Veszprém-Győr

Most juhival mentünk ketten, keresztül a Bakonyon. Ez az egyik legszebb vasútvonal Magyarországon, vannak olyan szakaszok, ahol úgy érzi az ember, mintha Ausztriában járna: alagutak, viaduktok, hegyi patakok és mély völgyek a vasúti töltés mellett. Aztán döccen egyet a Bzmot, lelassít 20-as temóra, és kiderül, hogy ez mégis csak Magyarország

2006 Jul 31 | 79 km | -1 m
2006 július 31

Túraparaméterek

A túra hossza

79 km

Szintkülönbség

Szintidő

Legmagasabb pont

Indulás

Útvonal

Érkezés

Résztvevők

juhi, feherb

Időjárás

Leírás

Most juhival mentünk ketten, keresztül a Bakonyon. Ez az egyik legszebb vasútvonal Magyarországon, vannak olyan szakaszok, ahol úgy érzi az ember, mintha Ausztriában járna: alagutak, viaduktok, hegyi patakok és mély völgyek a vasúti töltés mellett. Aztán döccen egyet a Bzmot, lelassít 20-as temóra, és kiderül, hogy ez mégis csak Magyarország. Két motorkocsiból és két mellékkocsiból állt a vonatunk. Veszprémben a gyorsvonat késése miatt rohannom kellett pecsételni, addig juhi a Bzmot elé feküdt, hogy ne tudjon elindulni. Rögtön az elején egy hosszú emelkedő volt, pár perc után már messze magunk alatt láttuk a veszprémi lakótelepeket. Aztán beértünk az erdőbe, és amíg el nem hagytuk a Bakony erdeit, nem sok megálló volt. Bakonyszentlászlón álltunk kicsit hosszabb ideig, itt valaki kamerázta a vonatot, majd Veszprémvarsányban vártunk a szemből jövő vonatra. Amúgy Veszprémvarsány Bzmot paradicsom, most mind a négy irányból jöttek vonatok, és mikor bevárták egymást, egymás után szaladtak ki az állomásról négy irányba. A Tatabánya-Pápa vonalon szóló Bz-k közlekedtek. Innen Győrig meg fog maradni a vasútvonal, több volt az állomás, pár utas szállt is fel a vonatra. Amúgy sokáig csak ketten utaztunk a kocsiban a juhival. Győrbe kis késéssel érkeztünk, de volt fél óránk a csatlakozásig.


Galéria


Térkép