A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Balaton-felvidéki kéktúránkat ott folytattuk, ahol ősszel abbahagytuk, Badacsonytördemicen. Innen másztunk fel a Badacsonyra a Bujdosók lépcsőjén. A legalsó lépcsőfokok eléggé ziláltak voltak, de nem volt gond, szépen lassan fel lehetett menni. Voltak pihenők is, ahol meg lehetett állni, ha valaki úgy érezte, hogy nem bírja, de egy helyen ki is mentünk a sziklaperemre fotózni a tájat, és az alattunk elsuhanó Csörgős személyvonatot. Mivel sokan voltunk, és mindenkinek más-más volt a tempója, idővel szétszakadt a társaság, időről időre be kellett várni a lemaradókat. De nem is mentünk gyorsan, sok helyen megálltunk fotózni. A Ranolder-keresztnél például, vagy a mellette lévő kőkilátónál, de a hegy tetején a Kisfaludy-kilátónál is. Utóbbira nem lehet felmenni, le vannak szedve a lépcsői, építés alatt áll. Gondolom, a szezonra elkészítik.
A Badacsony északi oldala nem olyan badacsonyos, mint ahogy megszoktuk a tó felől az alakját. Innen látszik, hogy van benne két hupli, igazából női mellre hasonlít. De ezt csak akkor látjuk, ha elindulunk a kéken a Gulács felé. Az északi oldalon kiérve az erdőből egy útelágazásnál, ahol egy kút is van, leültünk ebédelni egy kicsikét. Jól benne voltunk már a délutánban, és eddig kajálásra sem igazán futotta az időből.
A Gulácsra nem megy fel a kék, a háromszög jelzés visz fel a hegy keleti oldalából. Sanyi továbbment, ő nem akart feljönni a csúcsra, megbeszéltük, hogy Káptalantótiban a bélyegzőhelyen megvár minket. A többiek felmentek, megkerestünk a csúcson egy geoládát, fényképeztük a panorámát, és indultunk tovább. A Káptalantótiba vezető aszfaltúton viszonylag gyorsan haladtunk, a kocsmában ettünk-ittunk. Alig voltunk félúton Szentbékkálláig, ha így haladunk, akkor világosban nem érünk oda. Emiatt a Csobáncot ki is hagytuk, oda nem mentünk fel, sőt a végén a vargabetűt a Kőtenger felé szintén ejtettük. Viszont, mivel az egy érdekes hely, másnap a Boncsos-tetői túra előtt arrafelé kanyarodtunk. ***
A második nap a Boncsos-tetőn tettünk egy körsétát, erről külön leírás készült, az nem része a kéktúrának. A kéktúra következő szakaszát Nagyvázsony és Szentbékkálla között teljesítettük. A vártól fél kilenckor indultunk, akkor még zárva volt. Egyébként is még nincs szezon, elég kihalt a falu. A bélyegző szerencsére ki van lógatva a pénztár előtt is, nem baj, ha nyitvatartási időn kívül megy oda az ember. Be lehetett fényképezni a várba, még a várfal alatt lévő forrást is lehetett látni, ha behajolt az ember. Persze Berci kutya nem tudta, hogy szédítő mélység tátong a fal túloldalán, gond nélkül felugrott, engem meg a szívbaj kerülgetett.
Sanyi megkereste a ládát az erdőben lévő pálos kolostornál, egyébként a Kinizsi-forrásig megállás nélkül mentünk. Itt botlottunk az első hosszabb emelkedőbe, ami azért meg se közelítette a badacsonyit. Még nem volt zöld az erdő, nem voltak levelek a fákon, viszont a földön egy csomó hóvirág nyílt.
A Csicsói erdészházhoz jó minőségű úton megy a kék. Nem erdei ösvény, hanem személyautókkal is jól járható. Az erdészház erdei iskolaként üzemel. Előtte, egy faoszlopon van a kéktúra bélyegző egy pad társaságában. Le is ültünk enni, közben rám mászott egy óriáskullancs. Hiába, tudják ezek a dögök, hogy hova szoktak leülni a gyanútlan turisták. A márciusi meleg őket is előhívta a rejtekükből. Senkibe nem mászott bele, de a kutyában találtunk kettőt is.
