Sisa Pista nyomában

Sisa Pista nyomában a Börzsönyben. De csak nagyjából 16 km-keresztül követtük a nyomait az őszi erdőben ennek az utolsó börzsönyi betyárnak.


Sisa Pista nyomában a Börzsönyben. De csak nagyjából 16 km-keresztül követtük a nyomait az őszi erdőben ennek az utolsó börzsönyi betyárnak.

Apát megint elrángattam túrázni hiszen a múltkori után nagyon rákaptam. Szóval mostani cél a Vértes volt. Amint kiszálltunk még be kellett gyalogolnunk vagy majdnem 2 km-t az erdőbe, hogy elérjünk a Vértes táborig. Az idő most nagyon jó volt, ugyanis sütött a nap végig.

Ősszel még nem voltunk az Alpokban. Erre akkor jöttünk rá, amikor az odafelé úton egy csomó színes falevelet láttunk. Ilyenkor látszik, hogy nem csak fenyők vannak a hegyekben. A cél Mariazell környéke volt, ahol első nap az Ötschergrabenban mentünk végig.

Hogy mér' nem voltam én még ezen a túrán. .

Hát idén is felmentünk a Csóványosra e túra keretein belül. Nem nagyon variáltuk az útvonalat meg a kiindulási helyet, a szokásos diósjenői indulást és a zöld sáv jelzést választottuk. A faluban parkoltunk le, nem szeretek az erdő szélén megállni, ahol elindul a turistajelzés felfelé, mert ha szarabb idő van, jeges az út, és amúgy sincs ott normális parkoló

Mostanában nagyon kevés teljesítménytúrán voltam. Nem is a lustaság miatt, inkább mással töltöttem az időmet. Tavaly mentünk el Petrával egy teljesítménytúrára a Mátra aljára, a kaptárkövekhez, Igaz abban volt egy kis kényszer, de ennek ellenére jó volt

A 2022-es Meteor túrát is beraktam abba a sorba, amit a 30 éves jubileum során szeretnék teljesíteni. Ennek oka, hogy ez volt az első olyan teljesítménytúrám, ami hegységben zajlott, elérve az 500 m-es magasságot. Ez pedig 1996-ban volt, amikor Pestre jöttem egyetemre

A Rockenbauer túra valamelyik távját utoljára a 2000-es ével elején teljesítettem, amikor a rendezőkkel csináltunk egy 70 km-es bejárást. Ez délután 4 óra körül indult Rédiházáról, és az éjszaka átgyaloglása után másnap délelőtt 10 körül értem haza. Aztóa egy csomószor voltam, de mindig vagy pontőrként szerepeltem, vagy az ún

Sok év után, harmadjára indultam el az Olajos Körút túrán, harmadszorra is a 30 km-es távon, ami valójában 33. Annak ellenére, hogy ezen nem voltam olyan sokat, mégis igazából csak a 30 éves jubileum miatt indultam el, mivel az elsőt középiskolás koromban teljesítettem.
Kicsit más volt az útvonal, mint ami a TTT honlapján megjelent

A 30 éves túrázós évfordulón kötelező volt eljönni a Thury túrára, méghozzá a klasszikus, 30 km-es távra. Annak idején még évente más és más helyről indult a túra, és ezért a táv meg az útvonal is más volt. Egy jó ideje már csak a gelsei változat szerepel a kínálatban, és vannak rövidebb résztávok is