A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Szinte már szokásos, hogy idén is elmentünk a Muzsla teljesítménytúrára. Mivel egyik nagy kedvencem a Mátra, mindig könnyebben elfelejtem az oda- és visszaúttal járó szenvedést. Igen. Mivel a túra nem ugyanott indul mint ahol végződik ezért kénytelenek voltunk az autót lerakni Gyöngyösön, és heringekhez hasonlóan felszenvedni magunkat a második buszjárattal (az elsőre esélyünk nem volt felférni) Galyatetőre. A nevezés, annak ellenére, hogy sokan szálltunk le a buszról, meglepően gyorsan ment. Ügyesen szerveztük az indulást, beneveztünk, és utána rögtön megálltunk enni. Nehogymár ne a szintidőből menjen az idő a reggelizéshez is! 🙂 Tudni kell erről a túráról (és ez igaz a középső és nagytestvérére is a Hanák-Kolosra és a Mátrabércre), hogy a szint sok és a szintidő meg kevés. Szóval reggeli, majd elindultunk felfelé a kilátóhoz. Ez az emelkedő rövid és annak aki itt kezd Galyatetőn nem is megerőltető. Persze voltak páran akik vagy Kékesről jöttek már ide vagy esetleg Sirokról, nekik ez az emelkedő már nehéz és ők bizony nem szökelltek felfelé, mint mi.
A kilátó után a kéken elsétáltunk Piszkéstetőre, széles út néhol fenyőkkel övezve. Ezután a Csillagvizsgáló mellett elfordultunk Mátraszentlászló felé. Ez végig lejtett, így itt néhol kicsit gyorsabbra vettünk a tempót, kisebb futással, néhol csak kocogással. Mátraszentlászlón, mivel egyikünk sem volt szomjas nem ittunk a kirakott teából, hanem jobbra fordulva azonnal elhagytuk a falut és mentünk a Vörös-kő felé.
A kilátó előtt volt egy kis emelkedő, de nem volt vészes, a nehezebbek még csak ezután jöttek. A kilátónál pecsét, majd rohanás tovább. Itt szintén eleinte lefelé haladtunk, néhol futva, néhol csak sétálva. Érzésünk szerint nagyon gyorsan mentünk, a vörös-kői kilátóhoz vezető 5 km-t megtettünk percre pontosan egy óra alatt, beleszámítva ugye a reggelit. Ágasvár-csúcs volt a következő ellenőrző pont. Nos ide azért kapaszkodni kellett. Volt egy nagyon durva köves, de rövid meredek szakasz, amelyen meglepően hamar átértünk. Még Zoli sem állt meg pihenni, mint tavaly tette. Aztán jött a hosszabb, szintén nagyon meredek de járhatóbb emelkedő a csúcsra. Mivel itt sem kellett megállni, ezért ez is hamar megvolt.
A kilátás a csúcsról szokásosan pazar volt. Ráadásul szép tiszta idő volt, ezért nagyon messzire el lehetett látni. Itt már kicsit rontottunk az előző időnkön, mert ide is egy óra alatt értünk el, ami – mivel ez csak 4,7km volt az előző ponttól – 4,8-as átlagot jelentett, de ez nem keserített el minket, mert tudtuk, hogy a meredekebb emelkedőkön nagyon csökken az átlagsebességünk. Lefelé menet szintén nagyon meredek úton mentünk, talán jobb is, hogy ott nem felfele kellett menni. Csak úgy szökelltünk szikláról sziklára, „fáról-fára”. Majd leértünk a túristaházhoz. Itt ettünk egy szendvicset, megtöltöttem a palackom vízzel, nehogy kevés legyen, majd továbbálltunk. Enyhe szakasz következett egészen Mátrakeresztesig. Itt megint elrettentő sorbaállás látszódott messziről az ellenőrző pontnál. Ennek ellenére nagyon hamar sorra kerültünk. Végülis összességében a tömeghez viszonyítva az ellenőrző pontoknál szerintem összesen 5 percnél többet nem vesztegettünk. Ez dícséretes. Mátrakeresztesen volt üdítő is, hát mit mondjak ez a szörp sosem volt a kedvencem, de mindegy is, itt ittam azért egy pohárral. Kellett egy kis cukor, nekem meg csak sima vizem volt. Nem tanakodtunk sokáig, megbeszéltük, hogy nekivágunk a Muzslának és akkor hamarabb túlleszünk rajta. Ez a túra legnehezebb része. A fel a Muzslára kifejezés itt egy 6km-es szinte folyamatos kemény emelkedőt takar. Szépen megfontoltan, de meglepően gyorsan mentünk felfelé, a futókat és kocogókat kivéve mindenkit szépen előzgettünk le. Meglepően jól bírtuk. Főleg Zoli akire tavaly itt 20 percett kellett várni félúton, most jött velünk, tartotta a tempót. Annyira jól eltaláltuk a tempót, hogy én személy szerint szinte észre sem vettem, hogy eltelt 3 km és már a Nyikom-nyeregnél is voltunk. No, itt jött egy rövid szusszanás, gyorsan bekaptam egy szendvicset, mert túl sokat vittem magammal a túrára és nem akartam egyet sem hazavinni. Szóval fél perc pihenő, majd rövid lankásabb szakasz és balra felfordultunk a Muzsla felé vezető kemény emelkedőre.
Mivel nem előszőr voltunk ezen a túrán, tudtuk jól, hogy az első emelkedő végén nem a Muzsla csúcsa vár ránk, hanem, nos hát…, még egy emelkedő. Utána pedig még egy, az előzőnél sokkal durvább. Nos ez utolsónál azért már kicsit kifeküdtünk, bár szerencsére nem volt túl hosszú. Viszont nagyon szépen jöttünk, a teljesítmény túra tájékoztató füzete szerinti szintidő nyomtuk erre a szakaszra Mátrakeresztestől. Pecsét, szendvics, majd indulás tovább. Kiderült ugyanis, hogy hiába éreztük azt, hogy nagyon jól jövünk, ez csak pont arra lesz elég, hogy ne kelljen fejvesztve lemenekülni a hegyről szinte berepülve a célba, hogy szintidőn belül legyünk.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
