A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Amúgy is nehezek a győri túrás szombat hajnali kelések, de még inkább visszavet a lelkesedésből, ha a buszon indulás előtt közlik, hogy egész nap esni fog… A helyzet a Seckau közelében lévő Gasthof Steinmühle parkolójában sem változott. Felcsatoltuk a kamáslikat, esővédő huzatokat és nekiindultunk a borzadalomnak – néhányan a remény haloványan pislákoló fényforrásával lelkükben, hogy majd csak eláll.
Az egyébként szemgyönyörködtetően burjánzó, zöld növényzet és a hófehér fátylakban lefelé robogó „patakocska” pazar látványt nyújtott a Zinkenbach-völgyben felfelé haladva – egészen addig, amíg a szemerkélő eső szakadásra nem váltott. Térd felől alaposan feláztam és nem volt túl izgató nedves bugyogóban csuromvizesen felfelé haladni az erdőben. Már-már a sírás kerülgetett… mire a többiek is belátták, hogy a csúcs esélytelen, mert ha kiérünk a nyílt terepre, ott a szél majd jól szétfújja összeaszott kis testünket, így a tanácskozós ponttól még egy órányit meneteltünk, mondván legalább a tavat (Goldlacke) nézzük meg. Odaérve aztán nem tartott sokáig a kb. 2×2 méteres négyzet megtekintése a látóviszonyok miatt – természetesen maga a tó nagyobb 4 négyzetméternél, csak ha valaki félreértené. 😉
Visszafele nem apróztam el a lépteket, egyedül a védelmet adó buszra tudtam csak gondolni, és fázó tagjaimat egy meleg kandalló érzetével próbáltam szugerálni. Horrorfilmekbe beillő jelenet volt, amikor a túra középső szakaszán a levél nélküli fenyőket behálózták a lógó sötétzöld zuzmófélék. Egyébiránt igazán pazar túra lett volna, ha az időjárási körülmények nem olyanok lettek volna, úgyhogy megbeszéltük, hogy jövőre feltétlen visszamegyünk.