Kategória Zalai-dombság

Olajos körút – 30

Bár azt hittük nem érünk oda csak éppenhogy 9-re, mégis fél kilenckor begördültünk a parkolóba. Beneveztünk a 30 kilométeres szakaszra, majd el is indultunk, szinte azonnal. A főútra érve rögtön rossz irányba fordultunk, de szerencsére sikerült hamar korrigálni a hibát és pár perc múlva már mélyen a borospincés házak között sétáltunk az aszfaltúton

2007 Jun 9 | 30 km | 580 m

Rédics-Zalaegerszeg

DDK+Bzmot kombinált túra harmadik felvonása volt az újabb Bzmot-ozás. Lentibe vitt a buszunk Szentgyörgyvölgyről, itt átsiettünk a buszpályudvarról a vasútállomásra, így elértük a Rédicsre igyekvő vonatot, ami negyed óra otttartózkodás után jött is vissza. Ez egy motor- és egy mellékkocsiból állt

2006 Sep 30 | 49 km | -1 m

Rockenbauer Pál emléktúra

Másodszor indulok neki a Rocki 70-nek. Egyszer bejáráson mentünk végig a Strausz Feriékkel a túra előtt két héttel, most arra vállalkoztam, hogy utolsóként haladva leszedem a bólyákat, hogy nem kelljen a Ferinek másnap kijönnie a bólyákhoz.

Sajnos nem találtam magam mellé senkit, így egyedül kellett nekivágnom este kilenckor Rádiházáról

2004 Aug 7 | 67 km | 1400 m

Kanizsa 50

Ez volt az elsői teljesítménytúra, amin résztvettem (illetve ennek egy rövidebb, 30 km-es változata). Ez 1992-ben történt, elsős gimis koromban. A Mező Gimnázium szervezte a túrát akkor is, úgy ahogy most is

2003 Oct 4 | 50 km | 500 m