A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Talán még soha életemben nem kezdtem el túrát ilyen hidegben. Az autó hőmérője -14 fokot mutatott mikor kiszálltunk a Fekete-völgyben a kisvasút végállomásánál. Ahogy öregszem, egyre nehezebb elindulni túrázni, még akkor is ha tudom, a túrán már jól fogom érezni magam. De a kora reggeli melankólia, álmosság, és ennek tetejébe még a hideg is inkább a lustaság irányába térít el;hadd aludjak még egy kicsit! Így is nehezen vettem rá magam, hogy ne mondjam le a részvételt. Tíz évvel ezelőtt még nem fordulhatott volna elő ilyen, de mostanra már megérik bennem néha a gondolat, hogy talán nem is kéne gyötörni magam, hanem hagyni testemet tovább burjánzani mindenféle kontroll nélkül. Még szombat este is azon gondolkodtam, egy smssel lemondok arról, hogy másnap reggel rosszul érezze magam. De végül nem tettem. Nem írom le hogy jól tettem, de tényleg így történt. Mindenesetre mikor elindultunk nagyon felöltöztem, inkább izzadjak meg, de ne fázzak, mert még kényelmetlenebbül fogom érezni magam. Kétszer is voltunk már ezen az erőpróbán, amely egy eléggé minimalista túra: annyi a cél, hogy akárhonnan menj fel a Börzsöny legmagasabb pontjára, majd akármerre távozz onnan, a lényeg legyél fent és akkor térítés, nevezési díj ellenében megkapod a teljesítésért járó díjazást. A Börzsöny amúgy is jó választas, hiszen Magyarország egyik legnagyobb egybefüggő erdősége, ezáltal akármerről is indulunk neki a legmagasabb csúcsnak, legalább 5-6 km-t kell talpalnunk a célig.
A Fekete-völgyet szürke dermesztő hideg köd ülte meg. Az ég nem látszott, a turistaház kéménye szerényen eregette a füstöt. Elindultunk. Egy olyan utat választott feherb, amit már többször is megtettünk a Börzsönyi Vulkántúrák alkalmával, csak éppen az ellenkező irányba. Meg is lepődtem, hogy az emlékeim szerint eléggé rövid zöld kereszt szakasz milyen hosszúra nyúlt. Átvariálták egy kicsit, mióta utoljára jártam erre. Pár száz méteres kitérő után végül rátértünk a zöld sávra, amelyen nagyjából 6 kilométert kellett még megtennünk, hogy felérjünk a tetőre.
Többször is indultunk már ezen a teljesítménytúrán, egyszer Diósjenő felől volt a csúcstámadás, utána pedig Királyrét irányából. Most északnyugat felől indultunk neki. A három hete leesett hó megkérgesedve terült szét az erdőben, csikorgott a lábunk alatt a hó. Gyorsan emelkedtünk és lassan a nap is kisütött. Az első vulkántúrákon még dél felől kerültük a Miklós-tetőt de aztán a hegy északi oldalára tették át a zöld sáv jelzést és most mi is arról kerültünk és jgy abban a szerencsében részesültünk, hogy a Tátra havas csúcsait is megcsodálhattuk a távolban.
Jó 20 perc múlva indultunk tovább méghozzá nem azon a szakaszon amerről feljöttünk. A Rakodó felé terveztük a visszautat, majd onnan le a kék kereszten vissza a Fekete-völgybe. Annak ellenére, hogy azt hittem végig lefelé fogunk haladni, jól megtréfált ez a szakasz. Teljesen kiment a fejemből a hullámvasutazás; több kisebb emelkedőt – és remek kilátóhelyet – is le kellett győznünk, mire leértünk a Rakodóhoz. Utópia lett volna felmenni a Nagy-Hideg-Hegyre, de szóba sem került, helyette inkább a kék keresztet követve indultunk el, amiről kiderült pár száz méter után, hogy piros háromszög.
Szerencsére feherb észrevette a tévedést és egy rövid árkon-bokron át szakasz következett a majdnem térdig érő hóban. Végül ráakadtunk a helyes nyomvonalra és tovább ereszkedtünk lefelé a völgy irányába. Nem sokan jártak előttünk erre, csak pár nyom taposta le előttünk a havat. Nemsokára leértünk a völgybe és megtaláltuk a kisvasút sínjeit. Mivel egy korábbi heves zivatar elmosta a kemencei kisvasút sínjeinek fekete-völgyi panzió utáni szakaszát euért errefelé már régen nem járt dízelmozdony vontatta szerelvény.
A sínek között ki volt taposva az ösvény és mi is ezt követtük. A síneknek errefelé még semmi komolyabb baja nem látszott, nyugodtan haladtunk a nyomvonalban. Többször átkeltünk a befagoytt Kemence patakon, a több hetes fagy mozdulatlanságot varázsolt a völgybe, csak a vastag jégréteg alatt látszott itt-ott, hogy a patak nem állt meg. A vártnál jóval többet, majdnem 3 km-t tettünk meg a vasútat követve. Elhaladtunk az elhagyott Hamuhéz megálló mellett, majd később megtaláluk azt a szakaszt, ahol a zivatar után megáradt patak alaposan helybenhagyta a síneket. Meggörbült vasak, leszakadt talpfák jelezték az évekkel korábbi pusztítást. Végül visszaértünk a reggel elhagyott szürke hidegbe, A hőmérséklet -8 fok lehetett, a nap már nem sütött, mi pedig beültünk az autóba és hazaindultunk. Remekül éreztem magam annak ellenére, hogy nem akartam eljönni. Mindig ez van, nem akarom a nyűgös, hideg reggelt, a vacogást, de mikor fáradtan hazaérek mindig azt mondom, jó kis túra volt ez
Galéria
Kitűzők, oklevelek, egyebek
