A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Húúúú, de korán van. Hajnali 4:45, a győri városháza parkolója. Nem mi vagyunk az elsők, páran megelőztek bennünket. A busz épp most állt be, gyorsan helyet keresünk. Találunk is megfelelőt, s nyomban kényelembe helyezzük magunkat.
Kicsit később már látni is, tényleg egy mély szurdokban haladunk. Egy tisztást követően előttünk magasodik „egy hegy”, rajta a szurdokra néző házakkal. A tisztás szélénél szinte az erdőből kinőve áll egy kis faházikó, rendeltetése mai napig homályba vész. Itt a folyó, patak, még csendesen folydogál, azonban pár perc múlva a szoros összébb záródik, és a víz is megmutatja erejét. Egy keskenyebb szoros keresztezi utunk, ahol felkapaszkodunk a folyót övező sziklára. Jót tesz a kis emelkedő a hűvös reggelen – enyhén fűtős szakasz, kellemesen felmelegedünk tőle. A magasból rálátni a folyó kanyarulatára és egy madárfészekre – sajnos még lakatlan volt.
Az út újból visszaereszkedett a folyó partjára, igaz, nem sokáig. Felváltva haladt a szurdokot övező sziklákon, erdőben és a parton, kalandvágyók számára a mederben. Megint találunk egy faházat csipkézett lécezettel, valószínűleg pihenő ház lehetett anno. …és azok a rezgős nyakú fehér kis virágok! gigkísérték utunk első felét, legyen szó egy mohásabb fatönkről, kinyúló kőszirtről vagy csak az út melletti zöldellő padkáról. Az első pihenőt Jungwirthausnál iktatjuk be, az odavezető baktatón bea izgatottságát az egyik porta fonott kerítése mögött húzódó magnólia fa fokozta, mely tenyérnyi nagyságú virágokba öltöztette ágait, gyönyörködtetve az arra kelőket, járókat.Az egyik épület kapujáról pedig furcsamód egy sztyuárdesz igazította útba a lelkes túrázókat.
A fövenyesen lábunkat lógatva azon törtük fejünket, vajon mire szolgálhatnak a szemben lévő sziklák megfejthetetlen élénk színű jelzései. Folytatva utunkat, hirtelen egy „erőmű” tűnt elő a semmiből, hogy ezek az osztrákok mindenből áramot csiholnak. Több kisebb hídon is átal mentünk, volt, ahol azért tartanunk kellett az egyszerre csak 3 emberes megkötést, néhol vasalt, néhol fából eszkábált hídon, utóbbin nem, nem vicces, ha valaki belengeti alattad, és hirtelen kifelé kívánkoznak a lábaid…
Leküzdve egy magasabb emelkedőt – néhol kötéllel segítették a feljebb jutást, elhagyjuk a folyót. Megpihenve a hegytetőn, előkerülnek a frissítők és szendvicsbazárok a hátizsákokból. Majd a jóllakottság érzését fokozva ismételten nyomkövetjük a folyó vonalát.
A sziklás völgyben kisebb ágakra szakadva csordogál-unk tovább. A vízben apró, ebihalféleségekre lettünk figyelmesek. Gondolkodóba is estünk, vajon mi lehet? 4 láb, széles fej, a fül mögött kopoltyúk dagadnak. A megoldást végül egy kifejlettebb példány adta, fekete alapon sárga foltokkal – foltos szalamandra. Eléggé sietett, így csak egy futópillanatra tudtuk lencsevégre kapni. Néhány kanyarral odébb pedig egy méretesebb rézsikló vágyódott az út túloldalára. Ekkor már közel jártunk célunkhoz, Oberdorfhoz.
Néhány km-t követően áttértünk az aszfaltútra, s egy féltett pillantást vetve balra a vendégcsalogatás sajátos módszerével szembesültünk, kitömött szalmabábuk iszogattak a domboldalban. A busz már várt bennünket, a társaság egy része a helyi buborékos kortyolgatásával könnyített szükségletein; többen elheveredtünk egy füves placcon megpihentetve végtagjainkat, orcánkat süttetve áldoztunk a tavaszias érzetnek. A leírás elkészítésében Gyuri is közreműködött.