Kőről kőre a Pilisben

Túraparaméterek

A túra hossza

30 km

Szintkülönbség

1443 m

Szintidő

–

Legmagasabb pont

Dobogókő – 699 m

Indulás

Pilisszentkereszt – 7:40

Útvonal

Pilisszentkereszt – Dobogókő – Thirring-sziklák – Prédikálószék – Vadállókövek – Szentfa kápolna – Rám-szakadék – Szakó-nyereg – Tost-sziklák – Szer-kövek – Dobogókő – Zsivány-sziklák – dobogókői műút – Joci-forrás – Mária pad – Klastrom-kút – Pilisszentkereszt

Érkezés

Pilisszentkereszt – 16:11

Résztvevők

szabola

Időjárás

Napos. Enyhe szél.

Az évben eddig 1 teljesítménytúrán vettem részt, úgyhogy itt volt az ideje egy újabb kísérletnek. Ki is néztem egy 30 km-est itt a Visegrádi-hegységben. Jó edzés lesz a nyári magas hegyekre.

A túra Pilisszentkeresztről indult, elég szűk indulási időintervallummal: 7-8 ig lehetett startolni. Szerencsére nem volt messze és nem is okozott gondot, hogy odaérjek időben. A túrán 50 km-es távon is lehetett indulni, de hát nem ettem weta szöcskét hogy arra menjek. Régen voltam nehéz teljesítménytúrán, és ez most valóban nehéz túra volt. A szintidőt 8 órában szabták meg, a szintkülönbség 1440 méter, ami nem kevés, de indulás előtt nem gondolkodtam el igazán ez mit is jelent. A túrán nem voltak pecsételőhelyek, pontok, a kis ellenőrzőlapra fel kellett írni különböző évszámokat, feliratokat.

Na jó, vágjunk bele. Az első szakaszon fel kellett menni Dobogókőre méghozzá a piros sávot követve. Ezen a szakaszon még nem jártam,nem árt megismerni ezt a részt is. Az eleinte meredekebben majd egyre lazábban emelkedő út nem volt különösebben megterhelő. Végig fák között, enyhe szélben haladtam, de pillanatok alatt megizzadtam és Dobogókőre már vizesen(!) értem fel. Sokat számított, hogy nagyjából ismertem az útvonalat, nemigen kellett tökörészni a helyes irány megtalálásával, ez főleg Dobogókőn okozhat gondot, mert ott rengeteg turistaút találkozik. A második szakaszban a kb. 2km hosszú Thirring-sziklás körutat kellett végigjárni. Jó kis körút ez, a Thirring-sziklák egészen elképesztően hatalmasak és tekintélyt parancsolóak. A körút végén kezdődött a harmadik szakasz : át kellett menni a Prédikálószékre a piros háromszög jelzést követve.

Ismertem ezt a részt is, a két hegy közötti völgybe le, majd onnan föl a Prédikálószékre. Útba ejtettük a Király-kutat, de alig csöpögött,így vizet nem is töltöttem, úgy terveztem, hogy majd a Rám-szakadék forrásánál töltöm fel a másfél literes palackot újra. Addig nincs víz. Leérvén a völgybe, megkezdődött az emelkedés fel a szemközti hegy gerincére. Nehezebbre emlékeztem, mint ami fogadott, mert csak az első szakasz emelkedik, a gerincen már szinte szintben haladhatunk. Jó kis hely ez a Prédikálószék…..

Nemigen álltam meg sehol mert már láttam, hogy nagyon necces lesz a szintidő betartása. Csak hamarjában ettem valamit, és ittam. Innen le kellett ereszkedni a Vadállóköveken keresztül egészen a Malompatak völgyéig. Háááát…. volt olyan rész egészen közel a Prédikálószékhez, ahol igazán nehezen lehetett lejönni. Nem hiába hoztam túrabotot magammal, mert tudtam , hogy szükség lesz rá. Apró köves, horzsalékos, kb. 150m hosszú szakaszon igencsak figyelni kell, ki ne csússzon az ember lába, mert akkor elég hosszan csúszhat lefelé és könnyen összetörheti magát. Ezután a turistaút kiért a kövek mellé, a kilátás remek, a sziklák szintén, de ez is azért embertpróbáló szakasz. A végén pedig ott van az a 100-200 méter hosszú köves meredek. Szóval ha a párod nem nagy túrázó ne ide hozd az első randin, mert örökre megutálja a turistajelzéseket 🙂

A Rám-szakadék alja volt a túra felénél és jó lett volna 4 óra alatt odaérnem, hogy pariban tudjak maradni a szintidővel. Sajna nem jött össze, mert ugye a piros háromszög a Prédikálószékről lefelé nem az a szakasz, ahol nekilódulhat az ember, sőt! De hát mindegy, ez van; itt már nagyon necces volt az időben beérés, pedig még csak a túra felénél jártam. Vizem itt elfogyott gyorsan megettem egy almát. Tudtam, hogy nemsokára lesz forrás, addig ki kell bírni. Hajtott az idő is, úgyhogy 5 perc üldögélés után indultam is tovább. Aki járt már a Rám-szakadékban, tudja, hogy ez sem az a gyorsan haladós terep, egyszemélyes ösvény, lassabb túrázók akik „hú”-znak meg „ha”-znak, „b….g ez k…. jó”-znak a látvány miatt, eléggé lelassítja a forgalmat. Annak ellenére dugó lehet, hogy nemrégiben egyirányúsították a Rám-szakadékot: elvileg csak felfelé lehetne menni, lefelé iránynak pedig a szomszédos Lukács-árok van kijelölve. Sajnos itt már nem csináltam fotókat, aki szeretne képeket biztos talál egy csomó képet a szakadékról, akár itt a dendeocsén is.

