A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A szokásos volt idén is a menet a Kanizsa túrán: megcsináljuk az első ellenőrző pontot, aztán ha mindenki átment, akkor továbbmegyünk, és mint söprű teljesítjük a túrát. Annyi változás volt idén, hogy nem a 30, hanem a 20 km-es túrán mentünk végig. Ennek egyik oka, hogy azon régen voltam, a másik, hogy elhívtam a szüleimet is, de csak apukám jött el. Nekik sok lett volna még a 30, ezért mentünk a rövidebb távra.
A 8 órás rajt előtt negyed órával elindultunk, és fél órás séta után meg is érkeztünk a Csónakázó-tóhoz a helyünkre. Letáboroztunk és vártunk. Rövidesen elkezdtek kószálni az emberek, majd egyre sűrűbben érkeztek, ahogy az szokott lenni. A vége előtt tíz-húsz perccel már újra csak lézengtek, majd záróra után megvártuk, hogy az utolsók előremenjenek, és elindultunk.
Fel a bagolai hegyre az emelkedőn, majd a falut elhagyva beértünk végre az erdőbe, ahol már várt ránk egy csomó TV, sittes zsák meg ki-tudja-milyen flakonok. Rövidesen megláttunk egy diákcsoportot, le is lassítottunk, hogy ne hagyjuk le őket. De aztán csak mögénk kerültek, viszont az már a közeli Szigecskei-réti pont előtt történt. Ott újra bevártuk őket, megvártuk, hogy a pontőr összepakoljon, aztán elindultunk Miklósfa felé. Itt újra találkoztunk azokkal, akik a hosszabb távon indultak, és már pecsételtünk nekik. A diákcsapat szerencsére begyorsított, rájuk nem kellett várni. Miklósfán, és később a Romlottvárnál is voltak lyukak az ellenőrző lapon, de ezek nem lemaradások, hanem tévesztések voltak csak.
Nagyon lógott már az eső lába, bár nagyon messzire el lehetett látni. De ennek ellenére csak nem bírta ki, és eleredt a vége felé. Egész jó időben beértünk a célba. A szintidőre egy órát húztunk rá, pedig kb. 2,5-et ücsörögtünk pontőrködéssel. Apukám kicsit sántikált már a városi részen, de jó tempóban haladt. Ezzel a túrával megduplázta a maximális távot, amit túrán tett meg, de azért volt ő keményebb erdélyi terepen is már.