A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Pár nappal a zempléni kéktúra után átmentünk az ország másik végébe, de ezúttal a DDK útvonalon haladtunk. A legjobb részen, a Kőszegi-hegységben szinte alig túráztunk, de így most legalább a Göcsejig nincs lyukas szakasz. Sikerült kihasználni a szép, őszi anticiklont, szóval kellemesen napos idő volt, de a derült éjszakák miatt reggelenként azért már fagyott. Külön jó volt, hogy Vágány is ott volt velünk.
Első túra elég hosszúra sikeredett, Szombathelytől Molnaszecsődig mentünk, amiben legalább 5 km volt a városi szakasz. Sajnos a hétköznapi és hétvégi menetrend között elég jelentős mennyiségbeli különbségek vannak, ami a járatok számát, azok napi eloszlását illeti, ami magában hordozza a kombinációs lehetőségeket (ti. kényelmes átszállások) is. Olyat sem szerettünk volna, hogy 5 perc késés miatt lekéssük az utolsó csatlakozást, aztán ott állunk Nemesrempehollóson a kutyával, és se előre, se hátra. Ennek ellenére Molnaszecsődön az utolsó, egyben második buszt kellett elérnünk aznap, úgyhogy inkább sietősre vettük, és ott vártunk. A környék igazából síkság, ami kevéssel 200 m felett fekszik, és Nyugat-Magyarországi Kavicstakaró néven fut. Ez az Őrség és a Kőszegi-hegység közötti terület. Kevés az erdő, sok a hosszú egyenes. Nyáron a napsütés miatt nem lehet valami kellemes, annyiban más, mint az AK, hogy itt nincs homok és nagyon durván sáros részek sem. Most is sütött a nap, de késő ősszel ez teljesen elviselhető volt, a fekete kutyának sem volt semmi gondja a napsütéssel.
Jákon jártunk ebédidőben, és kb. az út fele is itt volt. A pecsételőhely melletti padon kajáltunk. Közben a kutya unatkozott és kunyizott, amikor meglátta a kaját. A templom mellett van a bélyegzőhely, de jelenleg felújítás miatt nem lehet bemenni.
A második szakasz 2×9 km volt, Egyházasrádócig, majd onnan Molnaszecsődig. Szint szinte semmi. Félúton jól esett a hosszú pihenő a kocsmánál, ami kb. fél óráig tartott. De ez is bőven belefért, amilyen sebességgel haladtunk. Vágány itt már az asztal alatt pihent, nem keresett tobozokat, amiket elrugdostatott velünk.
A környéken szántóföldek vannak, kisebb-nagyobb erdőkkel tarkítva. A szántók között széles dózerutak voltak, amelyeket néhol durva szemű, fekete kővel szórtak fel. Gondolom, hogy ne porozzanak a rajta elszáguldó traktorok. Ezen viszont roppant kényelmetlen menni, sokkal jobb az út melletti fűben gyalogolni, már ha ez kivitelezhető. Ausztriában az ilyen mezőgazdasági utakon tökéletes aszfalt van, és kerékpárútnak is használható.
Fél órával a busz előtt értünk Molnaszecsődre. Elmentünk a Rába partjára a büféhez pecsételni, és a megállóban ücsörögtünk. Vágány lefeküdt a lábam mellé, és el is aludhatott a betonon, mert nem követelte a simogatást, amikor abbahagytam. Arra riadt csak fel, amikor az úton elhúzott egy kamion vagy traktor. Nekem vízhólyagjaim nőttek, nem is egy, és nem is kicsik. De nem tudom, hogy miért, mentem már ennyit ebben a cipőben többször is. Szerencsére tudtam úgy menni, hogy nem, vagy csak minimálisan voltak zavaróak, mert ugye még a másnapi túra is hátra volt. ***
Ugyanúgy indultunk, mint előző nap, csak busszal mentünk be Bozsokról Szombathelyre. Mivel még hajnal volt, Vágány ki volt pihenve. Előző nap este a járműveken már el volt feküdve, most viszont simogattatta magát, és baszkurálta a szájkosarát. Szombathelyen újra elsétáltunk a pecsételőhelyig, ami a város szélén lévő parkerdőben van, de most valahogy jóval gyorsabbnak tűnt. Korábban is voltunk, mint tegnap, hidegebb is volt, a deres fű tetszett a kiskutyának.
A parkerdőben a másik irányba fordultunk, mint tegnap, és tettünk egy jó nagy kört. Már vagy 10 km-t megtettünk, amikor elhagytuk Szombathelyet, ami azért különösen érdekes, mert az útvonal csak érinti a várost. A 99-es főutat keresztezve beértünk egy erdőbe, is itt haladtunk egészen Bozsokig. Egész szép erdő lett volna, de már nagyon nem volt kényelmes a cipő, a hólyagok nagyon zavartak. Folyton azt néztem, hogy mennyi van még hátra. Nem lehetett észrevenni, de folyamatosan emelkedett az út. Szombathelytől 260 ma szint, de ebben már benne van a parkerdő is.
De azért csak legyűrtük azt a szerencsétlen 21 km-t, és kvázi ebédidőben meg is érkeztünk Bozsokra. Az erdőből kiérve olyan úton mentünk, hogy mindkét oldalon kerítés oszlopok sorakoztak. És valahogy mindegyiken pókhálók függtek, de az is lehet, hogy a kispókok itt ereszkedtek el a szélnek. A lényeg, hogy minden rohadt oszlop mellett éreztem a pofámon, karomon a hálódarabokat, és már rohadtul kezdett idegesíteni. Zsófi ment elől, ő elment alattuk, és visszanézve látta, ahogy a fonalak csillognak a napsütésben.