Pilis kirándulás

Van pár láda a környéken, amiket ezzel a túrával be lehetett gyűjteni, ráadásul fel tudtunk menni az új pilisi kilátóba, amit eddig még nem tettünk meg.

Pilisszántó faluvégen parkoltunk le, és rögtön felmentünk a kilátóhoz. Útba ejtettük még a Trézsi-kutat, ahol szintén még soha nem voltam, pedig eljöttem erre már párszor

2015 Mar 1 | 23 km | 650 m
2015 március 1

Túraparaméterek

A túra hossza

23 km

Szintkülönbség

650 m

Szintidő

Legmagasabb pont

Indulás

08:00 Pilisszántó

Útvonal

Pilisszántó -> Pilis -> Pilisszentkereszt -> Somhegyi kh -> Dera-szurdok -> Hosszú-hegy -> Pilisszántó

Érkezés

15:30 Pilisszántó

Résztvevők

juhi, krichard, feherb, Zoli, Kati, Via, Vagány

Időjárás

Változóan felhős, sok napsütés, csapadék nem volt.

Leírás

Van pár láda a környéken, amiket ezzel a túrával be lehetett gyűjteni, ráadásul fel tudtunk menni az új pilisi kilátóba, amit eddig még nem tettünk meg. Pilisszántó faluvégen parkoltunk le, és rögtön felmentünk a kilátóhoz. Útba ejtettük még a Trézsi-kutat, ahol szintén még soha nem voltam, pedig eljöttem erre már párszor. Nem sokkal feljebb már teljesen le voltak törve a fák a tavalyi ónos eső miatt.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20241018_101325.jpg a fájlnév
Baktatás felfelé

Jókora szintet kell legyűrni, de a hegyoldalban lévő szerpentinek ez jelentősen tompítják. Ide-oda cikkcakkozva nem tűnik annyira durvának, a kanyarokban pedig jó képeket lehet csinálni az alattunk lévő faluról és a völgyről. Felérve a csúcsra, felmentünk a kilátóba, csináltunk pár csoportképet, majd leücsörögtünk a padra kajálni egy kicsit. A túra nehezén már túl voltunk, pedig alig 6 km-t jöttünk idáig.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20241018_101325.jpg a fájlnév
Kidőlt fák

Az aszfaltúton mentünk lefelé, ami nagyon kényelmes volt. Foltokban még volt hó, de csak itt fent, és nagyon kevés helyen. A műúton Nem mentünk végig le a Kéttbükkfa-nyeregig, hanem a Vaskapu-szurdok felé kanyarodtunk le. Mivel a szurdokon nem lehet végigmenni, a jelzett úton értük el a Mária-padot, majd onnan tovább lefelé Pilisszentkereszt felé indultunk el. A falut nem a jelzett úton értük el, így most kimaradt Klastrompuszta a forrással és a romokkal. Helyette végig a patakvölgyet követve mentünk be a faluba. Régen jártam már erre, de akkor rendszeresen ezen az útvonalon mentünk. Akkor volt egy forrás közvetlenül az út mellett, de ezt most nem találtam meg. Patakocska folyt át az úton, de az mintha feljebbről jött volna.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20241018_101325.jpg a fájlnév
Túrázók a kövek mögött

Nem mentünk végig a falun, csak átkeltünk a fő utcán, és a délre lévő, frissen felújított Somhegyi kulcsosház felé vettük az irányt. Körülnéztünk a háznál, majd a frissen felfestett négyzet jelzésen mentünk le a Szurdokig, ahol az OKt is megy. Itt kétfelé szakadt a csapat. Kricharddal fent mentünk a szurdok tetején, ahol a láda is van. Régen ment erre jelzett út is, de már az már régen megszűnt. A többiek lent a patak mellett haladtak, és szurdok a túlsó végén lévő pihenőhelyen találkoztunk. Mivel mi érkeztünk hamarabb, sikerült megenn ia maradék kajánkat is.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20241018_101325.jpg a fájlnév
Felfelé a Hosszú-hegyre

Már csak a Hosszú-hegyen kellett átmászni, és meg is érkeztünk a kocsikhoz. A kékről letértünk, és jelzetlen úton indultunk el a hegytetőn lév láda irányába. Útközben egy szarvas is átvágtatott előttünk, de olyan nyugodtan sétált az úton háttal nekünk, hogy valószínűleg észre se vett. Szerencsére a kutya se vette észre, mert az meg bent ólálkodott a bokrok között.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20241018_101325.jpg a fájlnév
A Pilis-tető

Mire felértünk a hegytetőre, elfogyott az út. Elugrottam ládát keresni, a többiek addig megvártak. Már a kutya is lefeküdt pihenni. A zöld jelzésen indultunk el a gerincen, de elnéztem az utat. Le kellett volna mennünk egy helyen a gerincről a falu felé, ehelyett elmentünk mellette, és a végén a relatíve forgamlas aszfaltúton értünk vissza Pilisszántóra.


Térkép