Bükki Batyus Barangolás 30

Szabola szólt, hogy őt érdekelné ez a túra. Közben lehetne forrást mérni, még kitérőket is lehetne tenni forrásokhoz. Mondtam neki, hogy engem is érdekel, a határidő előtt 1 héttel be is neveztünk


Szabola szólt, hogy őt érdekelné ez a túra. Közben lehetne forrást mérni, még kitérőket is lehetne tenni forrásokhoz. Mondtam neki, hogy engem is érdekel, a határidő előtt 1 héttel be is neveztünk

Kutyussal kettesben mentünk el a Zemplénbe erre a túrára. És ha már ott voltunk, akkor kéktúráztunk egyet meg ládáztunk is. Ez a leírás a Zempléni Kő-kör teljesítménytúráról szól

A Tolnai-hegyhát mint tájegység ott van, ahol a Kapos északnak kanyarodik, hogy aztán belefolyjon a Sióba. Keletről pedig maga a Sió határolja. Soha a büdös életbe nem túráztam ott, de szerintem senki sem az Első Magyar Dendeócse Társaságból

Volt egy olyan utópiám, hogy ennek a túrának az 55-ös távjára megyek el. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam 50-es túrán, és Vágánynak is rekord lenne ez a táv. Hát ez most sem jött össze, inkább a 33 km-nél maradtunk

Idén juhival mentünk ketten bólyaszedésre. Ő csak azért, mert pecsételt a DDK-s füzetébe is. Természetes nem jön ide többet

Két év szünet után újra mi szedtük le a bólyákat a Rokenbauer 130 egy szakaszán. Egyúttal az újrakezdett kéktúra füzetbe is jól belebélyegeztünk hármat.

Másodszor indultunk el ezen a túrán, de most teljesen más volt az útvonal. Akkor a cserhátban vezetett az útvonal, most a Mátrában. A rajt/cél Tar községben volt, és igazából Mátraszentistvánra kellett felmenni meg vissza

A víz világnapja volt a héten, ebből az alkalommal rendezik ezt a túrát március végén. Rendhagyó abból a szempontból, hogy nem jelzett turistaúton halad, sőt sokfelé még azt sem lehet mondani, hogy úton halad. Hanem csak szimplán keresztül a mezőn vagy az erdőben a fák között a vadcsapáson, vagy ott, ahol még a vad se jár

Két éve voltam utoljára alföldi túrán, de az nem volt havas, hanem inkább saras. Most 3-4 centi hó borított mindent. Még a lovas szánt is megérte elővenni, és kimenni a falu határába egy körre

Amikor beneveztünk a Széchenyi-hegyen, akkor kb. -10 fok volt. Még a toll sem fogott ilyen hidegben, ceruzával töltöttük ki a nevezési lapot