Folytattuk utunkat az erdei úton, majd egy ösvényre tértünk át egy nem túl szép erdőben. Közben egy csomó túrázó jött velünk szemben is. Kiérve az erdőből viszont elénk tárult a klasszikus Balaton-felvidéki panoráma birkalegelővel, tanúhegyekkel és víztükörrel a távolban. Alattunk lassan már látszódott Balatonhenye jellegzetes templomtornya. Mivel jó korán volt még, időnk volt bőven, hiszen már csak 7 kilométert kellett megtenni a célig, jő lett volna beülni a kocsmába, de az sajnos zárva volt. Itt is kirakták a bélyegzőt a kocsma hátsó ablakába, hogy az ilyenkor érkező tudjon nyomni egyet a füzetébe. Egy hegyoldalban kanyargott tovább az út, jó rálátással a Balatonra. Ennek a szakasznak talán a legszebb része volt ez. Egy helyen nehéz eltévesztettük a jelet, a bokros részen nehéz jeleket festeni. Útközben megnéztük a Nagy-Csere-kutat Köveskál felett. A forrás bemerítős, a túlfolyója egy kis mederben folytatódik. Felette boltíves fedett tető van, olyan, mint egy pincelejárat. A Szentbékkállai Öreg-hegyi kút hasonlóan néz ki.
A Fekete-hegy tetején épült az Eötvös-kilátó. Elég meredek, de nem túl hosszú kaptató vezet fel ide mindkét irányból. Nagyon szép a kilátás, belátni az egész Káli-medencét, a Badacsonyt és a többi tanúhegyet, a Balatont, nyugat felé a Hegyes-tűt. Előző nap is feljöttünk ide, de most jobb idő volt, szebb fényképeket lehetett készíteni. *** Az utolsó nap kicsit nehézkesen indult, sokat késtünk, megvárattuk a hozzánk Bakonybélben csatlakozókat. Ha nehezen is, de sikerült elindulni, amit még a frissen sütött süti is hátráltatott. Persze ez utóbbit senki sem bánta. Erdészeti, aszfaltos úton emelkedtünk kb. 500 méteres magasságba. Sanyi már az elején visszafordult, azt mondta, nem tud haladni a mi tempónkban.
Egy órácskát várakoztunk az erdőben, amíg páran elmentek geoládázni. Illetve fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, mert időnként el-elaludtam ez alatt az idő alatt. Ennek megfelelően az indulás is görcsös volt, jó pár kilométernek el kellett telnie, amíg belerázódtam. Viszont meglepően hamar elértünk Németbányára, a pecsételőhelyre. Közvetlenül a falu előtt belebotlottunk egy mufloncsapatba, de sajnos nem sikerült róluk normális képet készíteni.
Németbányától először egy nem túl mély patakvölgyben kanyargott az utunk, át-átkelve a patakon, majd az egykori kisvasút nyomvonalát követtük. Néhol bevágásban haladtunk, máskor magas töltésen keresztül mentünk át a völgyeken. Mivel a vasút nem tud meredek helyen menni, ezen a szakaszon nincs sok emelkedő, a dombokat kerülgetve járt anno a kisvonat. A patakvölgyből aztán egyszer csak ki kellett menni, ott volt egy kis kaptató, de előtte még az áradó patakon is át kellett kelni valahogy. Ez elég nehezen ment, mivel senki nem akart se vizes, se térdig sáros lenni.
A dombtetőn fordul az út Városlőd felé, mi az ellenkező irányba mentünk, az erdőszélen értük el a kis kápolnát Csehbánya mellett, ahol geoládáztunk, a kék kútból feltöltöttük a kulacsokat, és csak ezután vettük az irányt Kislőd felé. Már kb. 80 km-t mentünk, igaz négy nap alatt, de így is elég fáradtnak éreztem magam. És elég unalmas rész jött. Hosszú kilométerek egy mezőn, majd aszfaltúton Városlődön át Kislődig. Szerencsére útközben lehetett vonatokat fényképezni egy felüljáróról, és a célban is. A háromnapos kéktúrából egy rész kimaradt, ami keresztülmegy a Kab-hegyen. Ezt majd egy hét múlva csináljuk meg.
Galéria
