A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Jó hűvös május eleji napon keltünk útra a Mátrába. Lent a Zagyva völgyében 12-14 fok volt, de Mátraszentlászlón egész nap 6 fok volt, emellett persze borult idő, de szerencsére nem esett semmi. A túra célja a lófráláson kívül ládák és források felkutatása volt.

Rögtön lefelé indultunk el a Bec-kút irányába, veszítettünk jó 200 m-t a szintből. Cserébe lefényképeztünk egy fasza forrást. A következő célpont a 8%Tajti-forrás@ volt, amit jelzetlen utakon közelítettünk meg. Részben egy aszfaltozott erdészeti úton, majd egy ösvényen. A Mátra főgerincének északi oldalában húzódó kék kereszt jelzésen mentünk tovább kelet felé fel és lefelé egyaránt, de egyszer csak elérkezett az idő, hogy az eddig elvesztett szintet valahogy behozzuk, ami akárhogy is, de nem volt fájdalommentes.


A Galyaváron át mentünk fel Galyatető irányába. Ez a főgerincnek egy nyúlványa, és észak felé elég durván leszakad. Itt kellett felmenni. Szerencsére jó sok volt a kő meg a kis fa, ezekben meg lehetett kapaszkodni, a gyökerekre is rá lehetett állni. Lefelé határozottan nehezebb lett volna jönni. Elmentem előre, Zsófi lemaradt, de időnként meg-megálltam, hallgatóztam, hogy jön-e. A kutya meg előlem lógott meg, neki a mi tempónk nagyon lassú volt. Néha bevárt, de még itt a meredeken is nézegette a fák alját, hogy hol lehet gyík. Lefelé csak akkor jött, amikor oldalra kimentem ládát keresni, és eltűntem előle. Hallottam, hogy fut először le, aztán fel, úgyhogy odahívtam, mielőtt még elkezd eszeveszetten keresgélni a meredek hegyoldalon. Látszódott, hogy megijedt, mert örömében ugrabugrált, amikor megtalált.


A tetőn pihiztünk egy kicsit, kajáltam egyet, amíg Zsófi is megérkezett. Egy keskeny gerincen mentünk tovább, majd újra szintút következett a Werbőczy-forrásig. Ezt követően már csak egy kicsit kellett emelkedni, és fent is voltunk Galyatetőn. Magához a kilátóhoz nem mentünk el. Bár jólesett volna egy kis büfé, de valószínűleg zárva volt ott minden. A kitérő helyett inkább Piszkéstető felé mentünk, majd a kéken legyalogoltunk Mátraszentlászlóra. Egész úton egy emberrel meg egy kutyával találkoztunk, akik a csillagvizsgáló előtt üldögéltek.