A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Torockó magyar falu, alig van román család. Csak úgy, mint a szomszéd Torockószentgyörgyön. Állítólag majdnem áldozatul esett a Ceausescu-féle falurombolási tervnek. A házak stílusa is teljesen más, mint a környéken lévő román falvaknak. Kicsit Hollókőre hasonlít, de persze totál másak a házak 🙂
Egy kört tettünk ma a két falu körül, belevéve egy Székely-kő mászást. Gyalog indultunk el a kempingből, ami a falutól 2 km-re volt. A falu főterén van egy forrás, de van egy másik forrás a Forrás kocsma mellett is. Ez utóbbi olyan mint egy kút, amin túlcsordult a víz. Ebben a kocsmában egyébként egy oklevelet is kap, aki megmászta a Székely-kőt, és befizeti az oklevél árát. Amúgy a boltban, kocsmákban forintot is elfogadnak.
A Torockói-hegységről készült térképünk nem egy jól sikerült alkotás. Igazából a turistajelzések vannak csak rosszul jelölve rajta, illetve néhol követhetetlen a térképen, hogy merre is megy az út. Felfelé indultunk el, a Remete-forrás felé. Elég húzós, nem túl meredek, de izzasztó az emelkedő, míg 550-ről felértünk a csaknem 900 m magasan lévő forráshoz. Had ne mondjam, újabb kísérőnk akadt, 3. vágány személyében, aki egy farkaskutyára hasonlít leginkább. Nem sok vizet zavart, még kajáért sem kuncsorgott.
Akkor sem, amikor leültünk kajálni dél körül egy tisztáson. Látszott, hogy sokan csak a forrásig jönnek fel, mert onnan az ösvények eltűnnek, a magas fűben kellett lépdelnünk. A jelzések ritkásabbak voltak, mint az eddigi túráinkon. A térkép szerint a jelzett út felmegy az Ordas-kőre, ami a Székely-kővel szemben van, de 100 m-rel magasabb annál. A valóságban alatta ment el, és egy patakvölgyben kötöttünk ki, ahonnan lementünk Torockószentgyörgyre. Szegény Katikának nagyon fájt a térde, alig tudott lefelé menni, de a fásli azért segített neki.
Szentgyörgyön nem most, hanem következő nap mentünk fel a várba. Gyakorlatilag egy rom, amin semmit sem csináltak azóta, hogy a Habsburgok felrobbantották. Viszont nagyon szép képeket lehet innen csinálni a környékbeli hegyekről. Lent a faluban egy felújított kúriára ültünk be, ami szállodaként funkcionál, kávéztunk, fagyiztunk, söröztünk, kinek mi hiányzott. Az 5 perc pihenőből 25 lett, majd irány a Székely-kő. Két utat választhattunk. Egy, ami nekimegy egyenesen a hegynek, illetve egy másik, ami megkerüli, és kevésbé meredek.
Előbbi volt a jelzett, utóbbit csak a térkép mutatta jelölt útnak. 3. vágány eltűnt a faluban, és mivel csatlakozásra nem vártunk, elindultunk egy foltos kutyával, aki már a 4. vágány volt erdélyi túráink során. Kész pályaudvar követett már minket. Nekimentünk tehát a hegynek, de végig füves-földes úton mentünk felfelé. Nem volt köves és extrém meredek, de azért jó párszor meg kellett állni pihenőre, vagy ivászatra. A csúcs előtt leültünk, le is feküdtem, talán el is aludtam. 45 percet pihiztem itt, megvártunk mindenkit. Szegény 4. vágány, lihegett, mint egy kutya.
Én indultam utoljára, de amikor utolértem Katikát, akkor kicsit vissza kellett fognom magam,mert rosszul lett. Nyomtam belé a szőlőcukrot, leült, lehajtotta a fejét, de nem telt bele 5 perc, már jobban is volt. A csúcskő piros-fehér-zöldre van festve. Itt visszafordultunk, és újra megtettük a gerincen oda-vissza a 3 km-t, mert a pihenőhelyen felejtettük Győző napszemüvegét. A lefeleúton kettesben mentünk, a többiek előre mentek. Ez levezet egyenesen Torockóra, és sokkal keményebb, mint a szentgyörgyi út. Görgő köveken, csúszós sziklákon kellett lemenni, volt pár izzasztó hely, főleg, mert Kati féltette a térdét. Az úton egy forrás is van, ami nincs befoglalva, ömlik ki a sziklák közül a víz, ami lent el is tűnik, mielőtt leérne a hegy aljára. A lefeléút már a naplementébe nyúlt, a hegy narancssárgává vált a naplementében. Lent a falu előtt még goromba pásztorkutyákon is át kellett menni, de túléltük a lefeléutat. Kb ugyanannyi ideig tartott, mint felmenni 🙂
A többiek közül ketten érkeztek csak meg előttünk a faluba, a többiek nem. A kempingfőnök néni is aggódott, már sötét volt. Ők lefelé a hosszabb úton jöttek, amire azt gondolták nem annyira meredek. De az is az volt, sőt, erdőben ment, sáros volt, csúszott, sokkal nehezebben lehetett haladni, mint az egyenesen a faluba vezető úton.
Utolsó nap múzeumot látogattunk, kocsmáztunk, felmentünk a szentgyörgyi várba, és elkirándultunk egy középkori vasércbányába. Két lyukat néztünk meg ott, valakik be is mentek az egyikbe, elég sokáig el lehetett jutni. Nem volt egyszerű megtalálni őket, a GPS azért kellett hozzá. Este egy utcai koncertet hallgattunk meg, amit egy belga zenekar adott. Erdélyi körutazásuk utolsó állomása volt ez. ÉS nagyon finom édes fehérbort ittunk a Forrás borozóban.
Galéria
