi tóhoz, úgy nőtt az emberek száma. A távolabbi részen inkább ottalvós túrázók voltak, vagy esetleg nyugdíjas nénik, akik nagyobb kört meg tudnak tenni. A legtöbben itt is kijönnek a kocsival, a parkolóból tesznek egy kis kört. Csak nem vesznek kürtőskalácsot, és nem hallgatják a kedvenc finn rockbandájukat a telóról dzsébéellen.
Nekünk a buszmegállót kellett megcéloznunk, de nem azt, ahol leszálltunk, hanem egy infrastruktúráltabb helyre, Haltia megállóba mentünk. Itt volt egy torony mindenféle kiállítással, el lehetett menni budira, és volt jó kilátás a legnagyobb tóra. És a lényeg: volt kajálda, lehetett kv-t inni. Mint kiderült, ez amolyan Dobogókő jellegű hely. Közel a főváros, ki lehet jönni busszal, kocsival. Csak területre nagyobb, jobban eloszlik a nép, és nincs se kéktúra pecsét, se almás pite. A busz is teli lett ebben a megállóban, a sofőr teljesen balkáni módon kinyitotta az összes ajtót, pedig ki van írva nagy betűkkel, hogy csak az elsőn lehet felszállni. A következő megállóban lévőknek meg egyszerűen meg se állt…..
Galéria
