Fallóskút-Nyikom

Fallóskút széléről indultunk, ami túránk egyik legmagasabb pontja is volt egyben. És az ilyet sokan nem szeretik, ugyebár. Az első cél Ágasvár volt, majd Mátrakeresztes felett a Vidróczki-barlang melletti vízesés


Fallóskút széléről indultunk, ami túránk egyik legmagasabb pontja is volt egyben. És az ilyet sokan nem szeretik, ugyebár. Az első cél Ágasvár volt, majd Mátrakeresztes felett a Vidróczki-barlang melletti vízesés

Olyan helyre akartunk menni kirándulni, ami nem annyira népszerű, mint mondjuk Dobogókő. Ahol nincs tömegnyomor az erdőben, és meg lehet állni a falun kívül. A választás a Mátra déli részére esett, Fajzatpusztáról tettünk volna egy körtúrát

Jó hűvös május eleji napon keltünk útra a Mátrába. Lent a Zagyva völgyében 12-14 fok volt, de Mátraszentlászlón egész nap 6 fok volt, emellett persze borult idő, de szerencsére nem esett semmi. A túra célja a lófráláson kívül ládák és források felkutatása volt

Másodszor indultunk el ezen a túrán, de most teljesen más volt az útvonal. Akkor a cserhátban vezetett az útvonal, most a Mátrában. A rajt/cél Tar községben volt, és igazából Mátraszentistvánra kellett felmenni meg vissza

Ötnapos mátrai túrázós hosszú hétvégén egyrészt kéktúráztunk, másrészt összegyűjtöttünk annyi ládát, amennyit csak lehet. Ez a túraleírás utóbbiról szól.

Ötnapos mátrai hosszú hétvége egyik legkényelmesebb túráj volt ez, azonban itt volt a legszarabb az idő. A kellemesség abból fakadt, hogy fentről mentünk le Parádra, szint is csak azért volt benne, mert fent a gerincen voltak kisebb emelkedők, és egy láda miatt az Ilona-völgyi vízesés völgyében kellett egy vargabetűt is tenni.

Már jó pár éve hagyomány, hogy tavasszal és ősszel az OMSZ-ból elmegyünk páran valami hegyvidéki helyre, ahol kirándulunk, iszunk és kártyázunk, no meg persze kibeszéljük az épp jelen nem lévő kollégákat. Eddig mér nem született ezekről a túrákról leírás, de itt az ideje ezt megváltoztatni. Annyit fontos megjegyezni az elején, hogy nem mindenki túrabolond, ezeket a kirándulásokat leszámítva legfeljebb a villamosmegállóig gyalogol, plusz még kisgyerekek is szoktak velünk lenni, akik azért nem olyan gyorsak, mégha néha barlangban is alszanak apával

A mátrai kirándulás másik túráján a három falu templomához mentünk el, ami Mátraszentistván határában áll. Mariannal és Kálmánnal kerülővel mentünk oda, a többiek toronyiránt.
Mi lementünk ismét a Csörgő-patakhoz, de azt elérve nem lefelé, hanem felfelé indultunk el

Juhi elkezdte a kéktúrát, rögtön meg is vette mind a 3 igazolófüzetet. Meg is csinált jó 100 km-t Pest környékén, aztán csodák csodájára megunta. Azért egy turai bográcsos hétvége után-közben, Pünkösd hétfőn elmentünk a Mátrába egy olyan szakaszra ami nincs meg neki, se Odettnek, és nekem is üres a 2

Több, mint féléves lemaradással írom a leírást a kékesi túráról. Igazából a balkáni csúcstúra előtti utolsó itthoni túra volt, és mivel itt is egy ország legmagasabb pontjára mentünk fel, akár azt a címet is adhattam volna neki, hogy Balkáni Csúcstúrák 0. De nem ezt adtam :)