Kanizsa 30

Krichardnak az első, feherbnek a sokadik Kanizsa túrája + egy kis pontőrködés.


Krichardnak az első, feherbnek a sokadik Kanizsa túrája + egy kis pontőrködés.

A Rockenbauer túra valamelyik távját utoljára a 2000-es ével elején teljesítettem, amikor a rendezőkkel csináltunk egy 70 km-es bejárást. Ez délután 4 óra körül indult Rédiházáról, és az éjszaka átgyaloglása után másnap délelőtt 10 körül értem haza. Aztóa egy csomószor voltam, de mindig vagy pontőrként szerepeltem, vagy az ún

Sok év után, harmadjára indultam el az Olajos Körút túrán, harmadszorra is a 30 km-es távon, ami valójában 33. Annak ellenére, hogy ezen nem voltam olyan sokat, mégis igazából csak a 30 éves jubileum miatt indultam el, mivel az elsőt középiskolás koromban teljesítettem.
Kicsit más volt az útvonal, mint ami a TTT honlapján megjelent

A 30 éves túrázós évfordulón kötelező volt eljönni a Thury túrára, méghozzá a klasszikus, 30 km-es távra. Annak idején még évente más és más helyről indult a túra, és ezért a táv meg az útvonal is más volt. Egy jó ideje már csak a gelsei változat szerepel a kínálatban, és vannak rövidebb résztávok is

Már régen voltam a 30-as távon itt, úgyhogy ideje volt újra megcsinálni. A szokásos volt a menetrend: kimentem a Csótóra a mezőny előtt, majd a végén elindultam, és a végén haladtam.

A szokásos volt idén is a menet a Kanizsa túrán: megcsináljuk az első ellenőrző pontot, aztán ha mindenki átment, akkor továbbmegyünk, és mint söprű teljesítjük a túrát. Annyi változás volt idén, hogy nem a 30, hanem a 20 km-es túrán mentünk végig. Ennek egyik oka, hogy azon régen voltam, a másik, hogy elhívtam a szüleimet is, de csak apukám jött el

Volt egy olyan utópiám, hogy ennek a túrának az 55-ös távjára megyek el. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam 50-es túrán, és Vágánynak is rekord lenne ez a táv. Hát ez most sem jött össze, inkább a 33 km-nél maradtunk

Idén juhival mentünk ketten bólyaszedésre. Ő csak azért, mert pecsételt a DDK-s füzetébe is. Természetes nem jön ide többet

Két év szünet után újra mi szedtük le a bólyákat a Rokenbauer 130 egy szakaszán. Egyúttal az újrakezdett kéktúra füzetbe is jól belebélyegeztünk hármat.

Igazából egy ládakarbantartó-ellenőrző túra volt ez, de nemcsak egyszerűen odamentem a ládához, hanem egy másik multit is megkerestem, és közben tettem egy tizenpár kilométeres kört is. Olyan helyeken is jártam, ahol régebben rendszeresen megfordultam még gimnazista koromban, de már évek óta nem jártam arra. Ilyenek voltak pl