Recsk 40

Elég furcsa az olyan túra a Mátrában, aminek a legmagasabb pontja még a 600 m-t sem éri el. Pláne, ha megnézzük, hogy 1500 m a szintkülönbsége. De hát a források nem a hegycsúcsokon fakadnak, hanem a völgyekben


Elég furcsa az olyan túra a Mátrában, aminek a legmagasabb pontja még a 600 m-t sem éri el. Pláne, ha megnézzük, hogy 1500 m a szintkülönbsége. De hát a források nem a hegycsúcsokon fakadnak, hanem a völgyekben

Eszter barátosnémmal pár éve (tavaly) túráztunk a Mátrában, és viszontlátásképp elhatároztuk, hogy egy kis emlékmorzsálgatás, életútmesélés, no meg túrázás végett eltöltünk egy kellemes hétvégét Galyatetőn és környezetében.

Szinte már szokásos, hogy idén is elmentünk a Muzsla teljesítménytúrára. Mivel egyik nagy kedvencem a Mátra, mindig könnyebben elfelejtem az oda- és visszaúttal járó szenvedést. Igen

MeCSET. Ráadásul éjjel. Sokszor voltam már a Mátrában, de ez a napszak valahogy kimaradt

Ha kiterítünk magunk elé egy olyan Mátra térképet, amelyen a szintvonalakon kívül domborzati árnyékolás is van, akkor azt láthatjuk, hogy a Mátra fő gerince S alakot formáz kelet-nyugati irányban. Na, ezen az S betűn halad végig ez a túra. Kicsit durván néz ki, hogy reggel elindulunk a térkép jobb széléről, este pedig a bal szélére érünk

Már nagyon rég voltam erdőben, illetve túrázni és nem is akartam otthon maradni. A hétvégére jó pár túralehetőség adódott, de a Budai Kilátók nem vonzott, na meg az EMDT már résztvett a túrán. A Gödöllő 30 sem érdekelt annyira, így az aránylag közeli Mátra maradt méghozzá a Mátravasút túra

A négynapos hétvége második napján mentünk el a Mátrába erre a túrára. Először a rövedebb távra gondoltam, mert kicsit féltem a Mátrától, de aztán mégis inkább a hosszút választottam. Ha lúd, legyen kövér

Hideg volt reggel, -4 fok lengett körül miközben vártam a krichardra. Hiába, elszoktunk ezen a télen attól, hogy télen hideg van általában. Korán indultunk, kicsit elszámoltuk magunkat: mivel fél tízig lehetett indulni, simán mehettünk volna akár egy órával később is

A 2005-ös télen marha nagy hó volt a Kékestetőn: 80-90 cm-es hóvastagságokat mértek, ezért merült fel bennem a gondolat, hogy jó lenne felmenni, megnézni milyen is az ha az ember ekkora hóban csámborog. Szóltam a feherbéknek és ők is örömmel vállalkoztak erre a kis kirándulásra. Nem terveztünk hatalmas túrát, a lényeg a Kékes és a hó volt, nem a teljesített km mennyiség

Marha nagy szerencsénk volt, hogy pont olyan időpontra időzítettük a parádi hétvégénket, amikor inverziós köd üli meg az egész országot, csak a Kékestető, illetve a magasabb hegyek lógnak ki a köd fölé. Amúgy is terveztünk egy kirándulást Kékestetőre, így meg aztán különösen érdekesnek ígérkezett a dolog.
Lent ködös, nyirkos volt a levegő, 2003 Nov 23 | 10 km | -1 m