A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Hogy mér’ nem voltam én még ezen a túrán…? Mert hogy tök jó helyeken megy, szeretem ezt a Balaton-felvidéki tájat. Bár talán a Déli-Bakonyhoz közelebb áll, mivel mészkő van errefelé. Meg ami ezekkel együtt jár: barlangok és likak. A második távra mentünk. A maraton sok lett volna, de a 33 km talán még elmegy – gondoltam én. Aztán az itineren láttam, hogy ez igazából 35 lesz. Azt csak menet közben, kb. 10 km után jöttem rá, hogy ez Zsófinak ez kvázi a leghosszabb túrája lesz, ráadásul úgy, hogy télen csak rövidebbeket mentünk. Magamat meg azzal szivattam meg, hogy bakancsban jöttem, ami már kényelmetlen ezen a távon.

Reggel volt egy kis eső. Nem sok, és igazából arra az időre korlátozódott, amíg az autóban voltunk (utaztunk), illetve a parkolótól eljutottunk a nevezési helyre. De arra pont elég volt, hogy elázzon a talaj. Így a túra eleje elég sáros-csúszósra sikeredett. A Recsek-hegyi kilátóhoz felszenvedtük magunkat, utána már valahogy nem volt annyi a sár. A Sárkány-lik után volt egy kis tanácstalanság, de megtaláltuk végül a helyes utat, ami a Koloska-sziklákhoz vezetett. Alatta a völgyben volt. Utóbbi helyen kajáztatás is folyt. Jó sok ellenőrző pont volt, amit szeretek. Itt is 1 km-en belül kettő, és a végén is kvázi-kilométerenként. Embertelen pontok is voltak, azaz mindenki magának igazol. Valahol kód volt (híres történelmi sárkánynevek), azt kellett a menetlapra írni, máshol meg a kirakott bélyegzővel kellett bélyegezni. A pontokon, illetve menet közben az elágazásokban nemcsak sima nyilak, hanem izlésesen elkészített sárkányos útbaigazító táblácskák voltak elhelyezve. Az utolsó ponton sajnos eltűnt a pecsét és a tábla, mire odaértünk.

Kajálás után kissé megemeltük a tempót, mert az eltelt táv és idő aránya nem volt éppen a legjobb. Habár még benne voltunk a szintidőben, de azért nem volt kedvem sötétben célba érni. A tempóból a Péter-hegy meredek oldala zökkentett ki. Aztán lefelé sem tudtunk olyan gyorsan haladni, mert utolértünk egy osztrák csoportot, akik sokan voltak, és lassan mentek. Csopakon megint kicsit tanácstalanok voltunk, mert le kellett térni a jelzett útról, és lemenni a pecsételő/frissítőpontig, majd vissza. Szalagozás nem volt. Legalábbis olyan, amit megszoktunk. Nemzetiszínű szalaggal betekert oszlopok voltak, de valahogy nem volt egyértelmű, hogy azokat kell követni. Inkább a térkép, és a szembejövő túrázók alapján gondoltuk, hogy merre kell menni. A tempósabb sétának köszönhetőnek, behoztuk a lemaradást.

Frissítőpont után újra fel a hegyek közé a falu feletti kilátóhoz, majd jelzett és jelzetlen utakon tovább a Király-kúthoz. Ez már a harmadik ilyen nevű, amit megismertem. Itt a jelzetlen utakon a szokásos szalag volt, de gondolom ezt lakott területen nem akarták alkalmazni, mert ott lobogott volna a villanyoszlopon. A Király-kúttól nem egyenesen Veszprémfajsz felé mentünk, hanem volt egy kis kitérő a Nosztori pihenő felé. Ez annyit jelentett, hogy ismét dél felé fordultunk, és újra a Balaton felé mentünk.

Itt már nagyon kényelmetlen volt a cipő, le-lemaradtam Zsófitól. Ő szintén fáradt volt, a lába mindenhol fájt. Nekem ez nem volt annyira gond, de valahogy úgy éreztem, hogy hiába szeretnék, nem tudok gyorsabban menni. Az út is unalmasabbá vált. Ez egészen a fajszi kálváriáig tartott, de onnan már látszódott a cél is. Meg dél felé a Balaton és egy szivárvány is. Ezek szerint esik a környéken. Mi megúsztuk, a kezdeti felhős idő után szépen kisütött a nap, és nem kapott el semmilyen zápor. A célig csak a szomszéd faluba kellett átmenni, de addig még volt 3 ellenőrző pont.