A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A 2022-es Meteor túrát is beraktam abba a sorba, amit a 30 éves jubileum során szeretnék teljesíteni. Ennek oka, hogy ez volt az első olyan teljesítménytúrám, ami hegységben zajlott, elérve az 500 m-es magasságot. Ez pedig 1996-ban volt, amikor Pestre jöttem egyetemre. Akkor a 21 km-es résztávon indultam, és most is azon akartam. De krichard rábeszélt a hosszabbra. Az 50-es azért túl hosszú lett volna, maradt a maraton.
Elég korán indultunk, mert még világosban be akartunk érni. Rögtön a Hárs-hegyre fel, ami amolyan bemelegítésnek pont jó volt, de azért jól kidöglöttem a tetején. A lejtőn Szépjuhászné felé aztán visszaállt a normál pulzus, hogy a János-hegyre felfelé újra az is feltornázza magát. De ez már könnyebben ment. Hiába volt magasabban, maga az emelkedő rövidebb, mert magasabbról is indul.
János-hegyen a libegő tetejénél kicsit pihentünk, de ez csak a vízvételezésre korlátozódott. Budaörs felett jutott eszünkbe, hogy azért képeket is illene készíteni, ha már ott cipelem a nyakamban a fényképezőt. Sorrento, majd a Meteor-szurdok következett, és lassacskán meg is érkeztünk Budakeszire. Jobbra-balra kanyarogtunk a város utcáin, mire megérkeztünk a mamutfenyőkhöz, ahol kicsit hosszabban pihentünk. Itt van a 21-es résztáv vége, de értelemszerűen, mi most tovább mentünk. Újra be a városba, de most csak érintettük, egy kék kútból <
Nemszeretem rész következett. Hosszú, egyenes emelkedő a Hosszú-hajtási kőbányáig törmelékes úton, majd a bányát megkerülve még egy kicsit tovább. De ezen is túljutottunk, és következett egy kevésbé unalmas, de annál keményebb rész. Fel a Nagy-Kopaszra, pontosabban csak annak oldalába, Szép lassan felmentünk, közben a Tarnai-pihenőnél pihentünk is. Ez annyit jelentett, hogy kimentünk fotózni egy oldalsó csúcsra.
Nem mentünk fel tehát a Nagy-Kopaszra, hanem elmentünk jóval a csúcs alatt a Vörös-pocsolyás hát felé. Magából a Vörös-pocsolyából természetesen semmi sem maradt meg. Egy ilyen aszályos nyár (és év) végén esélye sem volt a pocsolyának a megmaradásra. A vörös talaj és a száraz mélyedés utalt arra, hogy ott esős időben összegyűlik a víz. Itt is volt egy ellenőrző pont, ahol egy csokizabálás erejéig megálltunk, majd örvendtünk, hogy szinte már csak lefelé kell menni. És itt a szinte szón van a hangsúly 🙂
Mindenesetre lementünk Remeteszőlősre, ahol meglátogattuk a zenélő kutat, majd átvágtunk a Remete-szurdokon, és jó fejek voltunk, elmentünk a Máriaremetei templomhoz is. Pesthidegkúton már a K jelzésen jöttünk végig, a legvégén még volt egy kis emelkedő, de ezen már simán túltettük magunkat. 9 óra alatt megcsináltuk, ami hozzánk képest nagyon jó. Nekem 2022-ben ez már a 4. 40-es túrám volt, úgy hogy kb. 10 éve nem voltam ilyen hosszú túrán. Krichardnak idén az első ilyen hosszú volt. Megkaptuk tehát a – szerintem legalábbis – legszebb jelvényt, amit teljesítménytúrán adnak.