A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Svájci utunk fő túrája ez volt a dendeocse mászás mellett. 20 éve mondta krichard, hogy tud egy fasza túrát Zermatt környékén, ahonnan lehet Matterhornt bámulni, könnyen fel lehet menni 3000 m fölé, és még hó sincs nyáron. Kis túlzással azóta vártam, hogy összejöjjön, és most a 20 éves évforduló miatt összejött. Előzetesen több verzió is képben volt, és végül az Oberrothornra esett a választás. Zermattból egy földalatti siklóval és egy libegővel mentünk fel a Blauherd nevű helyre. Innen még tovább lehetett volna menni egy nagyobb felvonóval az Unterrothornra, de azt sem akartuk, hogy csak egy gyökér túrát csinálunk, így is 1000 m alatt maradt a szintemelkedés. Így is egy valag pénzbe került a túra, úgy még drágább lett volna.
Szóval a Blauherdről gyalogoltunk fel. Már lent a faluban letaglózott a Matterhorn látványa, de innen már sokkal tisztábban, ha úgy tetszik zavartalanul látszott. Az ötnapos ittlétünk alatt szerencsére több jó nap is akadt, kiválasztottuk a legeslegjobbat. Amikor nincs felhő a völgyben, szépen látszik minden körben. Déli szél fújt, ami Olaszország felől tolta fel a gerincre a felhőket. De a gerincen nem jöttek át, ellenben reggel még egy szép lencsefelhőt is lehetett látni.
Nagyon gyorsan felértünk 2500 m fölé, így kicsit hozzá kellett szokni a magassághoz, amire pont jó volt az első meredek emelkedő. Itt már nem volt növényzet, csak sziklák mindenhol. Az út, amin mentünk egy sípálya volt igazából, most karbantartási munkálatok zajlottak rajta. Elég meredek szakaszok is voltak benne, amik most arra voltak jók, hogy hozzászokjunk az emelkedőhöz és a kevesebb levegőhöz. Kicsivel 3000 m alatt tartottunk egy pihenőt, majd a széles útról letérve már egy keskenyebb ösvényen haladtunk. Elég jól hozzászoktam a magassághoz, de ez érzés nem tartott sokáig.
Juhi elhúzott szokás szerint előre, nekem egyre többet kellett pihenni. Amik pont jók voltak arra, hogy bevárjam Zsófit, aki kricharddal jött. Egy helyen volt biztosítás, de nem lánc, hanem kötél formájában. Igazából semmi extra nem volt, inkább jeges időben volt értelme. Persze a puszta látványa elég volt Zsófinak, hogy megijedjen. A lenti táblára felírt idő alatt elértük a csúcsot, ami nekem és Zsófinak rekordmagasságot jelent. Hó egy deka sem volt a hegyen, állítóleg ez ilyen mikroklimatikus dolog itt. Télen persze van, de nyáron mind elolvad, ami 3000 m felett nem feltétlenül törvényszerű.
Délre természetesen a Matterhorn uralta a kilátást, mindenki azzal fotózkodott. Keletre és délkeletre gleccserek húzódtak, amiket részben lehetett látni, mert a többi hegygerinc kitakarta egy részüket. A Matterhorn déli, délkeleti részén egyre inkább nőttek a felhők, de továbbra is, mint egy láthatatlan falon, a hegygerinc vonalán nem jöttek át. Ez egyébként az olasz-svájci határ is egyben. Egy bizonyos magasság alatt a hó látványosan barnásabb volt, ez a nemrég érkezett szaharai por miatt volt. A legfelsőbb részen viszont ennél frissebb hó is esett, ami ott elfedte a port.
Rituálisan kibontottunk egy felfújódott mogyorószacskót, és elfogyasztottuk a tartalmát. Megkértünk egy másik túrázót, hogy készítsen rólunk fotót. Vicceskedve még meg is kérdezte, hogy mi legyen a háttérben…
Lefelé juhi újra előre rohant, mi egy kicsit lassabbak voltunk. A láncos rész kicsit jobban megtorpantott minket, illetve feljebb volt egy rafkósabb rész, ahol a sima sziklákon szar volt lejönni. Sokszor hallottunk helikoptert jönni-menni, valamelyik le is szállt az Unterrothorn lapos tetejére. Nem mentőhelikopik voltak, hanem be lehetett fizetni rundflugra, ami a környékbeli hegyek körül tesz kisebb-nagyobb köröket. Azt nem tudom, hogy mi van akkor, ha full felhőben van a cucc.
3000 alatt, ahol kajátunk, juhi nem várt meg minket, de kicsivel lejjebb egy árnyékban ücsörögve megtaláltuk. Itt két részre oszlottunk: Zsófi egyenesen lement a libegőhöz, mi hárman pedig tettünk egy kis kerülőt egy Stellisee nevű tóhoz. A gleccser, amit végig láttunk igazából innen volt a legjobban fényképezhető. A tónál lábáztatás és seggösszevizezés történt nagyon fasza háttér mellett, de olyan sok időnk nem volt a terpeszkedésre, mert meglepően hamar, 5 óra előtt elmegy az utolsó libegő. Aztán akkor max annyi szívás van, hogy még 1200 m lejtő van, amit azért annyira nem akartam volna.
Galéria
