A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Idén is megszerveztünk egy kirándulást a Tátrába, csakúgy, mint tavaly, de most a Magas-Tátrába mentünk. Még jó, hogy időben elindultunk péntek délután Pestről, mert Márknak defektje lett Zvolen mellett. De még sötétedés előtt megérkeztünk a szállásra, Tatranska Strba-ba, és a lenyugvó nap sugarainál még sikerült is kékeket készíteni a Tátráról.
Magas-tátrai első túránk egy csúcstámadás volt. Ragyogó időben vághatunk neki a Rysynek. Ez gyakorlatilag a szlovák-lengyel határon van, de mégsem a határvonalon, attól mindössze 10-20 méterre. Egy kisebb csúcson van a határ, ami egyben Lengyelország legmagasabb pontja is. A Tátra elég népszerű hely, tömeg volt a hegyen. Talán azért is, mert relatíve kicsi területen helyezkedik el, a jelzett utakról nem lehet letérni, és a magasabb régiók csak júniustól novemberig látogathatók.
Csorba-tótól indultunk 1300 méter magasról. Túránk első felén alig volt szintemelkedés, csupán 200 métert kellett felfelé menni a Poprádi-tóig. Ez egy kisebb tó, mellette elég nagy menedékházzal, étteremmel. Kocsival ide csak az jöhet fel, akinek a házban van szállása. Az emelkedő az út elején volt, utána sokáig szintben mentünk. Egy helyen még egy kis forrást is láttunk, kis kutyaházszerű építmény is tartozott hozzá. Az igazi tömeggel csak a Poprádi-tónál találkoztunk. Annyian voltak, mintha csak egy hétköznap reggel lettünk volna a Moszkva-téren. Életemben nem láttam még ennyi kirándulót egy helyen (legfeljebb Dobogókőn és Kékestetőn az autós kirándulók miatt). És természetesen mindenki a Rysyre tartott 🙂 Az út felénél voltunk, de még 1000 m szint előttünk állt. Innen kezdődött csak az igazi hegyi túra.
Rövidesen elhagytuk a fenyvest, és törpefenyők között szerpentineztünk felfelé. A törpefenyők is egyre kisebbek lettek, eleinte még 2 méteresek voltak, gyakorlatilag áthatolhatatlan dzsungelt képeztek az út mellett, majd egyre kisebbek és ritkásabbak lettek. Felfelé haladva szinte észre sem vette az ember és el-eltünedeztek, a végén a puszta szikla maradt csak. Felfelé haladva egyre magasabbról láttuk a Mengusovska-völgyet, dél felé pedig kipillanthattunk a hegységből, és a páraréteg fölé magasodó Alacsony-Tátra is látható volt. Sokan mentünk, a tíz ember tíz különböző sebességgel haladt, de többször megvártuk egymást. Rengetegen voltak a hegyen, a túrázók megfestették az utat. Már messziről látható volt, hogy a sziklák között merre kell majd továbbmennünk. Sok magyar is volt rajtunk kívül.
Egy láncos szakasz is akadt, ami gyakorlatilag csak egy irányban volt járható, szerencsére mindenki felfelé ment még ekkor. Egy-két kósza ember jött csak szembe velünk, akik vagy a fenti menedékházban aludtak, vagy már kora reggel megjárták a csúcsot. A láncos szakaszon páran csak óvatosan mentek, ők lassították a tömeget, de persze voltak olyan fasza csávók, akik előzgettek össze-vissza. Itt kicsit útban volt a túrabotom, nem is volt értelme használni, inkább összecsuktam. Tulajdonképpen száraz időben nem volt vészes ez a láncos rész, hóban vagy esőben el tudom képzelni, hogy kellemetlen és csúszós lehet.