A forrásnál megittam vagy egy liter vizet, másodszor töltöttem fel az üveget. Elég hamar felértem a tetejére, de éreztem, hogy el-fá-rad-tam. És nem sok jóval kecsegtetett a tudat, hogy még vissza kell mászni Dobogókőre. És itt jött számomra a mélypont, ami a túraszervezés szempontjából nem hiszem , hogy szívatásként került bele, de nekem az volt: fel kellett mászni az Árpádvárhoz. Kész; meredek, fárasztó. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy rövidebb utat találtam és egyből nekiestem a dombnak, nem a kitaposott részen mentem,így hamarabb feljutottam végére. Tovább a Szakó-nyereg felé. Onnan még 10 km volt hátra, én most kb.6 óra összidőnél jártam. A Szakó-nyereghez is felfelé haladt az út, szerencsére nem volt messze, de itt is kénytelen voltam megállni, mert hát eléggé elfáradtam. Újra. És zavart az is, hogy onnan még a Téry-útra majd azon végig Dobogókőre is fel kell menni, ami még vagy 4 km. Lassan haladva elértem a nyerget,útközben harmadszor töltöttem tele az üveget a Júlia-forrás remek hideg vizéből, majd elindultam a Tost-szikla felé. Képeket itt szintén nem csináltam, fáradt voltam. Még mindig. A Tost-sziklánál rosszabbra emlékeztem, de meglepően könnyen felértem az obeliszkhez és a Téry-útra. Ó, Téry-út ! Szintben mentem jó hosszan! Ez ott nagyon sokat jelentett nekem, hogy nem kell emelkedni.

Aztán eljött a sárga-sáv csatlakozás, azaz a Rám-szakadék felől jövő turistaút. Innen már nincs sok! Elértem a Rezső-kilátót és egészen az Eötvös turistaházig visszacaplattam, mert itt az OKT pecsétet kellett nyomni az igazolólapra. Vettem egy ALDI-s? tecsos? (! 🙂 ) fánkot a turistaházban, szükségem volt nagyon a szénhidrátra. Negyedszer töltöttem fel nyomós kútnál a palackot vízzel (6 liter) Az út hátralévő szakasza lejtett végig, de még vagy 5 km maradt vissza és már 7:15 összidőnél jártam. Itt már tudtam, hogy nem lesz meg a szintidő, de azért mentem, mert hátha kevés késéssel is odaadják a kitűzőt. Szóval az utolsó szakaszon először a Zsivány-sziklákig kellett eljutnom. Az itiner és a mellékelt térkép itt nemigen volt összhangban, mert a térképen a piros kör jelzés mutatta a követendő utat, de az itiner simán a kék sávot írta. Naná, hogy a kék sávon mentem a sziklákig! Innen tovább a sárga kereszten. Kereszteztük a dobogókői műutat, majd a Joci-forrást elhagyva elértem a zöld sáv jelzésig, amely innen már bevezet a célba. Kb. 10 percem maradt még és még vagy 3 km. (Annyira idegesítő tud lenni mikor egy olyan turistaúton haladsz, ahol több jelzés megy és néhol csak az egyik van felfestve a fára: most akkor a másik letért valahol? Vagy csak szimplán nincs ide festve?) Aztán lassan elértem a Mária-padot. Itt elkezdtem félni, mert ha ekkora kutyaház van itt akkor vajon mekkora lehet a kutya és az most hol van? Végül kiértünk az erdőből és bevallom őszintén egy unalmas, napos szakasz következett a Pilis oldalában egészen a Klastrom-kútig és onnan tovább a célig. Elvileg csak az előnevezők kapták volna meg a jelvényt, de szerencsére nekem is jutott, mert jópár előnevező nem jött el. Féltem, hogy nem lesz díjazás, mert az idő 8:31 lett, de kár volt paráznom: kiderült hogy este 8-ig kell beérni. Utálom ha hülyére vesznek, mi a jó büdös francért van akkor a TTT oldalán hogy 8 óra a szintidő?! Ha tudom, akkor biztos lassabban haladok, régen ment szét ennyire a lábam túrán. Lehet túllihegem az egészet, de akkor is zavaró: ha van szintidő tartsák be, mint mondjuk a Kinizsin, vagy a Mátrabércen, ha nincs szintidő, akkor viszont azt írják ki! A túra szép helyeken vitt, bár az Árpádvári kitérő eléggé betette a kaput. Nekem hiányzott a túráról a pont és a pontőrök sora, hogy egy kicsit teljesítménytúrás legyen az egész. Az időjárásra nem lehetett panasz, a rendezésről nincs mit írni, mert ugye nem volt semmi, a jelvény viszont elég pofás darab. Ha valóban lenne szintidő és az 8 óra lenne, akkor igencsak kemény túra lenne a Kőről-kőre a Pilisben 30 km-es távja.

Pár növény, amelyekkel a túrán találkoztunk