A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Ez a teljesítménytúra, amin a legtöbb alkalommal vettem részt, és egyben én vagyok a legtöbb alkalommal induló egyén is. Ezzel a saját seggnyalást be is fejeztem.
Bár évtizedek óta, mint söprű, illetve söprű és pontőr szerepben megyek végig a túrán a különböző távokon. Most is ez utóbbi történt, és most először krichard is eljött velem. A leghosszabb távon indultunk, és még a rajt nyitása előtt negyed órával elindultunk kifelé a városból. Mi voltunk az első ellenőrző pont, és ha esetleg lesz egy futó a mezőny elején, az ne kerüljön el bennünket.
Csípős volt a hajnal, 4 fok volt a minimum, de mi már bőven napkelte után indultunk el. A Csónakázó-tó vize felett a párafoltok még megvoltak, és a füvön, tereptárgyakon vastagon állt a harmat. A pad is nedves volt, amikor odaértünk, de kb. fél-1 órán belül felszáradt. Ez volt a helyünk abban a kb. 2 órában, amíg a túrázókat vártuk és bélyegeztünk nekik. Mivel én egyszer már elrontottam a bélyegzőt, mert túl erőteljesen basztam rá a menetlapra, most krichard bélyegzett, én pedig a sorszámokat húztam ki a listáról. Ahogy lenni szokott haranggörbe szerint érkeztek a résztvevők a 3 távon. A görbe erősen a pontzárás irányába tolódott, jó páran a zárás után érkeztek. Két nagyobb csoport volt, akik egy-egy osztály lehettek.
Amikor mindenki elment, összepakoltunk, és folytattuk a túrát, amiből már 3 km-t lenyomtunk. Tehát 29 még hátra volt. A Bagolai-hegyre vezető emelkedő volt az első, ami visszafogott, de itt is elmentünk pár túrázó mellett, akik a rövid távon indultak. A hegyen a 2. ellenőrző ponton pálinkáztunk egyet, leadtuk a mi pontunk tartalmát, és indultunk is tovább. Gyorsan haladtunk, itt már a 10 km-en indulók elmentek másfelé. Pár embert utolértünk, köztük olyanokat is, akik elvétették az irányt, és rossz irányból érkeztek. Ők a 20 km-es táv résztvevői voltak.
A Bagola és a Szigecskei-rét közötti erdő mindig nedves szokott lenni. Ha más nem, a teherautók által kijárt nyomvájúban, vagy amikor keresztezzük az erdei vízmosásokat, ott mindig szoktak lenni pocsolyák, néha sár is. Most hiába esett a héten, gyakorlatilag csont száraz volt minden. Ami akkor esett már lefolyt, vagy mélyebbre szivárgott. A réten lefotóztuk az őszi kikericseket, és az őszi napsütésben ballagtunk a rét túloldalán lévő ellenőrző pont felé. Szerencsére már felszáradt itt a reggeli harmat, mert garantált lett volna a beázás.
A 3. ellenőrző ponton válik el a 20-as és a 30-as táv. Sokszor itt nem megyek tovább a 30-on, hanem rövidítek, de most alig negyed órája ment el az utolsó túrázó. Így nekiveselkedtünk a 30-as távnak. A térkép szerint egy kocsányon lóg ez a szakasz, egy 10 km-es kört megtéve ugyanide ér vissza.
Szántóföld mellett haladtunk, majd a liszói bekötőútra kiérve azon mentünk be a faluba. Pont a legnagyobb melegben sétáltunk a tűző napon. A kocsmánál sok ember gyűlt össze, hoztak kenyeret, szalonnát, hátul a pályán meccs is volt. Mint kiderült, falunap volt, ezt pedig attól az úriembertől tudtuk meg, aki fent a hegyen egyszercsak megállt mellettünk kocsival, hogy kérünk-e pálinkát. Én kértem, és még látok.
Kezdett nagyon kifogyni a vizünk, de a 4. ellenőrzőponton, fent a hegyen kaptunk némi utánpótlást. Végre beértünk egy erdőbe, de ez nem tartott sokáig. Az erdő másik oldalán szintén szőlőhegyek vártak, majd erről lemenve újra elértük a liszói bekötőutat, ahogy jó 1,5 órája már egyszer megtettük. Nem mondanám, hogy ez a túra legjobb része, újra ugyanazon az unalmas útvonalon vissza a szántóföld szélén. De a halastavat elérve kicsit változatossá vált az út, újra bementünk az erdőbe, majd a Miklósfai Parkerdő kerítését átlépve már a parkerdőben sétáltunk.
Jó volt már ideérni. Már csak 1 számjegyű a hátralévő táv, de a +2 óra ácsorgás az ellenőrző ponton azért érződött rajtam. Le is kellett ülnöm, ami nem a szokásom ilyen távon. Eltöltöttünk vagy 10 percet, ami szintén nem a szokásunk, de legalább az a pár túrázó, akiket utolértünk, el tudott távolodni, nem loholtak a seprűk a nyakukban. Mert persze krichardnak tartania kellett az 5-ös átlagot.
A parkerdő kapuján kilépve látszódott észak felé a régi víztorony, ami a céltól pár száz méterre van, illetve délkelet felé a Varasd melletti hegyek, ami meg száz kilométerre. Miklósfa szélső utcáján egy óriástuja mellett mentünk a város széléig, majd fel a lankásan emelkedő úton a Szentgyörgyvári-hegy irányába. Ez volt az utolsó ellenőrző pontunk, mi értünk ide utoljára, és ettünk is párat a megmaradt sajtos pogácsából. Két hegyhát közötti patakvölgyben haladva, füves majd murvás utakon értük el a hegy széléig tartó vadiújan leaszfaltozott utat, így innen a célig tartó gorombán 4,5 km-t már műúton, illetve a városba érve járdán tettük meg.
Régen, amikor még volt 50-es táv, és fiatal voltam hozzá, hogy a pontőrködés mellett 50 km-t is megtegyek, ide rendszerint sötétben érkeztem már. Most azért nem volt ilyen durva a helyzet, még bőven világos volt, de a suliban, a célban már összepakolták a padokat a helyükre, kvázi csak a mi érkezésünkre vártak.
Galéria