A láncok végénél kicsit pihentünk, de innen már tényleg közel volt a Chata pod Rysmi ház. Itt is pihi volt, meg pudingevés és kofolaivás. Sajnos jelvényt nem lehetett venni. Kicsi a ház és nagy volt a tömeg, megpróbáltam minimalizálni a bent töltött időt, mert nem szeretem a tömegjeleneteket. Az ácsorgásban kezdett mindenki fázni, az ég is befelhősödött. Aztán ahogy elkezdtünk ismét felfelé menni, megint lekerültek a pulóverek. Itt már út sem volt, kisebb-nagyobb köveken kellett lépdelni, sokszor a kezünket is használni kellett. A túrabot megintcsak egyre inkább hátrány volt.
Pár perc múlva elértük a Rysy és a Vysoka közti nyerget és átpillanthattunk az északi oldalra. De nem láttunk semmit, mert az északkelet felől érkező nedves levegő csak termelte a felhőket azon az oldalon. Nagy kontraszt volt a gerinc két oldala között: északon felhős, de felhők gyakorlatilag csak alattunk, vagy kissé felettünk voltak, dél felé pedig pedig napos, kevés középmagas felhővel. Száz méterrel a csúcs alatt Edina úgy döntött, hogy nem megy fel a tömeggel, ott maradt egy védettebb sziklaoldalban. Nála hagytam a túrabotomat, a végén már nem volt rá szükség. A csúcson szinte egymást taposták a túrázók. A hegy magyar neve Tengerszem-csúcs, de a nagyobb tavakat a lengyel oldalon eltakarták a felhők, csak a Zanie plese látszódott, amelyek mellett el is jöttünk felfelé jövet.
Amikor elindultunk lefelé kisütött a nap, szinte meleg lett. A háznál megint megálltunk, bevártuk egymást. Rövid kajálás után folytattuk utunkat lefelé. A láncos rész alján kicsit oda kellett figyelni, mert szűkebb volt a hely a talpnak. Edina háttal lefelé jött le a tanácsomra, de ezt egy szlovák fiú félreértette, fel akarta őt húzni, én meg a lábát cibáltam lefelé. Szerencsére megbeszéltük a félreértést mielőtt Edina is szétszakadt volna, de az utolsó lépésnél, mikor már mindkét lába biztos talajon állt, sikerült földet fognia. Innen viszont elhárult minden domborzati akadály a lejutásunkhoz.
A kevés növényzet és a nagy tömeg megakadályozott abban, hogy megszabaduljak feleslegessé vált vízkészletemtől. Amint egy nagyobb sziklát találtam, elmentem mögé. Más is így tett, és az ilyen helyek emiatt már messziről bűzlöttek. Fent a háznál volt ugyan WC, de nagyon hosszú sor állt előtte. Ráadásul rám-rámtört a gyomorgörcs, ami nem volt éppen kellemes. A közelgő zivatar dörgései, és a nekikezdő zápor tovább csökkentette komfortérzetemet. Szerencsére csak a zivatar széle kapott el minket, rövidesen az eső is elállt. Úgy éreztem, hogy soha nem érjük el azt a rohadt házat a Poprádi-tó partján, a végtelenségig kanyargott az út a fenyvesben. A háznál beültünk kajálni. Mivel én egész nap alig ettem valamit, még egy csomó otthoni kajém volt, a kofolán kívül nem vettem semmi, hanem a hazait ettem. Miután megettem, észrevettem a kiírást, hogy otthonit nem szabad zabálni, de amúgy is csak szlovákul és németül volt kiírva, úgy meg én nem tudok. A többiek ettek sztrapacskát, madarsky gulascht knédlivel, buchtyt meg zmrzlinové poharat. Közben végig esett és lassan be is sötétedett. A sötét miatt egy hosszabb, de normálisabb úton mentünk le a kocsihoz. Ez volt az az út, amelyen fel lehet jönni autóval is a Porádi-tóig. Mivel csak nálam volt lámpa, nem akartunk botladozni azon az turistaúton, amin fefelé jöttünk.
Galéria
