A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Sükösdig már legyalogoltam az AK-t, ami a Dunamenti-síkságon ment végig. Ez az a rész, amit régen rendszeresen elöntött a folyó. Sükösd már magasabban van, kicsivel 100 m felett, szóval még könnyen kapni levegőt. Innen keletre viszont már a klasszikus kiskunsági homokpuszta következik, gyakorlatilag szinte Szatymazig. Hajósnál egy rövid részre lemegy róla az út, én innen kezdtem el ezen a nap a túrát. Jól ki kellett találni, hogy milyen szakaszt akarok megcsinálni, hogy még este 8 előtt hazaérjek. A Hajós-Sükösd szakaszt választottam, azzal a fenntartással, hogy ha Kecskeméten lekésem a csatlakozást, akkor a későbbi busszal nem Hajósig, hanem Érsekhalmáig megyek, lerövidítve így az utat. Az Alföldön jó gyorsan szoktam haladni, 5-ös átlaggal számoltam.
Hajóson leszállva a buszról, csak pár lépést kellett tenni a bélyegzőig. De már itt éreztem, hogy rossz cipőben jöttem el. Nem akartam a 20 fokban bakancsot húzni, félcipőt vettem fel. De a rosszat. Ami nem azért volt rossz, mert a bal oldalin több lyuk is éktelenkedett, hanem mert 20-25 km felett fájni szokott benne a talpam (most 32 volt betervezve). Különösen, ha gyorsan kell haladni (most gyorsan kellett), illetve ha sok az aszfalt (az kevés volt). A cipő volt az első hiba. A második hiba a fent említett 32 km volt. Mert ugye a hajósi pecsét 1 km kitérőre volt a jelzéstől, és a célnál is kellett majdnem ennyit menni a buszmegállóig. És ha már kitérő, akkor nem hagyhattam ki az Ólom-hegyet, Bács-Kiskun megye legmagasabb pontját. E kitérőket nagyvonalúan ignoráltam, pedig összeadva már-már majdnem 3 km-t jelentett. Hajóson lementem a Dunavölgyi főcsatornához, és ennek a partján haladtam Érsekhalma alsóig. Ott át a hídon, majd felmentem a Homokhátságra. Itt is ugyanaz a síkság fogadott, csak 600 m-rel feljebb voltam, és több buckán kellett átkelnem az út során. A homokot változóan lehetett volna megbiciklizni. Egy-két helyen volt csak durván mély, többnyire laza volt, néhol semmi homok nem volt. Első pihenő a vadászháznál volt egy esőbeállónál, ahol megálltam enni. Jól esett kicsit megállni.
Az egyik meleg februári nap volt ez, 20 fok körüli hőmérséklettel. Ennek megfelelően pólóban mentem. Nyáron elkélt volna a fejfedő is, de februárban ez azért nem kellett. Bár a fák nem adtak még árnyékot lombkorona híján. A táj vegyes volt: szántók, erdők, fenyvesek. Relatíve sokszor ki voltak írva a távolságok, ezeken nézegettem, hogy mennyire van még az Ólom-hegy. Közel-távol sehol senki nem volt. Ha nem lett volna erdő és művelt földek, akkor akár a sivatagban is lehettem volna. Egy traktort láttam szántani, illetve egy 30 tonnás pótkocsis kamion jött szembe az egyik homokos úton megrakva fával.
A Rém melletti állattelepre már úgy érkeztem, mintha a Szaharát gyalogoltam volna keresztül. A legjobban a már beharangozott talpfájás volt a gond. A cipőmön a lyukak is mintha növekedtek volna, de ebben nem vagyok biztos. Innen pár kanyar és pár km, és az ólom-hegyi bélyegzőhelyen voltam, majd megtettem a kitérőt a mérőtoronyig. Viszont talpfájás ide vagy oda, meg kellett nyomni a tempót, hogy ha el akarom érni a buszt, ami még 7-re hazaér. Még 2 óra volt hátra, és durván 10 km, és sajnos a Sükösdön is jó sokat kellett sétálni a járdán (vagy csak én éreztem soknak). Csodák csodájára sikerült még gyorsulnom is, és 5 perccel a busz érkezése előtt már ott is voltam a megállóban.