A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Az egy héttel korábbi kéktúrás esemény után egy másikat is csináltunk hasonló stílusban. Ezúttal Pilisszentlászlóról mentünk le Visegrádra. Ugyanúgy kétautós megoldást választottunk, de most Vágány is velünk jött.


Hiába lejt <

Rövid emelkedő után jókora lejtő következett. Ezzel csak az volt a baj, hogy fagyos volt, nehezen lehetett megkapaszkodni, szóval eltartott egy ideig még leértünk az ösvényről az útra. Kb. negyed óra volt a 300 m megtétele. Krichard már rég lerohant, a kutya már unatkozott, botokat hozott fel hozzánk, hogy dobjuk el neki, miközben mi a jeges lejtőn bénáztunk.


Ezután jöttek a kilátópontok: a Moli pihenő majd a Borjúfő. Egy kicsit paráztam, hogy innen hogyan megyünk le, mert ez a rész is elég meredek, de végül is csont száraz volt. Ott volt egy kis jég meg sár, ahol össze tudott gyűlni a víz, vagyis a kevésbé meredek részeken. 400 m alatt aztán már semmilyen hófolt nem maradt meg. Egyre több lett az ember, krichard pedig minden kanyar után a Visegrád melletti rétet vizionálta. Aztán ez is eljött, a Nagy-Villámnál pedig már emberhad fogadott. Csakúgy mint a falu felé tartó úton. De mivel még nem volt szezon, igazán nagy tömeg még sem volt. A Kálváriánál ládáztunk egyet, majd rövidesen be is értünk Visegrádra. Már csak a komphoz kellett lemenni bélyegezni, ahol gondosan ügyelni kellett, nehogy Vágány belevesse magát a Dunába.