A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A rózsaszín gránit part Bretagne északi partján helyezkedik el, annak is van egy olyan része, ahol nagy számban fordulnak elő ezek a kövek. Ne olyannak képzeljük el a köveket, mint amilyen színű a rózsaszín párduc, hanem mint egy szikla, aminek van pirosas beütése.
A sziklákat évezredek-milliók óta mossa az óceán, ezért szépen le vannak kerekítve, és úgy tűnnek, mintha egymásra lennének hajigálva a parton. Köztük kanyarog a turistaút, néha elég szűk köztük a hely, de simán el lehet férni köztük. A sziklák méreteloszlása a kavicstól a ház méretűig változik. Némelyik szikla dombtetőn van, de az is le van kerekítve, szóval egykoron azt is mosta a víz. Olyan is van, amelyik a tengertől távolabb a falu belsejében van egy ház udvarában. Kimegy a tulaj a házból a kertbe, és a veteményesben van egy kerek szikla, ami kb. akkora, mint a háza.
Van egy GR34 nevű túraútvonal, ami gyakorlatilag végigmegy Bretagne partvonalán. Mivel elég tagolt a part, jóval hosszabb, mint a kéktúra, de jellegéből adódóan nem megy nagy magasságokba fel. Ennek egy 15 km-es szakaszát jártuk végig, ahol a legtöbb ilyen rózsaszín kő van. A célállomásról buszoztunk el a kezdőpontra, illetve kb 1 km-re volt attól a busz végállomása. Tulajdonképen Lannion két elővárosa között utaztunk, de a buszok nem jártak túl gyakran, talán 3-4 ment egy nap.
Errefelé elég nagy az apály-dagály távolság (lásd: Mt-St-Michel), több száz métert húzódik vissza a tenger apálykor, ami a mi túránk alatt is volt. Így sikerült -1 méterre is menni a GPS szerint. Ilyenkor a hajók is szárazra kerülnek, és eldőlnek. Egyes hajótulajdonosok már úgy parkolnak le, hogy egy keretbe állítják bele a hajóikat, hogy ilyenkor is egyenesen álljon, nehogy megsérüljön a tőkesúly.
Nem yachtokra kell itt gondolni, hanem halászhajókra, kisebb-nagyobb csónakokra. Néhol dagálykor elönti a partot a víz, ez látszódott a visszamaradt zárványtócsákból, akkor valószínűleg a legközelebbi utcán kell menni.
Jó lassan haladtunk, mert egy csomószor megálltunk fényképezni, de nem hajtott a tatár. Egyszer álltunk meg hosszabb pihenőre, akkor beültünk egy fagyira-kávéra, meg krichard vett matchbox világítótornyot. A rózsaszín gránitsziklák mellett a fő látványosság a világítótorony volt, ami pont olyan színű volt, mint a sziklák. Ki lehetett menni hozzá, meg lehetett simogatni. Dagálykor sem kerül víz alá, bár azt el tudom képzelni, hogy ha vihar van magas vízállásnál, akkor kicsapnak odáig a hullámok.
A célban volt egy strand, kb. 500 m-re volt a víz a parttól akkor. Kevesen strandoltak. Olyan időszakban mentünk, amikor még nem kezdődött el Franciaországban az iskolai szünet, és a 16 fokos vízhőmérséklet sem volt olyan hívogató, mint Dél-Olaszban a 26. Fürdőruha nem volt nálunk, de kricharddal ketten azért bementünk feltűrt nadrágszárral mezítláb, ha már ott voltunk.
Galéria
