A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A túraútvonal, amire legelőször elmentünk a Levada do Caldeirão Verde névre hallgat. A levada olyan csatorna, amin a hegyekből elvezetik a vizet, és azzal öntözik az ültetvényeket, illetve manapság még vízierőműveket hajtanak meg. Több száz évvel ezelőtt kezdték építeni őket, akkor a cukornád és a banán öntözésére. Kis esésű vízfolyások, amelyeket a nagyobb patakok táplálnak, és jellemzően a hegyek oldalában futnak. Sokszor több levada van egymás alatt a hegyoldalban egymástól pár száz méter szintkülönbséggel, és a felsőből az alsóba is folyik át a víz kicsi vízeséseken keresztül. A Caldeirão Verde pedig egy kb. 100 m magas, félkör alakú sziklaképződmény, amelybe egy vízesés zuhog. Kiindulási helyünk a Parque Florestal das Queimadas volt, ami a nevéhez hűen mindenféle növényekkel volt teleültetve, amik nálunk csak virágboltokban nőnek, és szobanövényként használják őket. Van itt egy kis parkoló, ami fizetős, de nem vészes az ár.
A levada, amely mellett vezetett utunk kb. olyan széles volt, mint egy erecske. Beton volt a medre, illetve néhol ugyanazokból a sziklákból volt kirakva, amiből a turistaút is épült. Az út egy hegyoldalban vezetett, tulajdonképpen végig szintben haladtunk. A sziklák mellett közvetlenül futott a levada, mellette a turistaút, másik oldalon pedig eleinte a park növényei voltak, később ezt nemes egyszerűséggel egy szakadék vette át. De szerencsére nem lehetett lelátni magunk alá, mert sok helyen bokrok, páfrányok nőttek a szakadék szélén. Illetve volt egy acélkábelből készült kb. 1 m magas kis kerítés, ami nem hiszem, hogy megtartott volna, ha zuhanásra került volna sor, inkább csak lélektani jelentősége volt. De a lényeg: mind a kettőnkének van tériszonya, nekem moderáltabb, Zsófinak durvább (kilátóba soha nem jön fel, repülőn is felejtős az ablak melletti ülés), de egyáltalán nem voltunk beszarva emiatt.
A turistaút sokszor elfogyott, és a levadának szolgáló betonteknő szélén kellett menni a kábel mellett. Itt kevesebb volt a hely, de még ez se volt para. A nagy attrakciók azonban az alagutak. Most 3 kisebben mentünk végig. Néha ugyanis nehéz volt megkerülni egy komolyabb sziklakiszögellést, amikor a levada épült, kevesebb macera volt átvágni a sziklát. Itt alagutat építették a csatornának, e mellett vezet a turistaút is. Itt, illetve a keskenyebb részeken látszik, hogy ha nincs levada, akkor nincs turistaút se.
Az út a hegyoldalban kanyargott, néha pedig szűk völgyeken ment keresztül, ahol nem hidak voltak, hanem ott is szorosan a sziklafal mellett vezetett az út. Ezeken a helyeken vízesések zúgtak le, amik részben a levadát táplálták, részben tovább folytak a természetes medrükben. De a sziklafalon megtelepedő mohákról, páfrányokról is csorgott folyamatosan is a víz.
Amikor ott voltunk, akkor a túra végállomása a névadó Caldeirão Verde volt, de az út még tovább megy a Caldeirão Inferno nevű vízeséshez. Akkor sajnos ez a szakasz le volt zárva földcsuszamlás miatt. Arrafelé is van több alagút, köztük galériás, ablakos is. A képek alapján a legvégén teljesen összeszűkül a völgy, és egy puszta sziklakatlanban vezet az út. Ezt sajnos nem láttuk, és sose fogjuk már, mert ahogy a klasszikus mondás tartja: Ide se jövünk többet!
Szerencsére jó korán indultunk, de nem extrém korán. A parkoló elég nagy, de délutánra kvázimegtelt, mi még bőven az elején voltunk. A turistaút elég népszerű (kurva sok turista van azon a nyomorult szigeten), visszafelé folyamatosan jöttek az emberek, és a szűkebb helyeken meg-megállva lehetett csak haladni. Ha korán indul az ember, akkor ez csak egyik irányba lassítja le a haladását.
A visitmadeira.com-on van egy térkép meg szintmetszet a túráról (PR 9). Azon az látszik, hogy alig van szint benne, a mapy.cz térkép mégis 3000 m szintet tervezett oda-vissza. Utóbbiban nem jól van a domborzat megjelenítve, vagy az ösvény van rosszul behúzva. Azt hiszi, hogy az út fel-le halad a hegyoldalon, illetve az alagutaknál úgy tervez, mintha felmennénk a hegyre, majd vissza le.
Galéria
